Búcsú Tellmann Jenőtől
Vissza

Búcsú Tellmann Jenőtől

Kevés olyan sikeres ember van, akit annyian szerettek, tiszteltek, emlegetnek ma is, mint Csocsót (kicsi korától mindenki így szólította). Már életében legendás volt, megérdemelten. Nem emlékszem, hogy valami ne sikerült volna neki, ha belefogott. Csak most, utoljára. Megígérte, hogy száz évet fog élni. Nem sikerült. Elment, csendesen, méltósággal, ahogy a nagy emberek szokták. Mi, hálás tanítványai szerte a világból, rá emlékezünk az alábbi összeállításban, amelyet megtűzdeltünk Csocsó elhíresült mondásaival. (Á. L.)

…akkor vegyük le a cipőnket és számoljunk"

Az elhunyt mesterre emlékezve

Mint minden ilyen szomorú alkalommal, most is az az örökség elevenedik fel bennem, amit a rendszerváltás előtti Báthory István Elméleti Líceumban (akkori 11. számú Líceum, majd 2. Matematika-Fizika líceum) kaptunk a tanárainktól. Nem lehet eleget hangsúlyozni, milyen döntő szerepet játszik az ember életében az „első edző”. Az, aki megszeretteti, közömbössé teszi, vagy netán épp megutáltatja a tanítványával a tantárgyát. Akkoriban a matematikától egészen a nyelvekig olyan tanáregyéniségek tanítottak bennünket, akik nemcsak a szűk tantárgyuk elsajátítását tartották fontosnak, hanem egy egészséges világnézetet és értékrendet igyekeztek kifejleszteni bennünk, kölcsönösen tisztelve egymás tantárgyának fontosságát. A híres Fasori Gimnázium világhírű tudóstanítványainak (Neumann János, Wigner Jenő, Harsányi János, Teller Ede stb.) bevallása szerint is elsősorban nem az egyetemi oktatástól kapták azt a pluszt, ami másoktól megkülönböztette gondolkodásukat, hanem Rátz László legendás matematikatanárnak köszönhetik a tudományokhoz való viszonyulásukat.

Nem a magas szintű tudomány vagy a diákok demokratikus jogainak a vak tisztelete az, ami meghozza az oktatás sikerét. A tanár egyik fő feladata, hogy átsegítse a diákot azokon az akadályokon, amelyeket az saját erőből és kényelemből nem tudna áthidalni, és amelyek egy lényeges előfeltételét képezik annak a felfedezésnek, hogy milyen szép és érdekes valójában az a terület, ami első ránézésre talán nehézkesnek és sivárnak tűnik. Ehhez azonban következetesnek kell lenni, és szükséges az alapokat figyelmesen lefektetni, hogy legyen majd, mire hosszútávon építkezni. Ez időigényes, és sok munkát igényel. Sokszor át kell gondolunk, le kell tisztáznuk magunkban azt, hogy mit is tanítunk. Komolyan kell vennünk a diákok kérdéseit, és el kell gondolkoznunk ezeken, mert egy friss, még meg nem „fertőzött” gondolat és kérdés akár paradigmaváltó is lehet. A diákokat arra szükséges bátorítani, hogy kérdezzenek bármikor bármit. Hiszen egyáltalán nem szégyen valamit nem érteni. Az igazi szégyen az lenne, ha megértés nélkül elfogadnánk valamit. A tudományok esetén elsősorban nem a tárgyi tudásra vagy matematikai képletekre jó összpontosítani, hanem a logikai összefüggéseket és ezek feltárását célszerű előtérbe helyezni.

Vállalnunk kell, hogy pillanatnyilag nem vagyunk népszerűek, és vállalni kell, ha nem is áll szándékunkban, hogy a jegyekkel büntetünk vagy jutalmazunk. A jó tanár egy jó színész is, el tudja játszani a mérgeset, a felháborodottat vagy akár a boldogot. Ha a diákokat a foci érdekli, és ez által tudja a tanár a tantárgyát megszerettetni, akkor focizni fog a diákokkal szünetekben, lyukasórákon, ha meg más sport a divat (például asztalitenisz, sakk vagy akár boksz), akkor azt is magas szinten űzi velük. Ha valaki vonzó, szép férfi, és ez által fel tudja kelteni a lányok érdeklődését a fizikaórák iránt, akkor nem hagyja ki ezt a lehetőséget sem. A kiváló tanár egy olyan színész, aki elsősorban saját magát játssza. Ezáltal egy minden porcikájában hiteles ember. Ezt a szerepet ráadásul könnyű eljátszani, így az óráiból hiányzik mindenféle erőltetettség. Lehet kolerikusnak és bogarasnak lenni, lehet viccelődni, szidni és dicsérni, hiszen emberek vagyunk, nem robotok. Lehet másképp és másban hinni, mint a többség, ellenszegülni, és megvetni a politikai nyomásokat, de egy dolog az, ami igazán fontos: szeretni kell a diákokat. Elfogadni mindegyiket olyannak, amilyen. Az elfogadáson belüli dorgálás nem bánt és nem fáj. Ha a tanár kivirágzik az óráin, a diákok megérzik ezt, és számukra is öröm forrása lesz minden óra.

Mindaz, amit itt leírtam, nem az én tanári hitvallásom, hanem Tellmann tanár úr egyéniségét és az Ő tanári hitvallását jellemeztem anélkül, hogy eddig néven neveztem volna. Igen, Ő volt ez a típusú tanáregyéniség, akinek az egészséges értékrendszerét, szókimondó, egyenes jellemét és tudományokhoz, sporthoz és művészetekhez való pozitív viszonyulását sikerült átadnia a diákjainak.

Habár az egyetemen nem fizikát végzett, hanem kémiát, és matematikából saját bevallása szerint egy ideig komoly hiányosságai voltak, mégis egy Erdélyben és Magyarországon is legendássá vált fizika iskolát épített fel az akkori Báthory líceumban. Ötven tanítványa fizika szakot végzett. A többségük, jó 30-an, középiskolai tanárok, 13 fizikából doktorált, 9 egyetemi oktató, 6 tudományos kutató lett, 2 pedig akadémikus. Tanítványai a világ minden tájára elkerültek, és a legismertebb egyetemeken, kutatólaborokban dolgoznak. Karrierjének kezdetén diákjaival együtt tanult, tovább képezte magát. Libál Ilona matematika-tanárnő segítségével elsajátította a felsőbb matematika alapjait is, és tanórái igazi elméleti fizika csemegékké váltak. Gábos Zoltánt, az erdélyi elméleti fizika elismert egyéniségét őszintén csodálta, és a professzor úr termodinamika könyvét alaposan áttanulmányozva dolgozta ki az ehhez kapcsolódó iskolai óráit, és írta meg a 9. osztályos tankönyvét. A kezei közül kikerülő fizikusok nagy része is talán emiatt lett elméleti fizikus. Bár az alapkísérleteket mind bemutatta, nem volt kísérletező típus. De éles logikájával, alapos gondolkodásával pótolta ezt, és egy nehezebb, göröngyösebb úton szerettette meg a fizikát tanítványaival.

Az erdélyi fizika világában Tellmann Jenő neve egy olyan fogalommá vált, mint az Erdős Pál neve a magyarországi matematikában. Az Erdős-számhoz hasonlóan a jelenleg aktív erdélyi fizikus társadalomban is be lehet vezetni egy „Csocsó-számot”. Csocsó a Tellmann tanár úr mindenki által használt és általa is kedvelt beceneve. Azon fizikusok, akik tanítványai voltak, 1-es Csocsó-számmal rendelkeznek. A tanítványainak a tanítványai 2-es Csocsó-számot kapnának, és így tovább. A jelenlegi fizikus végzettjeink 3-as Csocsó-számmal indulnak, és a szám időbeli folytonos növekedése és megmaradása tükrözi talán legjobban a manapság alábecsült tanári munka fontosságát, egyéniség- és közösségformáló erejét. Bolyai János híres mondása: „A semmiből egy új, más világot teremtettem”, teljesen érvényes Tellmann tanár úr életművére is. Kémia szakosként a semmiből egy új és sikeres fizika iskolát épített fel Erdélyben. Ennél nagyszerűbb életmű nehezen elképzelhető, és ennek tudatában, úgy gondolom, boldog emberként távozott oda, ahol az igazi értékek megmaradnak.

Minden tanár legfontosabb módszere a saját személyisége. Emiatt nem lesz soha egy második Csocsó. De a Csocsó szelleme és hatása tovább él a volt tanítványaiban, akik a maguk részéről mindezt továbbadják a saját tanítványaiknak.  

Néda Zoltán akadémikus, 82-es évfolyam

Búcsú egy igaz embertől

Elment az én generációm utolsó élő tanára, Tellmann Jenő, az egykori 11. sz. középiskola (ma Báthory) nagy hírnévnek örvendő fizika tanára. Tellmannt, az Embert később ismerhettük meg, már érett fejjel, emberségét pedig igazolja az a végtelen tisztelet és szeretet, amely körülvette. Elment hát mindenki Csocsója. Ezen a néven ismerte Kolozsvár, és ennek a névnek nem volt pejoratív felhangja. Honnan is ered ez a név? Ezt egyszer egy közös interjú alkalmával ország-világ előtt tisztáztuk. Büszkén viselte ezt a nevet, mert túl a családi kötődésen, valami azt súgja nekem, hogy ezáltal közelebb érezte magát diákjaihoz, egyáltalán az emberekhez. Nyitott, érdeklődő egyéniség volt, aki szívén viselte és követte volt tanítványai sorsát. Ezt én személyesen is megtapasztaltam, bár pályám sok szempontból igencsak távol esett a fizikától. Szerette az embereket, szerette diákjait, részt kért az életünkből, amit mi hálásan fogadtunk, megtisztelő volt. Nem adatott meg neki, hogy saját gyermekei legyenek, de szállóigévé vált mondása: „ti mindannyian az én gyermekeim vagytok!”

Hogy hányan követték a pályán, hányan váltak kiemelkedő tudósokká vagy megbecsült tanárokká, az ma már „statisztika”, amit ő természetesen saját pedagógusi sikereként könyvelhetett el.

Hosszú élete tiszteletben, megbecsülésben, szeretetben telt el, de nem lehet szó nélkül hagyni azt, hogy a sors életének utolsó rövid szakaszában kegyesebb lehetett volna hozzá. Fájó szívvel búcsúzok tőle, azok nevében is, akik nem lehetnek jelen a végtisztességen. Nyugodj békében, emléked velünk marad.                                                     

Laskay Adrienne, karnagy-karmester, 61-es évfolyam

„…okos mackó”

Jaj, Csocsó!

Nem kell hinnünk az örök életben, hogy valaki megmaradjon sok ezer diákja, félszáz fizikus tanár, kutató, akadémikus emlékezetében és utódaiknak örökített legendáiban. IQ, munkabírás, letörhetetlen önbizalom, óriási karizma, kétszer akkora empátia, sok évtizedes következetes munka: nos, neked ezekre lehetett építeni. Ha azt kívánnám most, hogy „nyugodj békében”, tiltakoznál.

Imreh István, genetikus professzor, 63-as évfolyam                                        

Csocsó szeretett minket! 

Nemcsak akkor, amikor “okos mackók” voltunk, hanem akkor is szeretett amikor a” béka s...ge alatt “ voltunk. Úgy szeretett, ahogy egy szülő akkor is szereti a gyermekét, amikor megdorgálja. Különleges, őszinte kapcsolat volt a miénk. Mi éreztük ezt, és ragaszkodtunk hozzá, pedig féltünk a fizika óráktól. Ahogy Gulácsi mondta róla: Ő volt a „rettegve imádott Csocsó.” Az utolsó találkozónkon bevallotta, hogy erre nagyon büszke volt.

Drága Csocsó, sokunkhoz hasonlóan én is miattad szerettem meg a fizikát, és választottam a mérnöki pályát, de ennél is fontosabb, hogy emberségből, tartásból adtál olyan példát, értékrendet, hogy neked és az iskolánknak köszönhetem, hogy azzá váltam, aki vagyok.

Amikor a 40 éves találkozónk alkalmával meglátogattunk a tavaly, ezt mondtad: “Drága gyermekeim, szívem minden melegével köszöntelek, megköszönöm nektek, hogy voltatok, és pont olyanok voltatok amilyenek voltatok. Nem az számít, hogy milyen marhaságokat mond az ember, hanem csak az számít, hogy mindent szeretetből mondtam! Mindig úgy fogunk emlékezni arra az iskolára, amely a mi otthonunk volt, hogy mindig-mindig csak segített minket. Ezért csak hála és köszönet jár! “

Ezt ennél szebben nem lehet elmondani, “hála és köszönet “ neked Csocsó, ezt érezzük mi is! Isten veled, megőrzünk a szívünkben! 

Csala (Görög) Ildikó, mérnök, 79-es évfolyam

 „…drága gyermek"

Isten nyugtassa békében!

Nagyon fájó szívvel vettük tudomásul a szomorú hírt, hogy kedvenc tanárunk elhunyt. Sok mindent szerettünk benne, tiszteltük a tudásáért, hogy jó sportoló volt, a humorérzékéért, de azt hiszem, főleg azért mert éreztük, hogy szeret minket és azt akarja, hogy sikeres emberek legyünk. A statisztika mutatja, hogy mennyire volt ebben sikeres!

Négy évvel ezelőtt nagyon kellemes estet töltöttünk Csocsó társaságában, felidézve sok-sok szép emléket, amit mindig magunkkal hordozunk. Akkor láttuk utoljára.

Söni Mátyás és Katalin, kutató és közgazdász, 70-es évfolyam                            

Hálásak vagyunk a szép iskolai évekért!

Csocsó sokunknak nemcsak szakmai, hanem emberi példaképe is volt. Gondolkodni tanított – nemcsak a fizika, hanem az élet számos más területén is. A diktatúra legsötétebb, utolsó hónapjaiban sem félt, és a rendszerváltást követő visszásságok ellen is fölemelte a szavát. Tanítványai mindig számíthattak rá, biztató szeretete, „szakmai drukkolása“ egész életünkön végigkísért. Ezt a feltétlen szeretetet éreztem akkor is, amikor tavaly megkerestem első olyan szakcikkemmel, amely egy középiskolai gyökerű problémáról szólt, és amelynek végén Tellmann tanár úrnak is köszönetet mondtunk. Csocsó, életünk egyik meghatározó tanára voltál!

Dr. Hantz Péter biofizikus, 92-es évfolyam

„…én a csibészeket is szerettem”

Csocsó titka

Fizikus vagyok, Csocsó tett azzá. Megtanított, hogy a világra nem csak rácsodálkozni kell, hanem magyarázatokat is kell keresni. Csak így tudjuk megérteni, előre látni, jobbá tenni az életünket. Ezt most rá, az ő esetére, alkalmazom. Sokan próbáltuk, próbáljuk megfejteni: mi Csocsó sikerének, hallatlan népszerűségének a titka? Én elfogult vagyok. Első sorban azért vagyok hálás neki, mert fizikust nevelt belőlem. Bár több mint ötvenen vagyunk, ez egy elenyésző kisebbség a több ezer tanítvány tömegében, akik mind szerették és hálásak neki. A saját motivációmat kifordítva jöttem rá a magyarázatra: Csocsót azok is szerették, akik különben félték vagy éppenséggel utálták a fizikát. Nem egy diák rajta keresztül szerette meg. Ő nem csak egy fizika tanár volt, ő A TANÁR volt, mentorunk, játszótársunk, példaképünk egyaránt.

A rátermettségét bizonyítandó, elmondok egy rövid történetet: pedagógiai gyakorlatomat, természetesen, nála végeztem. Mint mindent, az utolsó pillanatra hagytam, így egy délelőtt egymás után négy óráját hallgattam végig, négy párhuzamos osztállyal. Ugyanazt a leckét! Ohm törvénye, meg a soros és párhuzamos kapcsolások, nem egy hálás téma. Nem először láttam a katedránál (a suliba heti nyolc óránk volt vele), de megdöbbentem. Akkor fogtam fel, mi az igazi pedagógus. Barátaim, ez az ember négyszer egymás után mondta el ugyanazt a leckét, kicsit másként, de mindig precízen és érdekfeszítően. Ugyanolyan könnyedén, játékosan, mint először. Aki tanár, az tudja mit jelent ez. Erre születni kell. Nagy érdeme, hogy ezt a tehetségét kemény tanulással és munkával maximálisan ki is aknázta. A mi szerencsénk pedig az, hogy velünk.

U.I. Miközben a hamvasztását intéztem, az ottani titkárnő mesélte, hogy a huszonéves (egyetemista) fia véletlenül ránézett a papírokra, amin éppen dolgozott. És ismerte Csocsót! Nem érdekes, hogy honnan, Csocsó esetében nagyon kicsi a világ. Rögtön mondta, hogy ő egy híres tanár, mutatta a lapját a Wikipédián. És ez rendkívül jó hír. A legenda él, átment a mai fiatalok körébe is. Ezt a folyamatot fenn kell tartani! Teszünk róla!

Ábrahám László, fizikus-informatikus, 74-es évfolyam

„…kiteszem a lelkem egy darab májjal

Csocsó, az Ember

Habár édesanyámat és nagynénémet tanította Csocsó, és természetesen rajongtak érte, én a többiekhez képest, későn ismertem meg Csocsót. Már nyugdíjas volt, helyettesítőként jött be néha hozzánk. De már akkor megérintett varázsa, emberi nagysága. Aztán a találkozókon jöttünk össze többször. Jobban megismertem, beszéltettük. Megbarátkoztunk a feleségével is. A sors úgy hozta, hogy az utolsó éveikben a mi családunk gondozta őket. Az utolsó pillanatig. Jól megismertem. Szeretett engem, az öregek otthonában én voltam a várva várt látogatója, kapcsolata a világgal.

Sokan keresik Csocsó titkát. Sok minden járult hozzá, hogy azzá váljon, ami lett. Én a családi és emberi tényezőket szeretném említeni, amelyek szerintem hozzájárultak Csocsó kivételes képességeihez.

Egyértelmű, hogy nagyon intelligensnek született. Könnyedén tanult, hamar kapcsolt, nagyszerű humora volt, kitűnően improvizált. Ezek mind a magas intelligencia jelei. A másik három jellemi motívuma a szigorú igényesség, az anyanyelv tisztelete és ápolása, és a szereplési vágy. Az első kettőt az apjától tanulta, a harmadikra az anyja és a család nevelte. Ez minden gyerekkel így van, akit sok nő vesz körül (az ő esetében az anyja nővérei, húgai is) és elkényeztetik. Mesélte, hogy mivel szép és jópofa gyerek volt, a szomszédok és a rokonok sokszor „kölcsön kérték” egy pár órára. Csak úgy, mert szerették. Kicsi korától a középpontban volt, megszokta. Innen egyenes a pálya a színpadra vagy a katedrára. Egy kissé exhibicionistává is vált, de mindig udvarias maradt és soha nem volt tolakodó. Úgy szerettük, amilyen volt.

Végül, de nem utolsó sorban, ne felejtsük, hogy 1944-ben a Tellmann család több tíz zsidó embert bújtatott, mentett meg a biztos haláltól. Csocsó már kamasz volt, felmérte a veszélyt, de aktívan részt vett ebben. Nem félt, mert mint mondta, „bíztam apámban”. A családfő mindezért Jad Vasem „ A Világ Igaza” díjat kapott. A világon csak 869 magyar és 67 román állampolgár kapott ilyent. Innen Csocsó tántoríthatatlan következetessége, magas moralitása.

Csocsóka, utoljára üdvözöl a fogadott családod. A szívünkben maradsz!

Kovács Erika Hajnalka, közgazdász, 94-es évfolyam

„…végtelenre állított szemlencsével„

Óh, de szívesen megkérdezném!

Nem lettem fizikus, mérnök, de még matematikus sem – s talán egy szakmájába zárt tanár le is vonta volna a magától értetődő következtetést: reménytelen vagyok. Csocsó azonban jóval több volt, mint szakmájának elkötelezett tanára és ezért neki köszönhetem, hogy simán átevezhettem a filozófia vizeire. Mindmáig meghatározó olvasmányom Werner Heisenberg, a Rész és az egész című munkája, melyet ő adott kezembe. Ebben az életrajzi könyvben olvashatunk a 20-as évek Németországáról, a nácizmust közvetlenül megelőző, határozott bizonyságot áhító hangulatról és a Heisenberg által (1927-ben) leírt „határozatlansági elvről”: egyszerre nem írható le a részecske helye és mozgása, s minél pontosabban határozzuk meg egyiket, annál pontatlanabb lesz a másik meghatározása. Vajon tudta Csocsó, hogy miért adta ezt a kvantummechanika alapjaival foglalkozó könyvet éppen az én kezembe? Vajon nem azért, mert ez volt a kiindulópontja az ő humanista életfilozófiájának? Kicsit érthetőbben fogalmazva, nem azt akarta vajon Csocsó sugallani, hogy még a tudományban, aztán kiváltképp’ nem a humán-tudományokban, de legfőképpen az emberi kapcsolatokban sincs végleges, egyszer-s-mindenkorra rögzült, kőbe vésett ítélet? A határozatlansági elv figyelmeztetés. Legyünk résen minden olyan esetben, amikor megfellebbezhetetlen kijelentést teszünk, hiszen Heisenberg bizonyította, ez lehetetlen. Szeretném azt hinni, de inkább tőle megkérdezni, hogy Csocsó kivételes kegyet gyakorolt velem, amikor önvallomását rám bízta.

Bretter Zoltán, filozófus, országgyűlési képviselő, 77-es évfolyam

„…a szemukád fénye„

Intellektuális útravaló 1974-ből:

A valódi fizikai jelenség a lényeg, erre koncentrálunk. A jó és érdekes matematika is ebből lesz. A fogalmi rendszer és érvelés kristálytiszta áttekinthetősége alapkövetelmény. A fizikai jelenség megértése és matematikai megragadása a legizgalmasabb intellektuális kaland. Általánosabb megfogalmazásban: Vivát, Felvilágosodás!

Konklúzió 2020-ban: Minden ellenkező zavarkeltés dacára: Vivát, Felvilágosodás! Kösz, Csocsó!

Tóth Bálint, matematika professzor, 74-es évfolyam

Nem voltam fizika "zseni"

Tehát ilyen perspektívából nem tudtam nézni a Mestert. Szívtam magamba minden tudást, amit csak lehetett, mert Ő adott. De volt egy pár hónap 1977-ben, amikor Ady-centenárium volt és Weöres-estre készültünk páran a suliból, a versekkel keltem és feküdtem, több fizika óráról is hiányoztam. Az eszemmel tudtam, hogy ennek baj lesz a vége, de a lelkem annyira szárnyalt, hogy hagytam, hogy áthasson a poézis összes hulláma.

Nem volt fényes a második évharmadi fizika jegyem, ezért a Mester és édesapám megbeszélték ezt a helyzetet személyesen. A találkozóról sem Apám, sem a Mester nem árult el semmit. De mindkettejük részéről annyit kaptam, hogy mai napig sem ürült ki ez a tarsoly.

Így hát Csocsóra, mint emberi és pedagógusi nagyságra emlékezem mindig és adom át ezt a tapasztalatot mindenkinek (tanárnak, diáknak): nem az a lényeg, hogy egységnyi idő alatt mennyi tudást tudunk akkumulálni, hanem az, hogy a tanulási, vagy tanítási folyamatban megérezzük az elengedést is néha.

S Ti, mindannyian, akik tanítványai voltatok, tudjátok, hogy nagyobb szentség nem létezett Számára, mint a fizika. És mégis, emellett megbecsülte az a diákot is, egyengette annak is az útját, aki pár hónapig azt hitte: csak Ady, csak Weöres.

Makovi (Hegedűs) Melinda, közgazdász, 79-es évfolyam

„…hogy oda ne csicsonkázzak!"

Csocsó, a játszótárs

Április elseje fiúnap volt a Báthoryban, Csocsó kedvéért nevezték ki annak a diákok. Valami vicces ajándékot adtak ilyenkor Csocsónak, amit mindig nagyon várt, s ünnepelte az eredeti ötleteket, pl. utcaseprő mellény valami közmunka után, egy sötét színű csokoládédrazsé=az osztály fizika tudása.

Máthé Márta, fizika tanár, 71-es évfolyam

Értette a tréfát…

Nagyon jó viszony alakult ki Csocsóval, mint tanárral. Értette a tréfát és elvárta, hogy mi is értsük. Április elseje hagyományosan különleges nap volt az iskolában. Akkor mindent szabad volt és senkinek nem volt szabad megsértődni. Eljátszadozott az egérrel, amit a katedra fiókjában rejtettünk el, amitől köztudottan szörnyen irtózott. Kipróbálta az önkritizáló készüléket, amit a fizikumban állítottunk fel. Más alkalommal viszont a katedrát ránk borította, mert a számára kedves tanárt otromba tréfánkkal megsértettük. Sugárzott belőle a tekintély: amikor rosszat tettünk, nem kellett egy szót sem szólnia. Tudtuk, amit tudnunk kellett, legszívesebben a padlóba besüllyedtünk volna a tekintete elől. A tudást természetesen és erőlködés nélkül vettük át tőle. Mindent gyakorlati feladatokon át fedeztünk fel, ismertünk meg, oldottunk meg. Fizika példatárak köteteit oldottuk meg egyénileg, segítséget kérve, ha megakadtunk. A mechanika, elektromosságtan, de a relativitáselmélet is egyszerű és érthetővé vált a feladat megoldása közben.

Bogya Zoltán, sportmenedzser, 77-es évfolyam

„ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz…”

A feszültségkeltés a tanulási folyamat nagyon fontos része

Ő az, akinek talán a legfontosabb hatása volt rám, amikor egy szakma, pálya, hivatás választására került a sor. Ebben nyilván nem én vagyok az egyedüli. Ebben a hónapban lesz immár 31 éve, hogy külföldre érkeztem fizikát tanulni, tanítani és kutatni. Így, több mint harminc év távlatából, szinte minden kontinenst megjárva állíthatom, hogy ritkán volt alkalmam hasonlóan karizmatikus, precíz, elragadó előadót hallgatni, mint amilyen Csocsó volt. Nem könnyen vonom le ezt a következtetést, hiszen előadó, témavezető tanáraim, kollaboránsaim között több Nobel-díjas és rengeteg világhíres fizikus van. Három évtized távlatából egyre nyilvánvalóbb, mennyire nem tudtuk felmérni, hogy mekkora szerencsénk volt Csocsóval és az iskolánkkal. Csocsó pedagógiai stratégiájának, nyelvtani precizitásának hatását rendszeresen észreveszem a saját előadásaimon, amelyek persze messze nem olyan jók, mint az ő órái a fizikumban. A mai napig csodálom, hogy tudta Csocsó teljesen lefoglalni 36 tinédzser figyelmét, akár 45-50 percig is.

Ugyancsak nagy hatással volt rám Csocsó és a többi tanárunk, tanárnőnk hihetetlenül lelkiismeretes munkája. Megtanultam tőle/tőlük: megbocsáthatatlan bűn nem megpróbálni a lehető legjobban, legeffektívebben tanítani, irányítani a fiatal diákokat.

Persze, a vidám pillanatok, a derültség, amelyet remek humorérzékével keltett Csocsó, a vicces példák, amelyekre a mai napig emlékszem, mind hozzá tartoztak a fantasztikus pedagógiai arzenálhoz, amivel Csocsó rendelkezett. Ezzel kapcsolatban, befejezésképpen azt is szeretnem megemlíteni, hogy mennyire csodáltam, és csodálom Csocsó őszinteségét, bátorságát, amint szemrebbenés nélkül kinyilvánította nemcsak tudományos, hanem politikai, vallási/ateista véleményét is. A legjobb pedagógusok tudják csak azt a bátorságot venni, hogy feszült hangulatot keltsenek. Az a feszültség, mint kiderült, a tanítás, a tanulási folyamat nagyon fontos része.

Boldizsár Jankó, elméleti-fizika professzor, 86-os évfolyam

„...suhan gyé suhanyita"

Egyik az ötvenből

Elment Csocsó, akinek a lelke örökké lázban égett. Béke poraira.

Fociztunk. Ő fehér köpenyben. A játék hevében ellenfélként rendesen bokán találtam, nagyon fájhatott. Egy pillanatra elborult a tekintete, de nem szólt – egy darabig bicegett – folytattuk... továbbra is mindvégig Józsika maradtam neki. A 10 éves találkozón valamit nagyon rosszul fogalmazhattam, mert akaratlanul megsértettem - ez évekkel később derült ki számomra. Az égiek hullámhosszán is szeretnék ismételten bocsánatot kérni!  

Szabó-Bálint József, 76-os évfolyam

„…Pitirgasuc (a gyengébbek kedvéért: Pitagorasz) tétele”

Árnyék a gyönyörű emlékeken

Valamikor 1975-ben történt, a szuprafizika osztályunkban. Csocsó egy fizikai tétel bizonyításánál improprius integrálokat is alkalmazott. Ezek nem voltak benne az akkori tantervben. Én jelentkeztem és belekötöttem matematikai szempontból. Csocsó válaszolt valamit és folytatta volna a bizonyítását – de nem tehette, mivel én újra jelentkeztem és tovább firtattam a matematikai részét. Egy olyan vonatkozást lovagoltam meg, ami az adott körülmények között lényegtelen volt. Csocsónak erre könnyek szöktek a szemébe és szótlanul kiment az osztályteremből. Rövid idő után bejött az oszink, Libál Ilona és haragját nem is leplezve elmagyarázta a matematikai hátteret az osztálynak, de közben csak engem nézett, majd felnyársalt a tekintetével. Utána aztán visszajött Csocsó és befejezte a bizonyítást. A dolognak nem lett folytatása.

Tanár lett belőlem is. Ezelőtt olyan 15 évvel elevenedett fel bennem ez az emlék. Éppen bátorítottam a tanulóimat, hogy álljanak ki a saját véleményük mellett. De arra kértem őket, hogy vigyázzanak, nehogy fájdalmat okozzanak ezáltal valakinek. Az igazuk védelmezésének hevében sem. Elmeséltem nekik, hogy én az ő korukban megbántottam egy kedvenc tanáromat és ezt még ma is szégyellem. Nagy csend keletkezett az osztályban. A tanulók, akik sem Csocsóról, sem a volt iskolámról nem tudtak semmit, megérezték, hogy mindez nagyon mélyről jön és, hogy egy seb szakadt fel bennem. Utána hasonló helyzetekben más osztályokban is elmeséltem nagyjából ugyanazt. A lélektani és a pedagógiai hatás döbbenetes volt: felkavarta és megmozgatta a tanulókat.

Úgy alakult, hogy Csocsóval erről soha nem beszéltünk, találkozókon sem. Nekem mindig kiváló kapcsolatom volt Csocsóval, az érettségi után is, és nagyon sok szép, különleges emlék fűződik hozzá. De ez a sztori nyomaszt. Egy olyan „maradék“, amit – hogy, hogy nem – nem tudtam letisztázni vele.  Kedves Csocsó, most post mortem kérek elnézést tőled – mint látod nyilvánosan.

Furdek Attila, matematika tanár, 76-os évfolyam

Csocsó bácsi munkáját nem a zárt rendszerben kell értelmezzük

Csocsó bácsi a magántanárom volt hetedik osztálytól líceum végéig. Minden héten átnéztük a fizika füzetemet és ő megtanította a leckét nekem, jobban, mint ahogy ott le volt írva. Miatta értem el szép eredményeket fizika versenyeken és most emiatt is vagyok fizikus (ebből is doktoráltam Amerikában) és emiatt is tanítok, remélem, egy kis részben annyi szeretettel és türelemmel, ahogy ő tette.

Ami egy nagyon szép emlékként megmarad róla, az a 86. születésnapja, amit Ábrahám László szervezett, ahol még ott volt vele a felesége is, és ahol körbevették tanítványai sok szeretettel. Ajándékokat kapott, még Amerikából is egy fényképet, ahol beírták a nevét atomokkal egy felületre, és egy nagy sakktáblát, amit Néda Zoli dedikáltatott neki a tanítványaival. Ez a születésnap nagyon szép emlék marad róla.

Az lehet, hogy egy zárt rendszer entrópiája mindig csak növekedik, de a Csocsó bácsi munkáját nem a zárt rendszerben kell értelmezzük, hanem a tanítványain keresztül. És itt az a rend, amit ő teremtett a világban, továbbmegy és sokakat megérint még, mások munkája által, a jövőben is.

Libál András, fizikus-informatikus, 96-os évfolyam

„…most ezért bevések neked egy tízest”

Csocsó ereje a közösség formálásban volt

Az évek során Csocsó sok mindenben vezérelt minket, mint Tanár, aki feltárja a dolgok nyitját, akár a fizikán túl is, érvel és meggyőz, de abban is példakép, hogy hogyan gazdálkodj legkiválóbb adottságaiddal. Mindezekben rejlett a kiapadhatatlan közösségformáló ereje.         

Koch István, fizikus-informatikus, 74-es évfolyam

„…én minden tanulómat szerettem"

Csocsó örök!

Nem voltam jó fizikából. Matekből sem. Tizenegy évesen elkerülve otthonról Kolozsvárra, hogy jó iskolába járhassak, csodálattal bámultam és hallgattam az akkor majdnem 400 éves Báthory Gimnázium legendás tanárait. Nagyapám itt tanított, Édesapám ide járt. Nagyapám piros tintás töltőtollának és lenyűgöző román óráinak híre végigkísérték tanuló éveimet.

Nagy elvárás nehezedett rám. A szuper matematika-fizika osztályban az én tudásom kétségbeejtő, kevés és vicces volt. Gyomorgörccsel vártam a feleltetést fizika és matek órákon. Még ma is álmodok ezzel az érzéssel. És mégis.

Pont ez a két tantárgy nyűgözött le a legjobban. Csodáltam és irigykedtem azokra, akik ezt vágják. Felnéztem jóképű, erélyes, magas, kék szemű, művelt, modern fizika tanárunkra, Csocsóra, aki focizott, táncolt, haverkodott, néha hozzánk vágta a naplót, néha kiabált, dühös volt, veszekedett... értünk. Ugyanakkor őrülten szerette tantárgyát, szenvedélyesen tanított, nevelt minket. És bármennyire rettegtem, megszerettem a fizikát. Szenvedélyesen érdeklődöm iránta. Csocsónak köszönhetően látom összefüggéseit, íveit, világunkra tett óriási hatását. Miatta tudtam olvasni Hawkingot, megérteni a negyedik dimenziót, a gravitáció új jelentőségét, az eseményhorizontot, a sci-fiket és azt a legfontosabbat, hogy Isten és a fizika összeér.

Milyen nagyobb hatása lehet egy embernek egy másik emberre a szerelmen kívül?

Józsa Emő, nyelvtanár, 79-es évfolyam

„...a fizika a minden tudománya, a világon a legszebb tantárgy”

Nyugodj békében, drága tanárunk!

Manapság, amikor ezt a felháborító médiát látom, mindig a Csocsó mondása jut eszembe: vajon ez nem fáj nekik, amikor ilyesmit mondanak?

A világ sokkal jobb lenne, ha olyan tanárok oktatnának világszerte, mint Tellmann Jenő.

Sajnos nem lehetek ott a megemlékezésen, de ezúttal is szeretném tiszteletemet leróni azelőtt, aki annyiunknak meghatározó irányt adott az életben. Emléke örökre velünk lesz!

Somodi László, mérnök-üzletember, 67-es évfolyam

„…az anyanyelved a legnagyobb kincsed”

Tisztelt gyászoló gyülekezet!

Ezúttal egy öregdiák emlékezik Tellmann tanár úr fizikaóráira, a derűs, de egyben magabiztos tudással felvértezett pedagógus személyére. Az értékek között irányt mutató egyéniségére, akit tanítványai tisztelete, sőt olykor vonzó ámulata övezett és övez mind a mai napig. Most elmondhatom, sok tanítvánnyal együtt, hogy a tanáraink által képviselt irányok, felmutatott értékek, az önmagával szemben igényes ember személyes példája ott állt előttünk, ott áll ma is, és azt igyekszünk az utánunk következőknek is felmutatni.

A szamosújvári születésű Tellmann Jenő tanár úr 1959/60 óta meghatározó, sőt kifejezetten emblematikus tanáregyénisége volt a kolozsvári Báthory Líceumnak, amely az évek során Erdély legjelentősebb matematika-fizika tagozatos magyar középiskolája lett. A gondolkodás fejlesztésének nélkülözhetetlen eszköze az anyanyelven folyó oktatás, képzés, ami nívós tankönyvet, anyanyelven, magyarul oktató igényes pedagógusokat kíván. Ezért küzdött pályája során a fizikus tanár úr, példát állítva, és segítő kezet is nyújtva az utána következő tanárnemzedékeknek.

Hálás tanítványok, szülői- és szakmai közösségek állnak a tanár úr mögött. A 2012. év Pedagógusok Napján a legmagasabb magyar szakmai kitüntetéssel Tellmann tanár úr munkássága és az erdélyi magyar nevelők kitartó hűsége előtt is tisztelgett a magyar nemzet. Most ennek átérzésével búcsúzom.

A Jóisten áldása kísérje kedves személyiségének emlékét, amely emlék nem csak a mi szívünkben él, de mint az elszakított területeken munkálkodott Eötvös-díjas professzor örök példakép a nemzet, az egész magyarság előtt.

Dobó Attila, ny. előadótanár, 61-es évfolyam

Nyugodjál békében!

Tisztelt tanár úr, kedves Csocsó! Nem is tudom, melyik volt nagyobb élmény a veled való találkozásaim közül. Az-e, amikor középiskolás koromban az első padban ülve ittam a szavaidat és megértettem a fizika mélységeit? Általad lett számomra öröm fizikával foglalkozni, és katarzist éreztem valahányszor sikerült megoldanom egy-egy nehezebb feladatot. A tanításod hatására nem is volt kérdés, hogy fizikus leszek.

Vagy az-e, amikor már egyetemi tanárként izgalmas beszélgetéseket folytattam veled a világegyetem rejtelmeiről, ezek fokozatos feltárásáról, meglepő új felfedezésekről? Büszke voltál rám, de én még büszkébb voltam rád. Amikor valahol arról beszéltem, hogy miért is lettem fizikus, mindig téged említettelek elsőnek. Poraid most egyesülnek a világegyetem anyagával, amely létrehozott.

Nagy László, akadémikus, 80-as évfolyam

„…a rettegett viszontlátásra!"

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Okosan játszó CFR 1907 az Európa Liga ...
Rendhagyó Szent Mihály-búcsút ...
Bajnokok Ligája: a Juventus, a Barca és ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ