Cannes Classics – Bemutatták Mészáros Márta filmjének felújított változatát

Cannes Classics – Bemutatták Mészáros Márta filmjének felújított változatát
Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjének felújított változatát vetítették hétfő este a 74. cannes-i fesztivál Cannes Classics programjában.

A világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja, ahol a magyar alkotás 1984-ben elnyerte a zsűri nagydíját, a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére tűzte műsorra a legendás alkotást. A fesztivál klasszikusokat felvonultató programjában idén tizennyolc film alkotói előtt tisztelegnek.

Mészáros Márta egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni Cannes-ban, de ott volt a vetítésen, és a nézőket személyesen köszöntötte az operatőr, Jancsó Nyika, aki az alkotás restaurálásában is részt vett. Mint mondta, a világhírű Napló-sorozat első részében saját fiatalkorát dolgozta fel Mészáros Márta, a filmet 1981 és 1982 fordulóján forgatták, s a rendezőnő Kirgíziában töltött gyerekkorának helyszínein játszódó jeleneteket Észak-Szlovákiában rögzítették, miközben a szomszédos Lengyelországban Wojciech Jaruzelski tábornok 1981 decemberében kihirdette a hadiállapotot, s a puccs kihatott a teljes keleti blokkra.

Bár a filmet nem tiltották be, másfél évig nem vetítették moziban, és egészen addig, amíg a cannes-i fesztivál 1984-ben be nem válogatta a programjába, csak hivatalos körökben volt látható. Miután az alkotás elnyerte a zsűri nagydíját, Magyarországon is láthatta a nagyközönség – mondta Jancsó Nyika.

Emlékeztetett arra, hogy 1984-ben olyan filmek szerepeltek a versenyprogramban, mint Wim Wenders Párizs, Texas vagy John Huston A vulkán alatt című alkotása, ezért a magyar stáb nem is számított díjra. Az elismerés mellett külön örömet jelentett az alkotóknak, hogy a díjnak köszönhetően a filmet számos országban bemutatták.

A vetítés előtt a fesztivál a száz éve született Jancsó Miklósról is megemlékezett egy, a filmjeiből összeállított kétperces montázzsal, amelyet fiai, Jancsó Nyika operatőr és Jancsó Dávid vágó állítottak össze.

Mészáros Márta, aki idén ünnepli kilencvenedik születésnapját, a világ legjelentősebb női filmalkotóinak egyike, Agnes Varda és Vera Chytilová pályatársa. Szerzői filmeket 1968 óta rendez.

(Borítókép: Jelenet a Napló gyermekeimnek című filmből)