Bölöni ismét Európában

Bölöni ismét Európában
Két évre szóló szerződést kötött Bölöni László és a belga élvonalba visszajutott Antwerpen együttese. A marosvásárhelyi születésű 64 éves tréner, 108-szoros válogatott játékos és BEK-győztes, a román nemzeti csapat egykori szövetségi kapitánya (2001-ben) legutóbb az arab világban edzett: a katari Al Khort (2012–2015) és a szaúd-arábiai Al Ittihadot (2015 júliustól novemberig) irányította.

Bölöni a három nappal korábban kinevezett olasz sportigazgató és alelnök Luciano D’Onofrio kívánságára érkezett belga együtteshez, ők ketten a szintén belga Standard Liége csapatánál is együtt dolgoztak 2008 és 2010 között, bajnoki címig is jutottak. A másodedző Wim De Decker lesz, a csapat az ő irányításával jutott vissza az első osztályba. Bölöni az arab kaland előtt, a válogatotton és a belga csapaton kívül még megfordult a portugál Sporting Lisszabonnál (2001–2003, bajnoki címet és kupát szerzett 2002-ben az együttessel), Stade Rennes-nél (2003–2006) AS Monacónál (2006), RC Lens-nél (2011) és a Szaloniki PAOK-nál (2011–2012).

Az Antwerpen az első bajnoki fordulóban a címvédő, két román játékost (Alex Chipciu és Nicolae Stanciu) foglalkoztató RSC Anderlecht Brüsszelt fogadja. A belga élvonalban játszik még Răzvan Marin (Standard Liége), Dorin Rotariu (FC Brugge), továbbá Mircea Rednic és Cristi Manea (az Excel Mouscron edzője és játékosa).