Búcsúzott Begu is Rómától, Halep és Olaru menetel

Búcsúzott Begu is Rómától, Halep és Olaru menetel
Kiesett csütörtökön Irina-Camelia Begu a második fordulóban az 1 692 169 euró összdíjazású, római salakpályás tenisztornán, miután 6:0, 6:4 arányban vereséget szenvedett Konta Johannától.

A világranglista 13. helyén álló, a tornán hetedik kiemelt magyar származású brit játékos mindössze félóra alatt vitte nullára az első szettet, és 55 perc alatt nyerte meg a másodikat.

Begu két ászt ütött, Kontának nem volt fogadhatatlan adogatása, a román lány viszont négy duplahibát is vétett (a brit csak egyet).

A versenyben maradt első kiemelt Simona Halep (2. a világranglistán) pénteken játszott a 20 éves ukrán Dajana Jasztremszkával (29.), a negyeddöntőben pedig pedig biztosan kazah ellenfele lesz, a Jelena Ribakina (10.)–Julia Putyinceva párharc győztese személyében. Ezt a mérkőzést meglepetésre Putyinceva nyerte 4:6, 7:6 (3), 6:2, így ő készülhet a konstancai ellen.

Halep – aki szeptember 27-én tölti 29. életévét – megszenvedett Jasztremszkával, fordulatos mérkőzésen közel másfél órás csatában 7:5, 6:4-re győzte le. A román lány az első szettben 0:3-ról fordított 20 esztendős ellenfelével szemben, aki számos ki nem kényszerített hibát követett el. Halep eddigi jutalma 190 világranglistapont és 37 910 euró. Ők ketten először mérkőztek egyesben, párosban viszont kedden megmérkőztek (Halepnek Monica Niculescu, Jasztremszkának Jelina Szvitolina volt a társa), a románok 6:0, 6:1-es sikert értek röpke 46 perc alatt.

Elődöntős az Anna-Lena Friedsam, Raluca-Ioana Olaru (német, román) páros az olasz fővárosban, miután nagy csatában, döntő rövidítésben 5:7, 7:6 (4), 10–8 arányban jobbnak bizonyult a Magda Linette, Bernarda Pera (lengyel, amerikai) duónál. Olaruék „megbosszulhatják” a Halep, Niculescu kettős kiesését, hiszen a döntőbe jutásért a japán Ena Sibahara és Suko Aoyama lesz az ellenfelük (a nyolcaddöntőben 6:1, 6:3 arányban győzték le a románokat).