Brutális gyilkosság 30 lejért Nagyváradon – őrizetben a gyanúsítottak

Brutális gyilkosság 30 lejért Nagyváradon – őrizetben a gyanúsítottak
Előzetes letartóztatásba helyeztek szerda este egy 42 éves Bihar megyei férfit és egy 16 éves Szeben megyei fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy augusztus elején eszméletlenre vertek egy embert, majd összekötözve a Sebes-Körösbe dobták, így próbálva leplezni tettüket.

A Bihar megyei törvényszéki ügyészség helyettes főügyésze, Maria Cotrău tájékoztatása szerint az augusztus elején elkövetett gyilkosság indítéka a pénz volt, amit el akartak venni az áldozattól – amúgy összesen 30 lejről van szó.

A két elkövető a Nagyvárad Őssi és Rogériusz negyedét összekötő egyik híd alatt addig verte és rugdosta áldozatát, amíg azt sikerült ártalmatlanná tenni, majd elvették a pénzét. Hogy ne adjanak neki semmi esélyt, miután megverték a férfit, betömték a száját, hátrakötötték a kezét, és bedobták a Körösbe. Az áldozat halálát az ügyész elmondása szerint fulladás okozta.

A holttestet szeptember 3-án, egy hónappal a gyilkosság után a váradi hőerőmű gátjának közelében fedezte fel az egyik alkalmazott.

A vízben eltöltött hosszú idő miatt a nyomozóknak hosszú időbe telt az áldozat azonosítása, arcrekonstrukciót is végeztek.