Bonyolult sokaknak a belvárosi (kötelező) házfelújítás
Növelt adóbüntetés vagy városházi segítség lenne célszerűbb?
Növelt adóbüntetés vagy városházi segítség lenne célszerűbb?
Vissza

Bonyolult sokaknak a belvárosi (kötelező) házfelújítás

Sok belvárosi lakástulajdonos az idén szembesült azzal, hogy ingatlanát a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal lerobbant állagúnak minősítette, ezért ötszörös adót rótt ki. Igaz, hogy az önkormányzat tavaly írásban értesítette erről az érintetteket, de úgy tűnik, sok esetben ez nem volt elég hatásos. Oláh Emese alpolgármestertől megtudhattuk, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal idén is folytatja ezt a tevékenységét: eddig 35 utcában mérték fel az épületek állagát és küldték ki a tulajdonosoknak a felszólítást az épületfelújításra. A több tulajdonossal rendelkező épületek esetében azonban nem egyszerű a helyzet, nehéz eleget tenni a hivatal elvárásának. A jóhiszemű lakástulajdonosok járnak legrosszabbul, ha nem sikerül megegyezniük a többi lakóval a munkálatokat illetően, mert így az ingatlan felújítása elodázódik, állaga romlik, a tulajdonosoknak pedig nem marad más hátra, mint kifizetniük az ötszörös adót.

N.-H. D., Ú. I.

Régi, hűséges olvasónk, Gy. Előd keresett fel a napokban, hogy elpanaszolja: belvárosi, de nem műemlék ingatlanban lakik, és idén felszólították, hogy javíttassa meg ingatlanát, máskülönben jövőtől 500 százalékkal nagyobb adót fog fizetni. Jóhiszeműségről tanúbizonyságot téve, fel is kereste szomszédait, hogy egyeztessenek az elvégzendő munkálatokat illetően. Legnagyobb meglepetésére azonban azt mondták: ők nem kaptak semmilyen felszólítást, ezért őket nem érdekli az ügy, nem hajlandóak fedezni a felújítás költségeit. Bonyolítja még a helyzetet, hogy az öt társtulajdonosból egyik szinte folyamatosan külföldön tartózkodik, egyik lakás pedig épp gazdát cserél. Gy. Előd beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatalhoz, hogy tisztázza és segítséget kérjen az ügyben. A hivatalos válasz határidőben meg is érkezett, amelyben közölték vele, hogy: az ingatlan mindegyik tulajdonosát egyformán felszólították a javítások elvégzésére, továbbá, mindegyik tulajdonos köteles a rá eső rész mértékében hozzájárulni az épület homlokzatának felújításához, illetve az egész épület karbantartásához; ellenkező esetben a városháza adóügyi osztálya megnöveli az épület- és telekadót 500%-kal. Tehát a lakástulajdonosnak életkortól, egészségi állapottól és jövedelemtől függetlenül fel kell találnia magát, ha pedig a felszólítást csak egymaga venné komolyan, viselheti egyedül a kiadásokat. Legfeljebb neki kell majd törvényes eljárást indítani a többi társtulajdonos ellen. Habár olvasónk nem dúskál a pénzben, mégis szeretné felújítani ingatlanát, ám ilyen helyzetben tehetetlennek érzi magát.

Az ügyben megkerestük Oláh Emese alpolgármestert, aki elmondta: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal idén januárban újrakezdte a felszólítások kiküldését. Kolozsváron 35 utca lakosainak küldtek ki lakásfelújításra felszólításokat, azok a tulajdonosok pedig ennek alapján kötelesek korszerűsíteni ingatlanjaikat. Kérdésekkel, helyzettisztázásokért ügyfélfogadásra jelentkezhetnek a városházi rendőrségen, november 30-ig. November 30-a után újabb felmérésre kerül sor, amikor a városháza képviselői ellenőrzik az elvégzett munkálatokat. Akik az idei felszólítás ellenére nem kezdenek hozzá a munkálatoknak az említett dátumig, jövőre fognak ötszörös adót fizetni – nyilatkozta lapunknak Oláh Emese alpolgármester.

{Tovább olvasható még 302 szó.}
Megtudtuk azt is, hogy minden tulajdonost felszólítanak, aki homlokzatfelújításra köteles. Attól, mert valaki nem veszi át a hivatalos értesítést, még nem mentesül kötelessége alól. Amennyiben szükséges, építkezési engedély kibocsátását kell kérni az önkormányzattól – tette hozzá az alpolgármester. Oláh Emese azt is elmondta, a polgármesteri hivata
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Tengerészgyőzelem a vasutasok ellenében
Kolozsvári hegymászó az Ama Dablam ...
Szélsőjobboldali személyek ellen indult ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ