Bukarest megmentheti a Blue Airt

Bukarest megmentheti a Blue Airt
A román állam válhat a Blue Air diszkont légitársaság többségi részvényesévé, miután a csőd szélén lévő vállalat képtelen eleget tenni az állam által garantált 300 millió lej értékű hitelegyezmény feltételeinek, így nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket.

A vállalat pénteki közleményében közölte, hogy a Blue Air-részvényesek értesítették az állami aktívákat kezelő hatóságot, hogy vegyenek részt a következő részvényesi közgyűlésen, amelyen a részvénycsomag mintegy 75 százaléka az állam tulajdonába kerülhet. A vállalat azt ígérte, ezt követően közölni fogja az új részvényesi struktúrát.

A bukaresti pénzügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy felszólította a vállalatot, teljesítsék a garancialevélbe foglaltakat, ami lényegében a vállalat többségi részvénypakettjének az átadását jelenti.

A Blue Air 300 millió lej kölcsönt kapott az Eximbanktól hat évre, amit azért vettek fel, hogy enyhítse a koronavírus-járvány okozta bevételkieséseket. Korábban közölték, hogy befektetőkkel tárgyalnak, akiktől a cég megmentését remélték.

A légitársaság szeptember 6-án állította le járatait, és azóta se tudta újraindítani. Korábban több határidőt ígért, legutóbb október 10-éről volt szó, de azt sem tudták tartani.

A gazdasági média megállapította, hogy a Blue Air társaság újabb „fekete lyukat” jelenthet az államnak, hiszen a vállalat adóssága meghaladja az 1 milliárd lejt, és emlékeztetett, hogy a Tarom állami légitársaság is veszteségesen működik immár több mint 15 éve.

A Blue Air flottája 2019-ben még 32 repülőgépből állt, jelenleg 13 gépe van (amelyek átlagosan 174 hellyel rendelkeznek), de a tél folyamán számuk ötre csökken, mert a többit vissza kell szolgáltatniuk a tulajdonosoknak. Működésük tizenhét éve alatt 32 millió utast szállítottak.