Bolgár–magyar: Szoboszlai nélkül is a továbbjutás a cél

Eb-pótselejtezők: Izland vagy Románia jut a play-off döntőjébe?

Bolgár–magyar: Szoboszlai nélkül is a továbbjutás a cél
Tizenhat válogatott, köztük a magyar és a román küzd a maradék négy helyért a 2021 nyarára halasztott labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében, melyben ma rendezik az elődöntőket. Korábban az Eb-pótselejtezők oda-visszavágós párharcok voltak, azonban a Nemzetek Ligája bevezetésével ennek rendszerét megváltoztatták, így ezúttal két egymeccses párharcot kell nyerni a részvétel kiharcolásához.

A magyar labdarúgó-válogatott a legjobb játékosa, Szoboszlai Dominik nélkül kénytelen megküzdeni a bolgár csapattal az elmúlt négy év eddigi legfontosabb mérkőzésén, ugyanakkor a célja így sem lehet más, mint a továbbjutás a márciusról elhalasztott Európa-bajnoki pótselejtező mai elődöntőjében.

Marco Rossi szövetségi kapitány számára nyilvánvalóan hatalmas érvágás, hogy nem számíthat a szófiai összecsapáson a Red Bull Salzburg támadó középpályására. Szoboszlai az osztrák csapatnál jelen lévő koronavírusos esetek miatt karanténba került, és bár ő maga nem fertőzött, a klub nem engedte el. A magyar csapat azonban nélküle sem esélytelen, a rivális ugyanis kifejezetten rossz formát mutat.

A bolgárok megfiatalított nemzeti együttese – melyben 37 válogatottsággal Nyikolaj Mihajlov a legtapasztaltabb – az elmúlt két évben lejátszott 16 találkozójából mindössze egyetlen egyszer győzött (tavaly novemberben Csehország ellen), emellett hatszor döntetlent játszott és kilencszer kikapott.  A hazaiak legnagyobb problémája a gólszerzés hiánya, legutóbbi hét összecsapásukból ötön nem is sikerült betalálniuk, így nem meglepő, hogy a jelenlegi keret két legeredményesebb játékosa mindössze három-három találattal Georgij Kosztadinov és Bozsidar Krajev.

Szeptemberben mindkét csapat két találkozót vívott a Nemzetek Ligájában, ráadásul egyaránt magasabban jegyzett ellenfelekkel: a magyarok 1–0-ra győztek Törökországban és 3–2-re kikaptak a vendég oroszoktól, míg Bulgária előbb 1–1-es döntetlent játszott a vendég írekkel, majd 1–0-ra alulmaradt Walesben.

Rossi a két szeptemberi összecsapáson ismét bevetette kedvenc, három belső védős játékrendszerét, amelyben kulcsszerepe van a szélső védőknek, mivel nekik fel kell lépniük a támadásokhoz. Erre a posztra pedig óriási segítséget kapott azzal, hogy a 2013 óta Magyarországon futballozó Nego Loic az országváltást enyhítő szabályok miatt immár pályára léphet a válogatottban. A francia születésű játékosnak éppen az az egyik erőssége, hogy remekül tudja segíteni az akciókat és a rivális védelme mögé tud kerülni a szélen. Nego esetleges szereplése viszont nem oldja meg Szoboszlai hiányát, őt majd valószínűleg Kalmár Zsoltnak kell helyettesítenie, aki remekül kezdte az idényt a DAC-nál, amely vezérletével listavezető Szlovákiában.

Magyarország és Bulgária nem gyakori résztvevője a kontinensviadaloknak, előbbi három, utóbbi két alkalommal jutott ki, már csak ezért is áll különleges lehetőség előtt a két gárda, amely román idő szerint 21.45-től csap össze egymással a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban. A magyarok számára óriási motivációt jelenthet, hogy ha sikerrel vívják meg a pótselejtezőket, akkor a 2021 nyarára halasztott Eb-n két mérkőzést, a világbajnok franciák és a címvédő portugálok ellenit, hazai közönség előtt játszhatják a Puskás Arénában.

Ami a román válogatott mérkőzését illeti, Mirel Rădoi szövetségi kapitánynak állítólag a hátvédsor összeállításában vannak komoly dilemmái, többek között az, hogy a balhátvédként a már többször kipróbált Bancu, vagy a román állampolgárságot frissen felvett Camora legyen a kezdő tizenegyben. Nem kizárt viszont az sem, hogy mindkettejüket pályára küldi, ugyanis nem számíthat két másik alapemberre a hátvédsorból: a csapatkapitány Chiricheş sérült, Nedelcaru pedig azért hiányzik, mert most írja alá szerződését újdonsült csapatával, az AEK Athénnal.

Rădoi korábban jelezte, hogy támadó szellemben képzeli el a találkozót, amelyet a meteorológusok szerint várhatóan esőben, alig néhány fokkal a fagypont feletti hőmérsékleten fognak lejátszani a csapatok, egy szlovén játékvezetői brigád irányításával.

Mint ismeretes, a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR-től Camora mellett Burcă, Manea és Deac is behívót kapott a válogatottba, amelynek 23 fős keretéből 14-en külföldi csapatoknál játszanak. Románia eddig ötször volt Eb-résztvevő, eddigi legjobb eredménye a negyeddöntős szereplés: 2000-ben meglepetésre továbbjutott abból a négyesből, amelynek még Németország, Anglia és Portugália volt a tagja, majd a legjobb nyolc között 2–0-s vereséget szenvedett Olaszországtól.

Az izlandi csapat története mindössze második Eb-szereplésére készül, miután a 2016-os kontinensviadalon meglepetésre továbbjutott csoportjából, majd a nyolcaddöntőben kiejtette Angliát – az akkori keretből szinte valamennyi labdarúgó tagja a mostani válogatottnak is, amelynek átlagéletkora így 32 év feletti… 2018-ban Izland a világbajnokságon is debütált, akkor a csoportban Argentína ellen ért el emlékezetes, 1–1-es döntetlent úgy, hogy Hannes Thor Halldorson hálóőr – aki ma este is játszik – kivédte az aranylabdás Messi tizenegyesét.

A 21.45 órakor kezdődő találkozót a Pro TV közvetíti élőben, érdekesség: a meccsre 350 nézőt is beengednek a reykjaviki stadionba.

Mint ismeretes, a pótselejtező döntőjében a zártkapus magyar–bolgár párharc nyertese az izlandi–román találkozó győztesével játszik, s aki nyer, kijut a kontinensviadalra.

A play-off mezőnyében különben három társházigazda – Magyarország, Románia és Írország –, valamint hat potenciális újonc szerepel, de hetedikként ott van Szerbia is, amely önálló országként még nem vett részt a kontinensviadalon, csak korábban Jugoszláviaként.

A három rendező közül legfeljebb kettő juthat ki az Eb-re, mivel a magyarok és a románok azonos ágon szerepelnek, újonc viszont biztosan lesz, ugyanis a Georgia, Fehéroroszország, Észak-Macedónia, Koszovó négyes valamennyi tagja lemaradt az eddigi összes Eb-ről. Rajtuk kívül még Izrael és Bosznia-Hercegovina debütálhat, ha kijut a pótselejtezőből, amelybe a Nemzetek Ligája végeredménye alapján divíziónként az a legjobb négy válogatott került, amely nem jutott ki a selejtezőkről. Mivel az élvonalat jelentő A osztályból csupán egyetlen gárda, az izlandi maradt le az Eb-ről, így azt három C divíziós gárdával, a magyarral, a románnal és a bolgárral töltötték fel.
A pótselejtező elődöntőit és fináléit is márciusban rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, így a mai elődöntőket követően a finálékra november 12-én kerül sor.

Az Eb-pótselejtező elődöntőinek további csütörtöki programja: B divízió: Szlovákia–Írország, Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország; C divízió: Norvégia–Szerbia, Skócia–Izrael; D divízió: Georgia–Fehéroroszország, Észak-Macedónia–Koszovó.

Az Európa-bajnokságnak 2021. június 11. és július 11. között Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont.