Brüsszeli könyvajánló: olvassuk a Máglyát és a Vár utcát

Brüsszeli könyvajánló: olvassuk a Máglyát és a Vár utcát
Dragomán György Máglyáját ajánlja nyári olvasmánynak Európa olvasói (Readers of Europe) programjában az Európai Tanács, míg az állandó romániai uniós képviselet Claudiu M. Florian Varstele jocului. Strada Cetatii című kötetét javasolta.

„Volt egyszer egy nagymama, aki kávézaccból jósolta meg az emberek szerencséjét, fájdalmat okozott és gyógyított tetszése szerint és férje szellemével osztotta meg otthonát. És volt Emma, az unokája, aki megpróbálta megismerni családját és annak történetét.” – ezzel az angol nyelvű kísérőszöveggel posztolta közösségi oldalán Máglya-ajánlóját az Európai Tanács.

A Szerb Antal Utas és holdvilága, valamint Márai Sándor Egy polgár vallomásai után ajánlott Máglyában a romániai rendszerváltás korabeli Erdélyre ismerünk egy kamaszlány korosztályára jellemző megpróbáltatásai közepette. Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen, tinédzserként szüleivel költözött Magyarországra 1988-ban. A Máglya 2014-ben jelent meg, azóta mintegy tucatnyi nyelvre fordították, most készül a lengyel és idén talán megjelenik a portugál változata is. Töretlen nemzetközi sikere okán (pl. színpadi előadás is készült belőle, román, magyar és német nyelven is játszották) joggal feltételezhetjük, hogy utoléri vagy akár még túl is szárnyalja Dragomán második kötetét, A fehér királyt (2005), amit harminc nyelvre fordítottak.

Claudiu M. Florian 1969-ben született Kőhalmon (Rupea). Germanisztikát tanult Bukarestben, majd 2000-ben Németországban kortárs történelemből szerzett magiszteri fokozatot. Több angol és német nyelvű regényt fordított román nyelvre. Varstele jocului. Strada Cetatii című regénye 2008-ban a berlini Transit Kiadónál jelent meg német nyelven, 2016-ban egyike volt az EU Irodalmi Díja nyerteseinek. A regény öt (erdélyi, oltyán, szász, regáti, nyugat-német) világfelfogás, négy generáció (dédszülők, nagyszülők, szülők, gyermek), háromféle történelem (román, szász, német) és kétféle kultúra (román és erdélyi szász) találkozásának portréját próbálja megrajzolni gyermekszemmel a hetvenes évek Romániájában. 2020-ban Gabriela Adamesteanu Dimineata pierduta című regényét, 2021-ben Mircea Cartarescu Orbitor trilógiáját ajánlotta olvasásra a román uniós képviselet, eleddig mind kortárs szerzőket. Adamesteanu könyve Az elveszett délelőtt, Cartarescu regénytrilógiájának első két kötete pedig Vakvilág és Káprázat címmel magyar nyelven is megjelent.

A harmadik kiadást megért Readers of Europe című programban minden tagállam javasol egy könyvet. A kezdeményezés 2020-ban született, a koronavírus járvány miatt elmaradt nyári utazások mintegy kárpótlásaként irodalmi kalandozásokra invitálva az olvasóközönséget.

(Borítókép: Viola és a Máglya Ozsdolán – olvasói kép a szerző közösségi oldaláról FACEBOOK/DRAGOMÁN GYÖRGY)