Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély szeptemberi számában. (Borítókép: Ideiglenes otthonunk, a Szász család gyimesi csángó skanzenje)
Az Erdély 2020. novemberi számában az első itthoni találkozónkból már kaphattak ízelítőt az olvasók, amikor a Négyfaluban eltöltött néhány napunk legemlékezetesebb momentumait próbáltam csokorba gyűjteni. Sajnos a májusi homoródfürdői és a júniusi lengyelországi találkozásokon nem tudtam részt venni a munka és egyetemi teendők sokasága miatt, így én is csak fájó szívvel néztem vissza a hangulatos képeket és videókat, pláne a csodás tátrai kirándulás pillanatait. Az utolsó nemzetközi találkozó megszervezését az országos EKE vállalta, megfelelőbb helyszínre pedig nem is eshetett volna Kovács Lehel és Szabó Károly, a két projektkoordinátor választása: Románia egyedülálló gyimesi csángó skanzenje, amelyet a Szász család hozott létre tizenegy eredeti állapotban felépített és korhűen berendezett parasztházból, idilli környezetet biztosított a szlovák, lengyel és erdélyi résztvevőknek. Nem is beszélve a hagyományos erdélyi ételekről és az esti dézsázásról, ami teljesen lenyűgözte a lengyel projektvezetőket.
Láblógatás a Barátok feredőjében A SZERZŐ FELVÉTELEI
Ezeréves határtól a dézsáig
A program változatosságának köszönhetően egy percig sem unatkoztunk. Az érkezés utáni első napon traktor vontatta szekérrel szállították kis csapatunkat az Apa-havas környékére, ahol helyi kalauzunk vezetett körbe az ezeréves határ mentén, a kutyák miatt néha spontán kerülőket beiktatva, így túránk a vártnál kicsit hosszabbra sikeredett. A csodás kilátás viszont mindenért kárpótolt, a hosszú séta alkalmával pedig lehetőségünk nyílt megismerkedni a szlovák fiatalokkal, akik korban közelebb álltak hozzánk, emellett a lengyel csoportvezetőkkel is tartalmas beszélgetésekbe elegyedtünk: szó esett oktatásról, az erdélyi magyarság helyzetéről, angol nyelvtanulásról, eközben pedig próbáltuk egymás nevét emlékezetünkbe vésni. Gyimesbükkre érkezve csapatunk egy részét járművekkel szállították a skanzenhez, mi pedig ráadásként felmásztunk a Rákóczi-vár romjaira, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt és az életre kelt történelem lassan körvonalazódott lelki szemeink előtt. Miután mindannyian visszaértünk, következett a vacsora és az ismerkedés egy interaktív labdás játék által, így a nap végére sikerélményként könyveltük el, hogy a csapattagok nagy részének megjegyeztük a nevét. Az i-re pedig a hűvös éjszakába nyúló dézsázással raktuk fel a pontot, amit a zuhogó eső tett igazán emlékezetessé. Természetesen a meleg víz mellett komoly geopolitikai témákban is fürdőztünk magas szintű diskurzusokat folytatva, végezetül pedig ismerős és kevésbé ismert magyar népdalaink csendültek fel, amelyek közül a lengyelek kedvence a „Palacsinta pánkó, ugorj bolond csángó” rigmus volt Karesz igazi csíki hanglejtésében énekelve.
Spontán túravezetés, határőr múzeum és csángó est
Másnap Lehel és Karesz közölte velem és Eszterrel, hogy nekünk kell levezetnünk az aznapi túrát a Szellő-tetőre, ugyanis ők nem tudnak csatlakozni a csapathoz. Az első megdöbbenés után gyorsan beüzemeltem Robitól kölcsön kapott GPS-emet, majd Karesz eligazításától felbátorodva elindultam a csapat élén abban reménykedve, hogy valóban világosan követhetőek lesznek a jelzések és nem fogunk eltévedni. Mivel a projekt egyik fő célja a természetfilmezés volt, az első platón felengedtünk drónunkat és készítettünk pár légi felvételt, emellett saját készülékeinket is előkaptuk videózás és fényképezés céljából. Miközben tovább haladtunk, a lányokkal próbáltuk megsaccolni, hogy melyik magaslati pont lehet a Szellő-tető, ugyanis mindannyian először jártunk a vidéken, közben pedig sopánkodtunk, hogy a jelzések bizony egy-egy fontos útkereszteződésnél hiányoztak, de a GPS és Google Maps segítségével sikerült mindig a helyes utat választani. A túra egyik fénypontja a hatalmas juhnyájjal való találkozásunk volt, amikor is a lengyelek ismét előkapták a drónt és látványos felvételeket készítettek. A gerincen haladva lassan elértünk egy parkolóhoz, ahonnan még egy óra sétára lett volna a Szellő-tető, ezért lemondtunk róla, beültünk járműveinkbe és elindultunk második úticélunkhoz, Csíksomlyóra, ahol megcsodáltuk a kegytemplomot, megkóstoltuk a borvizet, a Barátok feredőjében pedig a legmerészebbek belelógatták lábukat a jéghidegen pezsegő, jótékony hatású borvízbe. Uzsonna után a Csíkszépvizen nemrég megnyílt Székely Határőr Emlékközpont felé vettük az irányt, ahol a székely hadszervezetek és a határőrizet történetét bemutató, igényes és bámulatos interaktív kiállításnak lehettünk a részesei. Különleges élménnyel gazdagodva tértünk vissza a skanzenhez, ahol vacsora után a helyi tánccsoport eredeti csángó esttel lepett meg minket változatos repertoárt kínálva. A táncrendek közül bemutatták a csárdást, a hejszát, a kettős jártatót, a sirülőjét, valamint a lassú és sebes magyarost, ráadásként pedig a vállalkozó kedvűeknek néhány tánclépést is tanítottak a koreográfia végén.
Drónozás hegyen-völgyön
Drónozás és puliszkás-pörköltes esztenalátogatás
Az utolsó teljes napunkon ismét rám bízták a túravezető szerepét, de ez alkalommal csak egy kb.40 perces sétáról volt szó a Pogány-havas magaslatáig, majd ugyanennyi idő vissza a hágón hagyott autókhoz. A második naphoz hasonlóan ismét előtérbe került a drónozás, ezúttal pedig közülünk többen is égbe röpíthették és irányíthatták a kis szerkezetet. Akik pedig tartózkodtak a drónozástól, kényelmesen leültek a fűbe és a napsugarakban fürdőzve gyönyörködtek a látványos körpanorámában. Ezután Hidegség felé vettük az irányt, ahol betekintést nyerhettünk a hagyományos sajtkészítésbe Prezsmer Fülöp esztenáján. Természetesen nem maradhatott el a welcome drink, vendéglátónk ízletes áfonyalikőrrel köszöntött, és nem csupán bemutatta a sajtkészítés folyamatát, hanem közben rengeteget mesélt erről a megszűnőfélben lévő életformáról, ami a nehézségek ellenére csupán részleges jövedelmet biztosít, a fiatalok közül pedig szinte senki nem vállalja. Kiderült, hogy más csapatokat is szokott fogadni, ám a kedvezőtlen időjárás néha elmossa a különleges programot. Miután a megoltott tejből kivált az összetört sűrűje, vászonkendővel kihalászták és szűrőbe helyezték, így bárki megkóstolhatta az édeskés terméket. Ezután következett az igazi meglepetés, a terülj-terülj asztalkám: szeletelt sajtok, túrós-vajas puliszka, pörkölt és savanyú uborka várt ránk a szabadtéri faasztalnál. S ha az élmény nem lett volna elég, a kerítésen túl aranyos kiskutyákat pillantottunk meg, akik gyorsan odacsalogattak néhányunkat, így méltó zárásként pihe-puha gombócokat simogathattunk és ölelgethettünk. Az esti vacsora után röviden kiértékeltük az együtt töltött napokat és szomorúan konstatáltuk, hogy projektünk lassan véget ér. A szakmai tapasztalatok és a kellemes, felejthetetlen pillanatok viszont örökéletűek maradnak emlékezetünkben, a videófelvételekben és a megörökített képkockákban. Gyimesi kalandunkról rövidfilmet is készítettem, amely megtekinthető az EKE Kolozsvár YouTube-csatornán.
Áfonyalikőr hagyományos sajtkészítéssel Prezsmer Fülöp esztenáján
