Bronzérmek a minszki Európa Játékokon

Bronzérmek a minszki Európa Játékokon
Ungvári Attila bronzérmet nyert 81 kilogrammban vasárnap a minszki Európa Játékok cselgáncstornáján, amely az idei Európa-bajnokság is egyben.

A 2010-ben is Eb-bronzérmes magyar ötödik mérkőzésén, a harmadik helyért a német Alexander Wieczerzakkal csapott össze, akitől kikapott eddigi egyetlen találkozójukon. A második csatában a ceglédi dzsúdósnak sikerült a visszavágás, és hosszabbítás után, vazaarival verte világbajnok ellenfelét. Ungvári szerezte meg a magyar cselgáncssport 47. Eb-bronzát, amely egyben a magyar küldöttség első medálja a fehérorosz fővárosban.

Kerekes Gréta bronzérmet nyert női 100 méteres gátfutásban, a magyar válogatott pedig csoportjában a második helyen zárt vasárnap a minszki Európa Játékok rendhagyó csapatversenyének első napján. A sportok királynője a fehérorosz fővárosban nem a klasszikus formájában mutatja meg magát, hanem egy új és rendhagyó csapatverseny keretei között. A kiírás szerint a Dinamikus Új Atlétika (DNA) elnevezésű rendszer szerint rendezik a viadalt, amelyben csapatok versenyeznek, négy női (100 m, 100 m gát, távol, gerely) és három férfi egyéni számban (100 m, 110 m gát, magas), illetve két vegyes váltóban (4 x 400 m, üldözéses mix vegyes váltó). Az EJ kiírása szerint azonban nem csupán a csapatverseny végén osztanak érmeket, hanem minden számban, méghozzá az első napon elért eredmények alapján. Akkor viszont minden csapat csak egyszer, a saját csoportjában szerepel, így az adott számban elért eredmények más időpontban, más körülmények között születnek.

Kerekes, a debreceniek fedettpályás világbajnoki ötödikje kora délután futotta a maga 100 gátját, amit 13,16 másodperces idővel meg is nyert német, görög, szlovák, ciprusi és svájci riválisa előtt. Aztán egészen estig kellett várnia, hogy a negyedik csoport is befejezze versenyét, s kiderüljön, hányadik helyen zár. Végül a harmadik csoportban rajtolt fehérorosz Elvira Herman lett az EJ-aranyérmes 12,89 másodperccel, az ukrán Hanna Ploticina pedig az ezüstérmes, miután – a negyedik csoportban – lehajrázta a végül bronzérmes Kerekest. A magyar válogatottban a gerelyhajító Bogdán Annabella is jól szerepelt, 54,70 méteres idei legjobbjával a második legjobb lett, ahogy az üldözéses váltó is, Nguyen Anasztázia pedig 6,17 méterrel a harmadik helyen zárt a csoport hat távolugrója között.

*

Az orosz eredetű katonai birkózás, a szambó sportágban szerezte első érmeit Románia, Daniela Poroineanu (56 kg), Anda Mihaela Vâlvoi (64 kg) és Alina-Petronela Păunescu (+80 kg) a dobogó legalsó fokára kapaszkodhatott fel. Két másik román lány elvesztette a bronzmérkőzést, és 5. lett: Daniela Mihaela Chiss (48 kg) és Lorena Alexandra Podelenczki (72 kg). A férfiaknál a 68 kg-osok versenyében a negyeddöntőben kikapott a Romániát képviselő Szőke László-Zsolt, majd a vigaszágon is vereséget szenvedett, s nem jutott érem közelébe.

Borítókép: Ungvári Attila (kékben) a magyarok első érmét szerezte meg – FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS