Abraham Stoker néven hét gyermek közül harmadikként látta meg a napvilágot Dublinban. Apja tisztviselő, anyja társadalmi aktivista volt. Egészen kiskorában rejtélyes betegség támadta meg, évekig sem állni, sem járni nem tudott, napjait ágyhoz kötve, mélyen gondolataiba merülve töltötte. Hétéves korában váratlan és megmagyarázhatatlan módon felépült, olyannyira, hogy sportolni is kezdett, többek között rögbiben is jeleskedett. 1864-ben a híres Trinity College diákja lett, matematikai tanulmányait 1870-ben kitüntetéssel fejezte be. Diákévei alatt a Történettudományi Társaság revizorrá, az egyetemi Filozófiatudományi Társaság pedig elnökévé választotta.
A diploma megszerzése után apja nyomdokaiba lépett, köztisztviselői pályán helyezkedett el, és tízévi hivatalnokoskodása idején csak az árulta el az irodalom iránti vonzódását, hogy a Dublin Evening Mail című helyi lapba honorárium nélkül színikritikákat írt. A kor híres és bálványozott színésze, Sir Henry Irving Hamletjéről írott kritikája felkeltette Irving érdeklődését, akivel hamarosan életre szóló barátságot kötöttek.
Stoker Irving hívására költözött Londonba, ahol a színészfejedelem tulajdonában lévő Lyceum Színház üzleti menedzsere lett. Bekerült a társasági élet forgatagába, megismerkedett a rémregényeket író J. Sheridan Le Fanuval és a detektívregény műfaját megteremtő Sir Arthur Conan Doyle-lal. Viszonylag későn kezdett publikálni, első regénye, A kígyó útja 1890-ben jelent meg.
Nevét csak hét évvel később kapta szárnyra a világhír, amikor kiadta a vámpírtörténetek ősatyját, a Drakulát. A történet megírása előtt nyolc évig tanulmányozta az európai népmeséket és vámpírtörténeteket, forgatta Emily Gerard Erdélyi babonaságok című könyvét (a skót asszony lengyel katonatiszt férje sokáig Nagyszebenben és Brassóban állomásozott), éjszakákat töltött a magyar orientalista Vámbéry Ármin társaságában. Művét megelőzte és részben inspirálta Mary Shelley Frankensteinje, és a vérben fürdő Báthory Erzsébet legendája is. Valószínű, hogy a kegyetlen havasalföldi uralkodó, a Drakulaként emlegetett Vlad Țepes életét behatóan nem ismerte, csak nevét kölcsönözte – a vámpír alakjának valódi ihletője a viselkedésében arisztokratikus, de színházát zsarnoki kegyetlenséggel irányító Irving lehetett.
Stoker sejtelmes címet akart regényének adni, így döntött a román Dracul szó mellett, amelynek jelentése ördög, sárkány. A drámai feszültségű és hátborzongató fordulatokkal teli történet reálisnak tűnő, fabrikált naplórészletekből, táviratokból, levelekből és londoni lapok újságkivágataiból áll össze, az egyes szám első személyű „igaz történet” technikával élő szerző hitelesen tudja bemutatni a vérszomjas vámpír rettenetes históriáját. A fantasztikus, okkult és természetfölötti elemekből szőtt regény erdélyi tájakon kezdődik: a félelmetes és vérszomjas Drakula gróf kastélyában rabul ejt egy angol ügyvédet, de annak sikerül megszöknie és Londonba menekülnie. A természetfeletti erők birtokában lévő Drakula utána megy, vadászni kezd rá és szeretteire, egy fiatal lány a harapásától maga is vámpírrá válik. A vámpírvadászok aztán Drakula nyomába erednek, és végül sikerül végezniük a rémmel.
Stoker ezt követően gyors egymásutánban még tucatnyi regényt írt, de egyik sem közelítette meg a Drakula sikerét. Az író 1912. április 20-án halt meg.
A regény révén Drakula bevonult a köztudatba, Erdély neve az angolszász világban elválaszthatatlanul összefonódott a vámpírokkal. A vérszívó gróf nevével több mint kétszáz filmet forgattak, a legemlékezetesebbek a Lugosi Béla főszereplésével készült 1931-es amerikai horrorklasszikus, az 1960-as Christopher Lee-filmek és Francis Ford Coppola 1992-es Drakula-újraértelmezése. A történetből tévésorozat, képregény, egész könyváradat, de még musical és opera is készült.
Borítóképen Bram Stoker. Fotó forrása: Wikipédia
