Bréking a négyzeten
Vissza

Bréking a négyzeten

Nincs irigylésre méltó helyzetben a sajtómunkás ezekben a napokban: a hírszerkesztők felpörgött ritmusra kapcsolnak, az operatőrök és riporterek lihegnek, mert egyre-másra nyilatkoznak a politikusok, az elemzőket a mondat közepén akasztja el egy újabb fejlemény, döntőnek vélt fordulat.

A lapzárta viszont -- egyetlen biztos támpontként -- nem számol ezekkel a szakmai kihívásokkal: ilyenkor  indokolt inkább folyamatokra figyelni, vállalva a rizikót, hogy nem sikerül eléggé árnyaltan fogalmazni és hogy az összképből akár jelentős puzzle kockák maradnak ki.

Ami most történik a hazai belpolitikában látszólag példa nélküli, bár a válságok mindenike a maga nemében  hordoz sajátos jegyeket, különben unalmas krízissorozattá silányulnának; legalább két vonatkozásban lehet kontextualizálni az eseményeket: a jogi keret hiányosságaiban és a pártok belső szerkezeti logikájában keresendő válaszok révén . Az első aspektus a parlamenti aritmetika illékonyságára vonatkozik. A migrációk, mint láttuk azt az UNPR eklatáns példájával, megteremtik azt a lehetőséget, hogy a választások dacára olyan vektorok jöjjenek létre, amelyeknek nincs közvetlen legitimációs alapja. Amennyiben a szabályok nem változnak, elvileg ( és itt a teória karnyújtásnyira nem egyszer van a gyakorlattól) az is előfordulhat, hogy négy éves mandátum alatt az egykor  hatalmi pozícióban levő legnagyobb parlamenti párt  elveszítse ezt a pozícióját és az erőviszonyok teljesen más képletet tükrözzenek, mint azt a szabad és törvényes választások kialakították. Több módja is van a parlamenti migráció jogi szabályozására, külföldi példákból lehet tetszés szerint válogatni , de most talán mégsem ez a prioritás.

A másik vetület a pártra, mint politikai intézményre vonatkozik: és itt generálisan a kategóriára gondolok, nem célzottan valamely aktuális aktorra. Országként sok mindenben leszakadtunk-lekéstünk az európai mezőnytől (egyénre leosztott vagyonosodás, egészségügyi alapellátás, uniós alapok felhasználása, strukturális reformok, hogy kapásból csak néhányat említsek), de a pártok sem kivételek: egyesek, mint a Nemzeti Parasztpárt  alaposan ráfizettek a megújulás, a belső reform hiánya miatt, mások hosszan tartó vajúdás után keresik identitásukat, megint mások a válságok idején döbbennek rá (ha egyáltalán marad erre idő-igény), hogy az elmaradt-halogatott  modernizálás visszaüt. Hatványozottan igaz ez olyan esetekre, mint a honi szociáldemokraták alakulata. Az amúgy is több egykori pártból verbuválódott PSD hatékonyságát  sajátos fegyelmi biztosítékok tartják egyben és mozgatják. Ez önmagában nem is lenne kommentálandó, csakhogy a fegyelem égisze alatt olyan döntési mechanizmusok alakultak ki, amelyek az önkénnyel határos magatartásokat, reflexeket termeltek ki.

Az önmagával háborúzó PSD  a napokban új esélyt kap arra, hogy meghaladva a belső viszályt, rátérjen a modernizációs pályára, amely legalább középtávon szavatolná a romániai politikai spektrum baloldalának megújulási  lehetőségét.  Addig is marad a holnap, a holnapután feladványa, a sok ismeretlenes egyenlet, amelynek megoldása az előbb vázolt szakasz kötelező előfeltétele.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Százéves történelem korabeli ...
Még mindig vonz a Pénzmágnes
Megújul a kolozsvári kereskedelmi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ