Búcsú Starmüller Gézától (1931–2022)

Búcsú Starmüller Gézától (1931–2022)
Starmüller Géza erdélyi magyar festő, építész, muzeológus 1931. június 23-án született Emődön, és 2022. január 30-án Kolozsváron hagyta itt e földi világot. Február 7-én helyeztük örök nyugalomra az evangélikus-lutheránus temető sírkertjében.

Szerteágazó tevékenységét örökölt génjei mellett (édesapja osztrák származású volt) sokoldalú egyetemi képzésének is köszönhette: a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán párhuzamosan három szakon (művészetpedagógia, műépítészet, belső építészet és grafika) végzett. Utóbb mint muzeológus a történelem terén is továbbképezte magát.

Még diákkorában nemzetközi kiállítások tervezésével és rendezésével bízták meg. A Román Tudományos Akadémia magyar kutatócsoportjának keretében a moldvai csángó vidéken, a Küküllő ­mentén, a Szi­lágyságban, Torockón, a Barcaságban és a Mezőségen tanulmányozta a népi építészetet. Miután az intézetet megszüntették, meghívásra a Román Akadémia kutatócsoportjának munkálataiba kapcsolódott be, a Mócvidék építészetével foglalkozott.

Később a Bukaresti Falumúzeumtól kapott feladatot: tervezze újra a türei fatemplomnak a háborúban eltűnt tornyát. Kós Károly – akinek felesége ebből a faluból származott – adatai segítségével készítette el a tervet, amit a falumúzeum főépítészi tisztségének felajánlásával ismertek el.

Egy időben volt tanárai (többek közt László Gyula történész) és Magyarországra áttelepedett barátai arra biztatták, térjen ő is vissza szülőhazájába előnyös szakmai munkaköröket és életkörülményeket ajánlva fel, ő azonban Erdélyben kereste boldogulását.

Egyetemi tanulmányai befejeztével, minisztériumi kinevezéssel – Balogh Edgár mellett – az erdélyi múzeumok alapkiállításainak átalakításával bízták meg. Így a Romániai Képzőművészeti Alap közvetítésével rendezhette Szatmárnémeti, Szamosújvár, Dés, Torda, Nagyenyed és Torockó múzeumait. Közben művészi alkotásaival rendszeresen részt vett a hivatalos tárlatokon, idehaza és külföldön egyaránt. Számos hazai és nemzetközi művészi alkotótábor közreműködője volt, különösen 1990 után.

Hosszú éveken át dolgozott a Bánffy-palotában létrehozott Művészeti Múzeumban. Ekkor volt a kolozsvári 16 tagú műemlékbizottság titkára. Mindaddig, amíg Ceauşescu asszonynak köszönhetően fel nem számolták az országos műemlékbizottságot. Ez idő alatt végezte el Kolozs megye műemlékeinek teljes leltárba vételét. (Azért kellett munkahelyeit legtöbbször megváltoztatnia – szinte sorsszerűen –, mivel azok az intézetek megszűntek.)

Megbízást kapott a Kolozsvári várostörténeti múzeum megszervezésére. Restaurálták a Bethlen-bástyát, a Tűzoltótornyot, megnyitották a Gyógyszertörténeti Múzeumot. Munkáját a bukaresti átvételi bizottság megdicsérte, ennek ellenére a várostörténeti múzeumot mégis megszüntette, helyében létrehozva az Erdélyi Történelmi Múzeumot. Starmüller Géza ekkor főépítészként a megyei tervezőintézetbe került, ebben a beosztásban rendezhette az új múzeumot. Főépítészi ténykedése alatt 175 műemlék restaurálását vezényelte le. Hatásköre négy megyére (Kolozs, Szilágy, Fehér és Beszterce) terjedt ki. Ha csak Kolozsvárt nézzük, személyesen neki köszönhető, hogy a régi rendszerben nem helyezték vissza a capitoliumi farkas szobrát a kolozsvári Főtérre (1921–1940 között állt itt a szobor – szerk. megj.), hogy a Hintz-patika megúszta a lebontást (a földszinti sarokszoba feláldozásával), hogy a Hója-erdő peremén a Donát-szobor visszakerült eredeti helyére (szobrász fia, Géza egészítette ki a szétzúzott részeket) stb. Az ebben az időszakban készült kolozsvári szobrok legtöbbjét ő helyezte ki jelenlegi helyükre.

Az 1989-es rendszerváltást követően a Kós András és Abodi Nagy Béla javaslatára létrehozott Barabás Miklós Céh megalakulásánál bábáskodott, és tevékenységében élete végéig együttműködött. Javaslatot tett a műemlékvédő bizottság újraalakítására a kulturális tárca akkori vezetőjének, Andrei Pleşunak. A műemlékvédelem tehát eleinte megmaradt a maga választotta elsődleges foglalatosságai közt, majd feladatul kapta – Csép Sándor akkori televíziós szerkesztő közvetítésével –, hogy Balog Ferenccel végezzék el az erdélyi műemlékek képi és filmes rögzítését. (Megjegyzendő, filmes múltja régebbi, hiszen őt bízták meg a Pistruiatul című román játékfilm kolozsvári forgatásánál a negyvenes évek eleji hangulat megtervezésével, Xantus Gáborral pedig hat rövidfilmet is forgatott.)

Műemlékvédő tevékenységéért a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2010-ben Fényes Elek-díjjal tüntette ki.

Az utóbbi harminc évben Kolozsváron számos civil szervezet és polgári társaság aktív tagja volt, a különböző rendezvényeknek pedig rendszeres előadója, gondolok itt: a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, a Barabás Miklós Céh, a Képzőművészeti Alap, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE), a Kőváry László Honismereti Kör, a Kolozsvár Társaság és más civil szervezetekre. Kevesen tudják viszont azt, hogy Starmüller Géza az 1991 májusában létrejött Bioklubnak, valamint az 1992 márciusában alakult Kertbarátok Egyesületének alapító, lelkes tagja volt. Magáévá tette a Kertbarátok Egyesületének célkitűzéseit: szakmai továbbképzés, egészséges életmódra és táplálkozásra nevelés, a biokertészeti módszerek népszerűsítése stb. A fentiek megvalósításához buzgón hozzá is járult.

Előadásai, hozzászólásai színt és életet vittek a Kertbarátok Társaságának életébe. Még 88 éves korában is rendszeresen járt összejöveteleinkre, fiával, Gézával együtt. Ha jól emlékszem, utoljára 2019 decemberében volt jelen: az Amikor egy élet legendává válik: Veress István emlékezete című könyv bemutatóján, amihez hozzá is szólt, édesapámmal kapcsolatos közös emlékeit idézte fel. Édesapámat életének utolsó éveiben is rendszeresen látogatta. Még arra is vállalkozott, miután apám látása megromlott, hogy tollbamondás után papírra vesse utolsó szakcikkeit. Szorgalmasan gyűjtötte a szakirodalmat, és rendszeresen továbbképezte magát a kertészetben, biokertészetben egyaránt. Mindig jegyzetfüzettel érkezett rendezvényeinkre, ahol megállás nélkül rögzítette az ott hallottakat. Magáévá tette édesapám, Veress István jelmondatát: „Tanulni és tanítani egy életen át”. A természet és a kert iránti szeretetét gyermekeire, unokáira is átörökítette. Valamennyi gyermekéből természetjárót és szenvedélyes kertészt nevelt. Olyan hobbi birtokába juttatta őket, ami segít túlélni ezt az egyre inkább elembertelenedő világot, és ami a világjárvány idején is hasznos otthoni foglalatosságot jelent mindannyiunk számára.

Dr. T. Veress Éva, a Kertbarátok Egyesületének elnöke

Wanek Ferec ny. egyetemi oktató