Budapest a sportos nagyváros

A Burson Cohn & Wolfe Sports (BCW Sports) ügynökség összeállította a világ legsportosabb nagyvárosainak 50-es listáját.

A listán nincs ott Bukarest vagy más romániai város, de Budapest az előkelő 18. helyet foglalja el, 14 helyet lépett előre a korábbi felmérés óta.

A rangsor összeállításának szempontjai között szerepel például az, hogy a vizsgált nagyvárosok, fővárosok hány jelentős világversenynek, bajnokságnak alkalmi vagy rendszeres házigazdái, mennyi és milyen sportlétesítménnyel rendelkeznek, vannak-e az illető városokban székhelyei, központjai, képviseletei nemzetközi szakszövetségeknek, fórumoknak.

Budapest számára jól pontozott a magyar főváros peremén lévő Forma–1-es versenypálya és a Magyar Nagydíj, továbbá az új (és felújított) futballstadionok.

A dobogósoknál New York megtartotta tavalyi első helyét, London pedig a másodikat, a legalsó fokra Los Angeles lépett egy helyet előre.

Nagy előrelépést tett a 21. helyen jegyzett Róma (+17), s egy másik olasz város, Milánó, amely egyenesen a 15. helyre lépett be, miközben tavaly és tavalyelőtt nem szerepelt a top 50-ben.

A világ jelenlegi legsportosabb nagyvárosainak top 20-as élmezőnye a BCW Sports szerint (zárójelben az előző évi helyezés): 1. (1.) New York (Egyesült Államok), 2. (2.) London (Nagy-Britannia), 3. (4.) Los Angeles (Egyesült Államok), 4. (7.) Barcelona (Spanyolország), 5. (3.) Párizs (Franciaország), 6. (5.) Lausanne (Svájc), 7. (8.) Manchester (Nagy-Britannia), 8. (22.) München (Németország), 9. (6.) Tokió (Japán), 10. (10.) Madrid (Spanyolország), 11. (20.) Melbourne (Ausztrália), 12. (14.) Berlin (Németország), 13. (13.) Chicago (Egyesült Államok), 14. (16.) Peking (Kína), 15. (–) Milánó (Olaszország), 16. (17.) Sydney (Ausztrália), 17. (27.) Vancouver (Kanada), 18. (32.) BUDAPEST (MAGYARORSZÁG), 19. (11) Boston (Egyesült Államok), 20. (20.) Torontó (Kanada).
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke példaértékűnek nevezte a Négy Nemzet elnevezésű versenyt, amelyet péntektől vasárnapig a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában rendeznek.
Sport
Budapestről Lausanne-ba költözik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), amelyet a következő tisztújító közgyűlésig Ursula Papandrea vezet.
Sport