Böjtidő – szentidő

Böjtidő – szentidő
Szentidő? – Keresem, mi szent a MA emberének… Keresem, hogyan lehet rá-mutatni. Egyszerű hétköznapjainkban elénk tárul a lényeg. A Házasság Hetéről előre tekintve számomra ez látszik: a házasságból, mint létformából is megérthetjük a böjt értelmét.

Mert a házasság mindig valami teljesen újat hoz az ember életébe. Hogy mennyire értéknek látjuk, akarjuk, mutatja a létrejötte körüli nagy felhajtás. A nagy tervek és remények mellett ott a kérdés is: lehet-e más, mint ajándék? Igen, lehet: teher, kényszer, nyűg… De aki így látja, a lényegét látja-e, azt akarja-e, azt kapja-e? A lényegét tekintve: ajándék! Odafigyelve az! Ha nincs, akkor éppen a hiány mutatja, mennyire az…

Ugyanígy a kereszténység melletti elköteleződés, döntés is új életformát hoz. Elköteleződés Isten mellett. Találkozás Krisztussal, aki azzal kezd – egykoron és ma –, hogy őszinte megtérésre hív: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” (Márk 1, 15). Meghívottak vagyunk, megszólítottak; átértékelésére az eddigieknek, a jelennek és a munkált jövőnek! Hogy Jézussal legyen teljesedő a napom, tetteim, az életem.

Ehhez segítség a böjtidő.

Miért van böjtidő? Mert a kereszténység nem tan. Egy életforma. Jézus Krisztus nem tanulókat akar, hanem követőket. A böjtidő szent gyakorlatai, lehetőségei szembesítenek: Krisztus nyomában jársz? Szentelj időt magadra! Ismerd meg önmagad, úgy, ahogyan az Isten lát téged. A nagyböjti szentidővel az Egyház nem ünneprontó akar lenni. Meghív: állj meg, magadért. Hozzászokunk az álarcokhoz. Elfeledjük az eredetit, az Istenarcot. Adj időt felfedezni és megélni örömben, hogy Isten a „saját képére” teremtett. A Nagyböjt így az Istenarc restaurálásának alkalma.

A szentidő láttatja is, mi vezet ezen az úton: Isten Igéje, önmegtartóztatás a több érdekében, közösségvállalás a jóban, de a szenvedésben is!

Elég sok példa mutatja, hogy amikor a bűnbánat kiesik az emberek életéből, megszületnek a rendetlen ragaszkodások, a megkötöttségeink. Maga az élet ünnepe kopik ki készület nélkül az életünkből. Előbb üressé válik az ünnep. Eszem-iszommá, csak pörgetett-tolt hagyománnyá szegényedik, majd értelmét veszítve, idegenné, fölöslegességet hozó alkalmakká válik. Alkalommá arra, hogy elmehessünk otthonról. Holott az ünnep igazi lényege éppen az, hogy végre mindannyian otthon lehessünk. Otthon a földi családban és házban, és otthon az égi családban, a Mennyei Atya gyermekeiként, közösségünk templomában.

Böjtünk így legyen nyitottá válás! Igyekvésünk, gyakorlataink így formálják szentté, Istenhez kapcsolttá böjtben nemesedett életünket.

Borítókép: Ferenc pápa: „Porból lettél és porrá leszel.” (illusztráció)