Brácsától a palástig – nyugdíjazás előtt Dobri Andrással
Vissza

Brácsától a palástig – nyugdíjazás előtt Dobri Andrással

Hűvös áprilisi koradélután húzódtunk be a négysávos forgalomtól hemzsegő bácsi útról a város első modern építésű temploma elé, a Kerekdombon. A verőfényes mellékutca már-már valószerűtlen csendjéből nyíló parókián Dobri András fogad. Júniusig pásztorolja a kerekdombi reformátusokat, azután a gyülekezet „egyszerű” tagjává szeretne válni.

Beszéltünk-e a kommunista időkben csudamód megépült református templomot kiküszködő, börtönviselt 56-os édesapjáról, akit ő maga csak kilencévesen ismerhetett meg? A templom árnyékáról, amely egyszerre elrejt és féltő gonddal megóv? A nagyon nagy cipőről, amelybe akkor lépett, amikor hétévnyi magyarfodorházi szolgálat után a kerekdombi gyülekezett meghívta: lépjen édesapja örökébe? Csak annyit, amennyit tudnunk kellett ahhoz, hogy egy kicsit megismerjük Dobri Andrást. A lelkipásztort, aki közel negyven éve szolgál. A gyermeket, aki oly nagy tisztelettel adózik édesapjának, hogy emlékét kiadványba szerkesztette születésének századik évfordulóján. A családapát, akinek hat gyermeke és öt unokája van. Az embert, aki most úgy érzi, talán kissé megfáradt, és két évvel a nyugdíjkorhatár előtt átadná helyét a modern kor kihívásaival lendületesen megküzdeni kész fiatalabbaknak.

„Magyarfodorházán igazán megszerettem a pályát”

Brácsát és zongorát tanult, és sokáig úgy gondolta, zenész lesz – bár ma már úgy látja, a konok gyakorláshoz nem volt elég kitartóan szorgalmas. Szomszédjuk, Juhász István professzor egyszer beszélgetés közben felvetette: nem akar-e lelkész lenni, édesapja örökébe lépni? A fiatal Dobri András azután nyaralni ment, és tíznapos tengerparti távolléte alatt az elültetett gondolat megfogant, a vakációzásból már azzal az elhatározással tért haza, hogy felvételizni fog a teológiára. A hír boldogsággal töltötte el lelkész, teológiai tanár édesapját, aki korábban soha nem terelgette fiát a lelkészi pálya felé.

Ifjú papként hét évet szolgált Magyarfodorházán: „Ott igazán megszerettem a pályát, nagyon kedves emberek közé kerültünk” – emlékezik egykori híveire. Az ottani kis gyülekezetről ma is csak szuperlatívuszokban nyilatkozik, látszik, hogy feleségével együtt nagyon szerették ott az életet és nagyon szerették ott őket. „Sírva búcsúztunk el” – idézi fel az 1980-as évek derekán történteket, amikor édesapja nyugdíjazásakor a Kerekdombra meghívták.

Az őket szeretettel fogadó kolozsvári gyülekezet akkor még 2100 főt számlált, ma 900 körüli a lélekszám. „Nagyon sokan elköltöztek, sokan elhunytak, a fiatalabbak elindultak vándorútra, nagyon sokan dolgoznak Angliában most is, az idősebbek a gyermekeik után költöztek” – magyarázza Dobri András.

A kommunizmusban épült kerekdombi templom (Fotó: Rohonyi D. Iván)

A legnagyobb kihívás az ifjúsági munka

– Annak idején édesapám indította el az ifjúsági munkát Kolozsváron, a volt püspök, Pap Géza is ide járt ifjúsági órára. Úgy éreztem, hogy ezt a munkát tovább kell vinni. Érdekesebb volt, könnyebb volt nekünk összetartani a fiatalokat akkor, a 80-as évek végén, amikor nem nézték jó szemmel a népesebb találkozókat, nagy igény volt az ifjúságban arra, hogy együtt legyünk, kiránduljunk, találkozzunk, rengeteget sátoroztunk. Később nehezebb lett, megváltozott az élet, eljött a szekularizáció ideje, és nagyon szerteágazó az ifjúság tevékenysége, aminek sok pozitív és sok negatív oldala van. Valamikor több gyermek volt a Kerekdombon, az iskolába a mi gyermekeink jártak. Ahogy apadt a számuk, úgy szűntek meg az osztályok, ma már szétszórtan járnak a gyerekek a város iskoláiba. Csak pár évtizeddel ezelőtt még együtt jártak iskolába, együtt jöttek vallásórára, együtt jöttek konfirmálni, ma már nem ismerik egymást, és a közös kirándulás sem annyira érdekes, mint harminc évvel ezelőtt. Ma ez a nagy kihívás, ilyen körülmények közepette ide vonzani a fiatalokat. Azt kívánom az utódomnak, hogy erre próbáljon fiatalabbként nagy hangsúlyt fektetni – mondja a lelkipásztor.

Ünnepeltek vasárnapja

Dobri András felismerte, hogy másféle módszereket kell alkalmazni a gyülekezet összekovácsolására. Ugyanakkor egy kicsit a hiányzó helybeli iskola közösségteremtő szerepét is igyekeztek pótolni. Farsangot, iskolai évnyitót, évzárót, anyák napi, karácsonyi műsort szerveztek, táborokat a bogártelki gyülekezeti házban. De nemcsak a gyerekeket célozták meg, feleségével együtt azon igyekeztek, hogy közösségi rendezvényeket kínáljanak a híveknek, ahol azok találkozhatnak, beszélgethetnek.

– Minden hónapban van nálunk ünnepeltek vasárnapja, meghívókat küldünk mindazoknak, akiknek születésnapja, névnapja, jelesebb házassági évfordulója van, és istentisztelet után a mi kórusunk énekel vagy másokat hívunk meg, verses-zenés összeállítással kedveskedünk, azután egy kis teázás, süteményezés, beszélgetés következik. Van, akit ez érintett meg, hogy odafigyeltünk rájuk, főként idősebb korban esik ez jól, amikor esetleg már elhullnak az emberek mellől az ismerősök. A kórus is találkozási lehetőség, egy foglalkozás például az egyedül élők számára, nem is az a legfontosabb, hogy kinek milyen hangja van. A Kerekdombnak két kórusa van, a fiatal házasok és fiatalabbak kórusát 2004-ben hozta létre első segédlelkészünk, aki konzervatóriumot végzett. Ezek a kórusok úgy működnek, ha énekelnek, ha szolgálatuk van, így az ünnepek mellett kiszállásokat szervezünk, évente 4-5 Nádas menti kórustalálkozón veszünk részt, amelyek egyikét mi szervezzük. Öt éve minden esztendőben kétnapos kirándulásra megyünk, 40-50-en, de voltunk hetvenen is. Jártunk az ezeréves határnál, voltunk Koltón, Máramaros vidékén stb. Alkalmanként megjelenő 48 oldalas gyülekezeti lapunk célja a távolmaradókat is megérinteni, hogy ők is tudják, mi történik az egyházban.

Modern, mégis otthonos (Fotó: Rohonyi D. Iván)

Mindig nagycsaládban élni

Amikor Kerekdombra jöttek, már három gyermekük volt, Kolozsváron még három született. A nagy család náluk alapadottság: Dobri András édesapjának 6 testvére volt, édesanyjának 9, neki pedig 5.

– Sok vita övezi a katolikus egyházban a cölibátusság jelenségét. A család elvonja a pap figyelmét a hivatásától, vagy gazdagítani tudja-e a református lelkész munkásságát?

– Ahhoz, hogy igazán hitelesen beszéljek házastársak közötti szeretetről, szülő és gyermek kapcsolatáról, mégiscsak könnyebb dolgom van, ha családban élek. A családon belüli egymásra való figyelés, egymással való törődés nekem segítséget nyújt a munkámban is, mert megtanulom, hogy igenis oda kell figyelni mindenkire. Persze, ezt nem tudom mindig egyforma intenzitással megtenni a gyülekezet minden egyes tagjával szemben. Az egyik oka annak, hogy nyugdíjba készülök, hogy a nagy családdal szeretnék többet foglalkozni. A lelkészcsaládokban a hétvége a templom körül telik, a hétköznapokon a gyerekeket foglalta le az iskola, nem volt könnyű közös időt találni. Így születtek meg a péntek esti közös kosarazások, amikor a család immár 21 éve az egykori Brassai tornatermét béreli, és négyes csapatokban dúlnak a kemény mérkőzések. Sokat jelent, hogy jó hangulat van a családunkban. A testvéreimmel minden évben néhány napot a bogártelki házban töltünk, és majdnem egy hetet a gyerekeink családjaival, ilyenkor mindenki úgy intézi, hogy szabad legyen, a lányomék is jönnek Brüsszelből – sorolja, és szinte érezni hangjából a várakozást ezekre a találkozókra. Feleségével munkatársak is: Vilma vezeti az egyházközség könyvelését, és egész sor szervezési feladatot is vállal. Óvó-tanítóképzőt végzett legidősebb lányuk foglalkozik a vallásórás gyerekekkel.

A Dobri család húsz év különbséggel (a család fényképeiből)

Az egyház, mint szelep

– Hosszú pályája során megingott-e valaha?

– A 89-es fordulat után egyszer egy teológiai professzor azt mondta, az egyháznak úgy kell működnie, mint a szelepeknek, hogy kiengedje a jót, de ne engedje vissza a világból a rosszat. Ezek a szelepek nem mindig működtek jól. A 90-es évek után, amikor Nyugatról jöttek a nagy segélyek, azok elosztásával rengeteg baj volt. Néha nagyon belekeseredtünk, de aztán megedződtünk, ma teljesen másképp tudnám kezelni, de az akkor számunkra is új helyzet volt. Később, 1996-tól kapcsolatunk lett egy holland gyülekezettel, ruhákat hoztak. Soha nem volt gond belőle, szépen csendesen rendezgettük, a ruházásból befolyt pénzt például a kórus kiszállási költségeinek részleges fedezésére fordítottuk. Öröm volt látni, hogy a holland kapcsolatnak áldása volt, és gyülekezeti otthont avathattunk Bogártelkén. Elégtétellel tölt el, hogy híveim tudják: ebben a Jóistenen és a hollandokon kívül nekünk is részünk volt. Jól éreztük magunkat itt – összegezte Dobri András.

A következő időszak a családról szól majd, segítésről az unokákkal, sok olvasnivaló vár bepótolásra, és utazni is szeretnének magyarországi, ausztriai, németországi rokonokhoz, Belgiumba a lányukhoz, holland barátaikhoz... Marad a sport is, lesz színház, opera, meg séták a parkban, a két kutyával. S ha újrakezdené? „Hiszem, hogy erre rendeltettem, hogy lelkipásztor legyek. Tudom, hogy sokkal nehezebb volna, sokkal nehezebb lenne meghozni a döntést, de én ehhez értek.”

Jól éreztük magunkat itt, Kerekdombon (Fotó: Rohonyi D. Iván)

Nem akarok elköszönni

– Mit üzenne a gyülekezetének? Milyennek szeretné látni 20 év múlva, 100 év múlva?

– Nem elköszönni akarok innen, gyülekezeti tag akarok maradni. Szeretnék mindkét kórusba járni. Ha utódom tanácsot kér, adok, ha nem, akkor nem szólok bele, mindig a békesség útját keresem...

Tartsák meg a találkozási alkalmakat, a rendezvényeket, kirándulásokat, ünnepléseket, nagyon sok embernek ez nagy összetartó erő. Minden tekintetben maradjon egy vár, az emberek itt mindig megnyugodjanak, megvigasztalódjanak, akár fiatalok, akár idősebbek, mert mindig szükség lesz hátországra. Tegyenek meg mindent azért, hogy tudjanak tartást adni a fiataloknak, nehéz megállni a világban, nagyon lényeges az a pozitívum, amit az intézmények tudnak adni, az iskola, az egyház, a család. Biztos, hogy kell haladni a korral, változások kellenek. Református egyházként gyakran belemerevedünk a magunk teremtette szerkezeteinkbe, pedig érezzük, hogy állandó reformáció kéne, állandóan szükséges lenne megújulni, akkor is, amikor a szekularizáció talán még erőteljesebb lesz. Találjon itt az ember mindig megbékélést, ezt kívánom.

A cikk a Szabadság napilap Református Híradó című időszakos mellékletében jelent meg. Olvassa ide kattintva.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Reformáció 500 - A Magyar Református ...
Hamilton rajtol az első helyről
Fagylaltot osztogattak a kolozsvári ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ