Búcsú Rónai Istvántól
Vissza

Búcsú Rónai Istvántól

Ha alkotói, előadói vagy éppen világnézeti válságba kerültem, utolsó szalmaszálként mindig magam mellett éreztem Rónai Pistát. Rafinált zenei ízlése, kiművelt európai műveltsége iránytű volt egy értékzavarban kóválygó világban. Gondolom, nem csak számomra, hanem tanítványai, kollégái, munkatársai számára is biztonságot jelentett igéző szellemi környezete. Abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy nemcsak tanítványa, hanem munkatársa és barátja is lehettem. Kétlem, hogy egy negyed század ragyogó szellemi rokonság emléke egyáltalán leírható. Mégis, a veszteséget, Rónai István hirtelen és megrázó elhunytát nem lehet, nem tudom szó nélkül hagyni.

Igaz, Rónai hivatalosan a 70-es évek végén korrepetíciót (zongora kíséretet) tanított a Zeneakadémián, az akkori "Konziban". A kötelező penzum mellett viszont egyre gyakrabban előjátszhattam neki a zongora műsoromból is. Ez volt szellemi kalandjaink kezdete. Ő fedeztette fel velem a zongora irodalom legnehezebb interpretációs problémáit. A nálunk még ismeretlen és meghökkentő Glenn Gould vagy Kocsis Zoltán féle zongorázás új korszak kezdetét jelentette a zenei szemléletben, formálásban, artikulációban. Ilyenszerű vissza-visszatérő közös témák lassan barátsággá érlelték kapcsolatunkat, melyek neki köszönhetően mindannyiszor új dimenziókat nyitottak meg előttem.

Kezdő operarendezőként új arcát ismerhettem meg Rónainak. Biztatott, hogy ne csak Sztanyivszlavszkijt, Grotowszkit, Brookot, hanem Szabolcsi Bencét, Tóth Aladárt, Fodor Gézát vagy Balassa Pétert is olvassak, ha igazi operarendező akarok lenni. Akkor jöttem rá, hogy igazi zenés - színházi szakember is volt, akivel dramaturgként évtizedekig együtt dolgozhattam. Apróságnak tűnhet, mégis lenyűgöző és feledhetetlen volt Rónainak az opera recitativók csembaló kísérete, mely  művészien együtt élt mindenkor a drámával.

Nem beszéltünk még tárca-szerű írásairól, melyekben a kifinomult, ragyogó humor mögött mindig ott lapult egy célzás, egy gondolat, mely pillanatok alatt egy emelkedett szférába röpített, új dimenziókat nyitott, és csupán a legjobbak kiváltsága.

Rengeteget mondhatnánk még, de egy biztos: a veszteség pótolhatatlan. Vigasztalást kívánok a családnak és fogadjátok őszinte részvétem a magam, a Romániai Magyar Zenetársaság és a Kolozsvári Magyar Opera nevében is.

Drága Pista, Isten Veled, nyugodj békében.

Demény Attila

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Oscar-díj – Franciaország a ...
CineFest – A Monos nyerte a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ