Bojkottálhatja a parlament megalakulását a PSD és az AUR

Bojkottálhatja a parlament megalakulását a PSD és az AUR
Könnyen előfordulhat, hogy ne alakuljon meg az új parlament december 21-én – jelentette ki hétfő este Marcel Ciolacu. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint megtörténhet, hogy „többeknek problémájuk legyen azon a napon”, márpedig, ha nem jelenik meg a választott képviselők és szenátorok legalább kétharmada, az új törvényhozás nem tarthatja meg alakuló ülését.

Ciolacu hangsúlyozta: „nem bujtat fel” senkit semmire, ám kifejtette, hogy egyesek nem tartják be a demokratikus játékszabályokat, és semmibe veszik a polgárok szavazatait. A PSD elnöke úgy fogalmazott, hogy a jobbközép koalícióra törekvő pártoknak, amelyek hétvégén kedvük szerint osztogatták a miniszteri tisztségeket, nincs miért csodálkozniuk: amilyen a mosdó, olyan a törölköző. A PSD elnöke megerősítette: a PSD csak egy Alexandru Rafila vezette kormányt tart elfogadhatónak.  

Ugyanakkor kifejtette, természetesen tartják a kapcsolatot a Románok Egységéért Szövetséggel (AUR), ám semmilyen közös projektjük sincs, és nem lehet politikai szövetségről beszélni. Emlékeztetett: a PSD-nek és az AUR-nak összesen 47 százaléka van a parlamentben.

George Simion, az AUR társelnöke úgy nyilatkozott hétfő este: még gondolkodnak azon, hogy részt vesznek-e az új parlament alakuló ülésén, ugyanis a PNL megpróbálta hátrányos helyzetbe hozni az AUR-t a parlamenti szakbizottságok elosztásakor.

 „Kihasználják, hogy fiatal párt vagyunk, és azt hiszik, nem ismerjük a jogainkat” – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Simion.

Az AUR társelnöke közölte: két fontos szakbizottság vezetését kérték mind a szenátusban, mind a képviselőházban: az oktatási, illetve a jogi bizottságét.

Megerősítette ugyanakkor, hogy az AUR a párton kívüli Călin Georgescut javasolja kormányfői tisztségre.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Még várat magára a 2024-es választások időpontjának bejelentése. A pártok taktikáznak. A döntés a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – meglehetősen eltérő - érdekeinek „eredője” lesz, ehhez kétség nem fér.
Máskép(p)