Castello, Velence igazi arca
Vissza

Castello, Velence igazi arca

Ha belefáradtunk és elegünk van a San Marco és San Polo kerületeket elárasztó turista tömegekből, az örökös nyüzsgésből, a konstans morajlásból, és valami igazán autentikusra vágyunk, akkor mindenképp Velence legnagyobb kerületét, a városközponttól keletre elhelyezkedő Castellot érdemes felkeresnünk.

A városrész egy, a 8. században épült, de mára már teljesen elenyészett erődről kapta a nevét. Annak ellenére, hogy viszonylag elég közel – sétálva 10-15 percre – van a turistáktól hemzsegő központi kerületekhez, itt mégsem érezhető – leszámítva a sestiere nyugati felének egy keskeny részét – a belvárosra jellemző elviselhetetlen zsúfoltság. A kerület központi és keleti területeinek utcáin barangolva fedezhető fel Velence hétköznapi arca: az újságárustól a friss gyümölcsöt és zöldséget kínáló nyílttéri piacon keresztül egészen a kis éttermek és kávézók teraszáig minden fontos hangulati kellék megtalálható itt. Szinte egyáltalán nem látni csoportosan hömpölygő turistákat, az ablakokból olasz szavak csengése hallatszik, az utcák csendesek, a csatornák vize nyugodt. A helyiek – leginkább az idősebbek – a házuk előtt vagy a kis sarki kávézók, éttermek teraszain beszélgetve töltik az időt. Sajnos számuk az elmúlt 30-40 évben drámaian lecsökkent: míg 1980-ban 120 ezren éltek a történelmi kerületek negyedeiben, addig 2016-ra már csak 55 ezren, ebből 11 ezren Castelloban laknak. Különböző elemzések szerint az aqua alta időszakos áradásai, a rossz infrastruktúra, a nehéz megélhetési és lakhatási viszonyok állnak a népesség gyors ütemű fogyatkozásának hátterében.

Castello egyik leghíresebb látványossága az 1104-ben alapított Arsenale hajógyár mely lényegében a „La Serenissima” katonai, gazdasági és kereskedelmi hatalmának alappillére volt. Évszázadokon keresztül itt építettek a Velencei Köztársaság kereskedelmi- és hadiflottáját. A Dantét is csodálatba ejtő gyárban a velencei munkások akár egy nap alatt el tudtak készíteni egy teljes csatahajót. De volt, hogy ennél is gyorsabban dolgoztak. Például 1574-ben, amikor a hatalmuk fitogtatása érdekében, a francia király tiszteletére rendezett díszebéd alatt készítettek el egy egész hadihajót, ezzel teljesen lenyűgözve a fiatal III. Henriket.

Az ipari forradalom előtt ez volt Európa legnagyobb ipari létesítménye: a 16. században legalább 300 hajótársaság, több mint 15 ezer munkása dolgozott itt. Az Arsenaléban nemcsak hajókat gyártottak, hanem ágyúkat, puskákat és egyéb hadieszközöket is. Díszes főbejárata, a Porta Magna a város egyik legrégebbi reneszánsz épületei közé tartozik. Az oroszlánokkal és mitológiai személyekkel díszített kapu az 1460-as években készült.

Sajnos a hatalmas komplexumot az elmúlt években lezárták, és jelenleg csak kívülről tekinthető meg. Bizonyos épületrészei a kétévente megrendezésre kerülő Biennale művészeti rendezvény számára biztosítanak otthont.

Az Arsenale közvetlen szomszédságában kapott helyet a Museo Storico Navale tengerészeti múzeum, ahol megtekinthetők a korabeli hajózási eszközök (földgömbök, tájolási műszerek, térképek), a hajók fegyverzete (ágyúk, hajítógépek), felszerelése, a dózse bárkájának másolata, Peggy Guggenheim személyes gondolája, továbbá szemügyre vehető egy Marco Polo kollekció és a múzeum hatalmas tengeri kagyló gyűjteménye is. 

Castello, nemcsak Velence legnagyobb, hanem egyben a legtöbb zöldövezettel rendelkező kerülete is: itt található a Giardini Pubblici park, amely a Biennale központi helyszíne is. Külön látványosságot képeznek a parkban helyet kapó nemzeti pavilonok és természetesen Giuseppe Garibaldi (olasz szabadságharcos) illusztris szobra is. Az 1887-ben elhelyezett hatalmas bronzszobor Augusto Benvenuti (1839-1899) olasz szobrász alkotása.

A parktól északra és az Arsenalétól keltre található a San Pietro di Castello bazilika, mely 1451-től 1807-ig püspöki székhelyként funkcionált. A bazilika jelenleg látható formája a 16. században épült Andrea Palladio késő reneszánsz stílusú tervei alapján, viszont az épület legkorábbi szerkezete egészen a 7. századig nyúlik vissza – San Magno, Oderzo püspöke ekkor rendelte el a templom felépítését.

A bazilikának helyet adó San Pietro szigethez csupán két híd vezet. A több tíz méter hosszú, fából készült hidak, értelemszerűen nem annyira nevezetesek és nem is annyira közismertek, mint a népszerű Rialto híd, de ennek ellenére csodás látványt nyújthat mindazok számára, akik a környék csendes és sajátos légkörétől átszellemülve sétálnak végig rajta. Külön élményt jelenthet a táj változatossága, hiszen az épületek teljes összhangban vannak a zöldövezettel. A látvány kivételesen frissítő hatású lehet, főleg, ha a belváros kopár egyhangúságával hasonlítjuk össze, ahol szinte alig látni zöldet. 

A kerület legforgalmasabb utcája, és a helyiek nagy kedvence a Via Garibaldi, amelyet még Napóleon hozott létre egy csatorna feltöltésével. Itt lakott valamikor a híres felfedező Cabot család: John Cabot (eredeti olasz nevén Giovanni Caboto), Új-Fundland felfedezője és fia Sebastian Cabot (Sebastiano Caboto), az angol nyílt vízi hajózás atyja és korának egyik legnevesebb földrajztudósa.

A hangulatos utcában a hagyományos kisboltok mellett több étterem, kávézó és bár várja a vásárlókat és a szórakozni vágyókat. De, ha valaki lelki nyugalomra áhítozik, az szintén könnyen megtalálja a helyét, hiszen az utcában található a San Francesco di Paola római katolikus templom. Az épület eredetileg egy az öregek számára készült menedékház volt, melyet Bartolomeo Querini Castello katolikus püspöke kezdeményezésére kezdtek el építeni 1291-ben. Később 1588-ban az épület a Legkisebb Testvérek Rendjének a felügyelete alá került, akik felújították és átépítették azt. A templom jelenleg a rend alapítójának és vezetőjének Paolai Szent Ferencnek a nevét viseli.

A fentiek mellett a kerület még sok apró érdekességet rejt, amelyek csak akkor fedezhetők fel, ha elvonatkoztatunk a sablonosnak és kiégettnek tűnő Velence-ideáltól. Nem a Szent-Márk tér, és nem is a Rialto-híd vagy a Grand Canal környéke biztosítja a városban élő helyiek közösségi és hétköznapi életének az egyedi esszenciáját, hanem a távolabbi és a turisták által kevésbé látogatott városrészek. Értékes élménnyel gazdagodnak mindazok, akik veszik a fáradságot és a Castello csendes, nyugalmas kis utcái, csatornái, parkjai által nyújtott élményekből építenek maguknak Velence-képet.

A szerző történész-doktorandusz és az Erdélyi Krónika főszerkesztője

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Évtizedes konfliktusra lehet számítani ...
Új zenei évad – új zenei tervek
Négy állami kitüntetés a főkonzulátuson

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ