Boga Alajos egyházkormányzati tevékenysége

Boga Alajost az iskolák szolgálatában találja az Erdély területét és népét kettéosztó II. Bécsi döntés. A hamar berendezkedő magyar közigazgatás a tanügyet is átszervezi.[1] Kolozsvár újra virágzó magyar egyetemi és iskolaváros lett. Homann Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter kétszer is ellátogat Kolozsvárra, ahol Boga Alajossal is tárgyal a katolikus iskolák ügyében. A magyar állam hatalmas anyagi segítséget nyújtott az iskolák támogatására. A magyarországi tanügyi szervek ebben a nehéz munkában Boga Alajos segítségét és szaktudását nagyban igénybe veszik.[2]

Az így kettészakadt egyházmegye északi részeinek kormányzására, a Dél-Erdélyben maradt Márton Áron püspök helytartóságot hozott létre. A visszacsatolt területek egyházkerületeit így Sándor Imre püspöki helytartó kormányozta Kolozsvárról. A temérdek munka maradéktalan elvégzése helytartói helyettest követelt. Sándor Imre 1941. október 9-én kelt feliratában arra kérte Áron püspököt, hogy – gyakori távolléte miatt az egyházhatósági ügyvitel kárt ne szenvedjen, és iskolaügyek alól is mentesítve legyen – nevezze ki melléje állandó helyettesnek és az iskolaügyek irányítójának Boga Alajost prelátus-előadót.[3] A kinevezés november 12-én azonnali hatállyal meg is történt.

A gyulafehérvári papnevelő intézet is Kolozsvárra költözött, mivel hallgatóinak nagy része az észak-erdélyi részekről származott. Előbb a „Szent József” főiskolai otthonba, majd 1941. tavaszától a Homann Bálint látogatásakor kijelölt Magyar utcai volt leánygimnáziumba költözött.[4] A teológia vezetésében, mint a fegyelmi és gazdasági bizottság tagja nyert beosztást.[5] Sokszor felkereste itt a teológusokat, az általuk rendezett előadásokon szívesen vett részt, sőt ajándékokkal is kitűntette őket.[6]

Valószínű ekkor kapja vitézi kitüntetését, mely a Vitéz előnév viselésére is feljogosította. A nevet büszkén viselte. Az első világháborúban szerzett érdemrendjei bizonyítják, hogy megszolgált e kitüntetésért. A kitüntetést, mely a magyar koronás címert ábrázolta a derékkötőn viselték. Teljes ornátusban készült fényképén is jól látható.[7]

1942. március 10-én Márton Áron zsinati bírának (iudicem prosinodalem) nevezi ki.[8]

Észak-Erdély felszabadulását követő időszak a nagy fellángolások korszaka volt a nevelésügy terén is. Az egyházmegye életét az Actio Catolica erdélyi elindulása próbálja fellángoltatni, aktivizálva laikusokat és klerikusokat egyaránt.[9] Az eddig akadályozott tanügyi találkozók, kongresszusok megszervezése nem váratott sokáig magára. 1934. április 18–22 között a Manrézában a Státus tanárai részére szerveztek nevelésügyi kongresszust, melyet nagy sikerként könyvelhetett el az egyházmegye.[10]  Ezt a találkozót követi az egyházmegye hitoktatói és hittanárai számára összehívott őszi konferencia, melyen szám szerint mintegy hatvanan vettek részt.[11] Mindkét rendezvényen külföldi és belföldi jeles előadók vezetésével történt, kik a nevelés aktuális problémáiról és megoldásairól tájékoztatták a résztvevőket.[12]  Valószínű ezzel az alkalomból tartott ő is egy előadást, melyben az erényes életre való nevelést nevezi egyedüli igazi személyiségfejlesztő tényezőnek.[13]

Ekkor kezdődnek igazi nagy iskolalátogatásai, melyek mély nyomot hagytak a diákok és tanárok szívében egyaránt. Erről számolnak be ma élő szemtanúk is.[14]

Ebben az évben készült a Fényképmelléklet legtöbb képe: Boga Alajos teljes ornátusban, Étkezés a Pannóniában, Seffler püspök látogatása Kolozsváron, Kolozsvár látképe.

A kolozsvári Szent Mihály templomban a vasárnapi szentmisék végzésében gyakran besegített. Szónoki tehetségét nagyra értékelték.[15]

A német megszállás alatt álló Magyarországon egyre nagyobb teret kapó antiszemitizmus Erdélyt is megfertőzte. Az egyébként is nemzeti feszültségekkel telitett közhangulatot,[16] a magyarországi tisztviselők ilyen jellegű megnyilvánulásai még feszélyezettebbé tették. Boga Alajos szolidaritása, Márton Áronhoz hasonlóan nem ismert megalkuvást. Bátran emelte fel szavát testvérei védelmében. Egy ilyen esetről számol be Plesané Vass Magda, mely a kolozsvári katolikus gimnáziumban játszódott le. „Emlékszem, a katolikus gimnáziumban egyszer összehívtak minket, diákokat, és ott báró Atzél Ede, egy őrült, üvöltve magyarázta, hogy ha neki egy cipőt kell csináltatnia, akkor is magyar cipésznél fogja azt megrendelni, még ha az rosszul is dolgozik, és nem pedig egy zsidónál. Ezt üvöltötte, meg azt, hogy „majd amikor mi át fogjuk törni a határt Dél-Erdély felé, akkor azt fogjuk mondani: Isten, ne irgalmazz, ne kegyelmezz, csak csodálkozz!” Ott volt Boga Alajos római katolikus pap – akit aztán a háború után elhurcoltak –, aki Atzél után rögtön felugrott a pódiumra, s azt mondta: – Báró úr, ön túlment már minden határon. Az Isten nem fog sem irgalmazni, sem kegyelmezni, ha ezt végrehajtják, s ha ilyen szellemben élnénk, mint ahogyan ezt ön mondta. – Erre Atzél bocsánatot kért a katolikus egyház képviselőjétől. Nos, e sok száz diák előtt történt. Aztán az Isten se nem irgalmazott, se nem kegyelmezett, de még csak nem is csodálkozott, amikor bejöttek az oroszok, amikor aztán a város közpréda lett. Akkor már Atzél sehol sem volt.”[17] 

Boga Alajos útlevele 1926-ban

Egy másik esetről Bercsényi Elemér számol be, mikor Boga Alajos azzal a nemzeti elfogultsággal száll szembe, mely megfertőzi a két egymás mellett élő nép viszonyát:

„1944 – úgy emlékszem – június hó valamelyik napja. Dr. Szász Ferenc Kolozsmegyei alispán utódja dr. Ajtai beiktatása napja. Dr. Boga prelátus úr volt a beiktató szónok. Dr. Ajtay installációs beszédének elején kihangsúlyozta, hogy többségi és kisebbségi nép között különbséget tenni nem fog. Magyar és román érdekeket egyenlően véd. Viharos taps. De…folytatta – azt a 22. esztendőt mégis – felejteni nem lehet… A lehető legkínosabb hangulat volt erre a felelet… Dr. Boga prelátus volt az, aki igyekezett helyrebillenteni az így megbillent lelki egyensúlyt. Történelmi tanári képesítésem – mondotta – a jogcímem arra, hogy beszéljek, hogy megmondjam aparte azt, hogy egy csöppet sem előnyös és tapintatos Alispán úr az a kijelentése, hogy „de azt a 22 esztendőt…” Ha voltak is valaha súrlódások itt Erdélyben nép és nép között, azok soha nem voltak oly végzetesek, mint amilyen végzetes lehet Alispán úr azon kijelentése: „De azt a 22. esztendőt…” Ez különösen most nem aktuális, amikor a második világháború abban a fázisában vagyunk, hogy azt hisszük kezünkön van még a frissensült mindennapi kenyér, pedig már a morzsái sincsenek talán”[18].        

Boga Alajos profetikus meglátása a háború kimeneteléről beteljesült. 1944-ben a német csaptok visszavonulásra kényszerülnek Oroszországból. A román politika ügyeskedése folytán utolsó pillanatban átállt az oroszok oldalára. Magyarország mindvégig kitartott szövetségese, Németország mellett. Erdély újra harctérré változott.

1944 őszén Kolozsvár szellemi és politikai elitje levelet intézett Horthy Miklós kormányzóhoz, hogy járjon közbe Kolozsvár megmentéséért, nyilvánítsák nyílt várossá a „kincses várost” és a front vonuljon vissza. Ez némileg meghallgatásra talált, Kolozsvárt megkímélte a katonai ostrom. Ezt a kérést és az erdélyi felekezeti vezetők azon kérelmét, hogy a bebörtönzött politikai foglyokat (főleg kommunista párti tagokat) engedjék szabadon Sándor Imre mellett ő is aláírta. Így október 11-én a Vörös Hadsereg szabadon vonult be Kolozsvárra és nagyobb atrocitások nélkül zajlott le a város birtokbavétele. A nemzeti feszültségeket oly nagyon provokáló magyar tisztviselők fejvesztetten menekültek a városból. A krisztusi béke embereinek azonban nem volt mitől félniük. Vitéz Boga Alajos is helyén maradt. Így számol be erről Szabó Ferenc: „Mikor a bécsi döntés után Kolozsváron tartózkodott, mint a katolikus felekezeti iskoláink referense, a csíkkozmási Máté Jenőt, közismert kovács művészünket, mint a katonai hadparancsnokságnak rádió-leadós katonáját, többször látta magánál vendégül, s a magas rangú meghívottjai között, mindig őt ültette, feltűnő felhívással, mint „földit” közvetlenül maga mellé. – Mikor az orosz hadsereg, 1944 októberében megkezdte Kolozsvár „felszabadítását” s a külvárosból már a központ felé vonult, Máté J. rémülten beszaladt a rezidenciájára, felszólította, hogy a visszavonuló magyar sereggel, meneküljön ő is el biztonságosan, – kereken kijelentette, hogy ő nem menekül sehova, mert tudtával nem ártott senkinek sem, nincs tehát mitől félnie. – Az oroszok nem bántották.”[19]

Az így előállt új politikai helyzet egyesítette a négy évig kettészakadt Erdélyt. Márton Áron az egyházkormányzatot újra egységesítette, így a Kolozsvári Helytartóság Gyulafehérvárra költözött a Zircről hazatérő teológiával együtt. Boga Alajos, azonban a Státus munkájának irányítására Kolozsváron maradt. Az 1939-ben Márton Áron által Gyulafehérvárra költöztetett főtanfelügyelőség, mely az elemi iskolák irányítását végezte 1945 tavaszán ismét Kolozsvárra kerül vissza, mert „…Gyulafehérváron a tanügyi ügyek intézése megfelelően nincs megszervezve és az észak erdélyi részekkel való érintkezés is nehézkes”. Ennek irányítását Márton püspök szintén Boga Alajosra bízta.[20]

Nehéz évek következtek mind Erdély, mind a Gyulafehérvári Egyházmegye életében. Az 1945. március 13-i párizsi béketárgyalás nyomán Észak Erdélyt visszacsatolják Romániához. Ezt követően a beköszönő Groza kormány megkezdte reformintézkedéseit: pl. a március 22-i földbirtoktörvénnyel az erdélyi magyarságtól 100.000 hold földet sajátított ki az államnak. A négy évig szabadon működő nemzeti és vallási szervezetek, intézmények újra kisebbségbe és elnyomatásba kényszerültek. Márton Áron beszédeiben és a miniszterelnökhöz írt leveleiben bátran felemeli szavát a népét érintő sérelmekért.

Boga Alajos kezébe összpontosul az ismét szorongatott Státus. Ezt a feladatot nagy odaadással végzi továbbra is. A megbolydult város életébe igyekszik a békét szolgálni. Egy ilyen tettére hálás szívvel emlékeznek a hazatérő zsidó vezetők:

„A zsidók iránt tanúsított segítő jóindulatát igazolja Kolozsvár és Kolozs Megye Demokrata Zsidó Népközössége elnökének és titkárának köszönő levele:

”326-1945. szám

Főtisztelendő Kanonok Úr!

Hazatért és hazavárható zsidó testvéreink elszállásolása céljából Főtisztelendőséged ideiglenesen Népközösségünk rendelkezésére bocsátotta a Kőkert utcai tanoncotthon több helyiségét.

Nem mulaszthatjuk el, hogy ez alkalomból – Főtisztelendőséged megértő és együttérző gesztiójáért hálás köszönetünknek adjunk kifejezést.

Viszontszolgálatra mindenkor szívesen készek vagyunk. Főtisztelendőséged tisztelői:

Kolozsvár, 1945. február 26.

elnök,

titkár"[21].

1945. június 5-én Márton Áron az elhunyt Buday János kanonok helyében teológus kanonokká nevezi ki. Beiktatására csak 1946. május 22-én kerül sor.[22]

Az elvégzett munkáról mindig beszámol a főhatóságnak. Ezt igazolja és a „kincses város” felbolydult helyzetét is hűen adja vissza egyik kézirata, melyet alkalmi postával küld Gyulafehérvárra. Érdemes kivonatolva idéznünk: „Kegyelmes Uram!  Küldöm a ma összegyűjtött iratokat. Tegnap Sólyom Béla is vitt egy kisebb csomagot. A sürgős postát Marosvásárhelyre elküldöttem. Ma igen sűrű nap volt. Délelőtt a klinikai nővérek fogadalomtételét végeztem. Azután annyi ügyes-bajos ember jött, hogy alig tudok néhány sort írni. Lőrincz Jóska fegyveres kísérettel keresett fel: egy román őrmester hozta a néptörvényszékhez. Megteszek érdekében amit csak lehet. Angi Dénessel is hosszan tárgyaltam. Adorján levelét nem kaptam meg. […(tanügyi jellegű intézkedések, kiegészítés tőlem)] A levegő itt nagyon telitett. Nem lehet tudni, mikor és hogyan robban. Bukarestben mégis tárgyalnak. Azt jelentették, hogy az eredmény 60 %-os. Balázs András itt van, útban Fehérvár felé! A hétfői autóbuszon kapott jegyet. Kegyelmes urat igaz szeretettel és tisztelettel köszönti: Kv. 945. VIII. 30, Boga”[23]

1946. augusztus 19-én, az elhunyt Kászonyi Alajos prelátus, kanonok helyébe, székesegyházi főesperes kanonokká (Canonicum Archidiaconum) nevezi ki a főpásztor.[24] Egyelőre csak a címét kapja meg Boga Alajos, a főesperesi teendőket az ideiglenesen megbízott hegyaljai főesperes Oláh Dániel tiszteletbeli kanonok végzi,[25] a gyulafehérvári egyházközség papi teendőit pedig Jelmann Gyula könyvtár igazgató látja el.  

Ezek az egymást követő előléptetések nyilvánvaló jelei a főpásztor Boga Alajos személye iránt érzett megbecsülésének, értékelésének.

1947 elején a főpásztor a központi papság szervezetében lényeges változások megtételére szánta el magát.[26] Az egész kúriát megmozgató átszervezési tervében nagy feladatokat tartogatott Boga Alajosnak.  Ezért, miután Sándor Imre apostoli protonotárius-nagyprépostot saját kérésére felmentette vicarius generales-i tisztségéből, Boga Alajost nevezte ki új általános helytartójává.[27] A kinevezési okmányban megfogalmazott méltatások hű jellemzést adnak Boga Alajos jelleméről és elvégzett munkájáról. Az Egyházmegyei Tanáccsal közölt áthelyezés talán legjobban summázza a kinevezés okát: „…a kiterjedt egyházmegye kormányzásának felelősségteljes feladataiban Őméltóságának a kipróbált munkakészségét, jeles tudását, és gazdasági tapasztalatait nem nélkülözhetem”[28]. Az új helynököt ugyanekkor káptalani prelátus tisztséggel és jogokkal is felruházza,[29] mely egyben a főpapi jelvények kánoni szabály szerint való használatára is feljogosították[30] Március 12-én szívélyes levélben köszöni meg püspöke bizalmát, mellyel általános püspöki helytartójává nevezte ki. Szavaiból kiérződik nagyfokú alázata: „Az iratokban megnyilatkozó elismerés és bizalom lelkem mélyéig meghatott és a jóérzések melegével töltött el. Egyben azonban befele-nézésre, önvizsgálódásra is késztet, melynek alapján felállított mérleg arra figyelmeztet, hogy milyennek is kellett volna lennem, hogyan kellett volna végeznem a reám háruló feladatokat? Az eddig végzett munka főpásztori elismerése ugyanis sok gyarlóságomat és hibámat is eszembe juttatja. Az elvégzett és elmaradt munka, a siker és a hiány, az elismerés és a várakozás, a bizalom és a kötelesség egymás mellé állítva az ellentét erejével mutatnak reá a feladatokra. Mégis az illendőség, a kötelességérzet és a szeretet parancsa, hogy az előlegezett bizalmat vissza ne utasítsam, hanem inkább igyekezzem jól megérdemelni”[31].

Lapok Boga Alajos útleveléből 1940-ben

Nem sokkal ezután Gyulafehérvárra költözött. A dr. Fejér Gerő kanonokkal kötött szerződés alapján annak nagypréposti lakásában kapott elszállásolást, mely a püspökség északi szárnyában, a mai érsekség irodáinak helyén feküdt.[32] 

Április 11-én Áron püspök hegyaljai főesperessé,[33] majd november 15-én a kerületében működő iskolák ifjúságának helyes nevelésére és az intézetek érdekeinek védelmezésére püspöki biztosnak is kinevezi.[34] Kászonyi Alajos főesperes halála után a főesperesi teendőket Oláh Dániel tövisi plébános végezte. A gyulafehérvári plébánia vezetését előbb Jelmann Gyula, majd Dr. Faragó Ferenc vették át administrator oeconomus-i beosztásban.[35] 1947-ben a gyulafehérvári egyházközség plébánosának Faragót nevezik ki, segédlelkésze pedig Dr. Rejtőd Tiborc lesz. Boga Alajos beköszönő levélében, melyet mind a 9 plébániájának megküld Szent Pál efezusi levelét idézve (4,1-3) arra kéri őket, hogy most e nehéz időkben viseljék el egymást és tartsák meg a lelki egységét a béke kötelékében.[36]  December 16-án sor kerül az első koronagyűlésre, ahol bemutatkozó beszédében alázattal bevallja, hogy jutott ebbe a funkcióba; előadja elveit és prófétai előrelátással felhívja papjai figyelmét az elkövetkező nehéz időkre. „Váratlanul csöppentem ebbe a hivatalba engedelmeskedve a kegyelmes Főpásztorom szavának. Eddigi életem irányításában mindig a szeretet és az igazság vezetett és ezt akarom főesperesi minőségben is gyakorolni legyünk szeretettel egymás iránt, mert erre van a mai világban nagy szükségünk, amikor az állati-ember ütközik ki szerte a világban. […] Ma nehezek az idők, próbára tesznek minden embert és minden erőt. Tényleg korfordulóban állunk, mikor az egyháznak és papjainak különleges hivatása, szerepe van. Egyrészt mivel megingott az erkölcsi érzék, másrészt mert népünk, híveink sokat várnak tőlünk, papoktól. […] az apostolok idejében is nehéz volt az idő. Erőszak és hatalom akadályozta a munkát, de a szegény apostolok bátran nekivágtak a világnak. Legyünk mi is apostolok, mágnes, tűz és fény. Gyermek és iskola, templom és szószék, betegek és szegények, mindenki tőlünk vár, bennünk bízik, az elnyomott segítséget, a haragos békességet, a tévelygő utasítást. Quos dedisti mihi, custodivi, et nemo ex ei periit”[37]. 

Nehéz idők következtek az egyházmegye életében. 1948 tavaszán már nyilvánvalóvá vált a román államnak az az eltökélt szándéka, hogy egy egységes nemzetállamban egyesítse Románia minden lakóját. A nemzeti és vallási másság volt ennek legfőbb akadálya.  Márton Áron, és legnagyobb bizalmasa Boga Alajos igyekeztek bölcs döntésekkel átvezetni az egyházmegyét annak legkritikusabb időszakán. A főpásztor az állam újabbnál újabb egyház-sorvasztó fondorlatossága ellen bátran felemelte szavát.

Bár a frissen életbe léptetett alkotmány elméletileg biztosította a lelkiismeret és vallásszabadságot, 1948 derekán mégis lavinaként zúdulnak az egyházra az állam drasztikus intézkedései. Nézzük csak a leglényegesebb történéseket. Július 17-én a román kormány egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött Konkordátumot, mely addig a katolikus egyház létjogát garantálta. Egy pár napra rá elkezdődött az államosítás. Július 27-én megindították – hivatalos dokumentum nélkül – az egyházi iskolák államosítását. Augusztus 4-én érvénybe lépett a kultusztörvény (új közoktatási törvény), [38] mely minden hitvallásos iskolát az állam fennhatósága alá juttatott[39] és csak 3 katolikus püspökséget ismert el, a többit főesperességgé fokozta le. Márton Áron prófétai előrelátásával felismerte, hogy a római katolikus Státus az államhatalom incselkedéseinek egyik végzetes eszköze lehet, ezért augusztus 20-án ideiglenesen felfüggesztette annak szervezetét és tevékenységét.[40]

Évezredes értékek dőlnek össze egyik napról a másikra. A iskolák felvirágozásáért oly sok áldozatot vállaló Boga Alajos lelkét keményen megpróbálták ezek a napok. Akik később határozatlannak látták, és aggódtak a rábízott egyházmegye biztonsága miatt, talán ezt a megrendültségét tapasztalhatták. 

Márton Áron minden bölcs megnyilatkozása, prófétai jellegű rendelkezése mögött ott áll Boga Alajos is. Felcsengenek újra szavai: „[…] a kiterjedt egyházmegye kormányzásának felelősségteljes feladataiban Őméltóságának a kipróbált munkakészségét, jeles tudását, és gazdasági tapasztalatait nem nélkülözhetem”[41].

Az anyagi alapjait elveszített egyházmegyét a lelkiekben erősíti főpásztora. Az imádság erejére és a hívek szeretetgyakorlatára épít a főpásztor, mikor imájukat és a betiltott görög katolikus testvérek támogatását kéri. Az egység erejét hangsúlyozza, mikor felhívja a papság és hívek figyelmét – a Rómától való elszakadást szorgalmazó gyűléseken való részvétel – kiközösítést magára vonó hatására.

Az egyre súlyosbodó romániai helyzet láttán a nunciatúra régense, O’Hara, október 26-án megküldi a Szentszék Nominatio substitutorum című rendelkezését. Ennek értelmében a joghatóságuk gyakorlásában akadályozott püspököknek minél hamarabb két helyettes ordináriust (ordinarius substitutus[42]) kellett kinevezni. A főpásztorok olyan fokú akadályoztatása esetén, mikor még levélben sem érintkezhetnek egyházmegyéjükkel ezeknek kellett átvenniük az egyházmegyék kormányzását, olyan formában, hogy először az előbb kijelölt lép elé. Neki is azonnal ki kell jelölnie egy utódot, de annak csak annyit árulhat el, hogy az utána következő utód már ki van jelölve. Vagyis a ténylegesen joghatóságot gyakorló kinevezi az őt követő tartalékos utódját. Ha az első helyettes ordinárius is valamiképpen akadályoztatva lesz, akkor utána a püspök második jelöltje kö­vetkezik, az után pedig az első jelölt mögötti vá­rakozó, ezt követően a második mögötti és így tovább. A helyettes ordináriusok kinevezése úgy szólt, hogy letartóztatásuk esetén azonnal elveszítik joghatóságukat, és a kormányrudat azonnal az első várakozó veszi át.

A rendelkezés értelmében ugyanígy kellett eljárni a püspök halála esetén is, amennyiben a különleges helyzetből kifolyólag káptalani helynök választása sem­miképpen sem lenne lehetséges. Aki az egyházmegye kormányzatát így átveszi, annak a kormányzás átvételének tényét – ha lehetséges – kötelessége jelentenie a Szentszéknél, és szintén kötelessége – amint fentebb már láttuk – egy utódnak a kinevezése is, aki a már kijelölt ordinárius után veszi majd át az egyházmegye vezetését. Akik így vezetik majd az egyházmegyéket – tisztázza továbbá a szentszéki rendel­kezés – azok szabályszerű főpásztorok, akiknek rendes joghatóságuk van, és noha ez a joghatóság csak helyettes joghatóság, sokkal nagyobb, mint az általános helynök vagy pedig a székeskáptalani helynök joghatósága. Vagyis a püspöki ordót felté­telező cselekmények kivételével mindenben megegyezik a megyéspüspökök jogha­tóságával.[43]

            Márton Áron a Szentszék ezen rendelete értelmében megtette a szükséges intézkedéseket. Legbizalmasabb embereit: Dr. Boga Alajost és Sándor Imrét jelöli ki, de természetesen elhallgatja kilétüket úgy a székeskáptalan előtt tett bejelentésében,[44] mint  a papsággal közölt értesítésben.[45]

Az állami szervek – látva Márton Áron püspöknek a statútum tervezet kapcsán kifejtett kemény ellenállását – megelégelték a főpásztor „antidemokratikus” tevékenységét. 1949. június 21-én csellel Bukarestbe hívatták, hogy „igen fontos ügyekben” a kultuszminiszterrel folytasson tárgyalásokat. Helynökével elutazásakor többek között közölte azt is, hogy legkésőbb június 28-ig vissza fog térni székhelyére. A Gyulafehérvár és Tövis közötti útszakaszon azonban „elrabolták”.[46] 

Mindenki sejtette ugyan, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, mert a hét letett püspök akkor már börtönben volt. Amikor köztudomásra jutott, hogy Márton püspök titkárával együtt nem érkezett meg Bukarestbe, sőt Gyulafehérvárra sem tért vissza, nagy lett a felháborodás és az elkeseredés. Riasztó hírek kezdtek terjengeni róla. Az amúgy is zavaros helyzetet megnehezítette a kultuszminisztérium részéről a gyula­fehérvári aulába érkező farizeusi kérdés: […] miért késik a püspök Gyulafehérvárról?[47] A püspökség élete hirtelen egy időre megbénult. A Teológiát bezárták, a növendékek egy része hazament. Tanárok és nö­vendékek döbbenten kérdezték: mi lesz ezután?  Dr. Boga Alajos, a helyzet tisztázására, már mint helyettes ordinárius[48] a követ­kező levéllel fordult Stanciu Stoian miniszterhez:

„Excellenciás Uram, tisztelettel szeretném az Ön tudomására adni, hogy méltóságos püspök Úr, Márton Áron folyó év június 21-én de. 11 órakor elhagyta rezidenciáját azzal a szándékkal, hogy beszélgetést folytasson Excellenciáddal igen fontos egy­házi ügyekben. Elutazásakor közölte velünk, hogy június 28-ig vissza fog térni. Az említett dátumig sajnos nem érkezett meg. Személyével kapcsolatban riasztó hírek terjedtek el a plébániák és papok körében. Nagyon kérem ezért az igen tisztelt Miniszter Urat, szíveskedjék bennünket erről az esetről felvilágosítani, hogy megnyugodhassunk.

Fogadja mély hódolatunkat:

Gyulafehérvár, 1949. június 30. Dr. Boga Alajos általános helynök.”[49] A levélre válasz soha nem érkezett.

Boga Alajos legnehezebb napjai voltak ezek Gyulafehérváron. Egyik percről a másikra a legnehezebb teher nehezedett rá, a három erdélyi egyházmegye sorsát kellett kezébe tartania. Elfoglaltságait két csoportra oszthatjuk, habár ezek elválaszthatatlanok egymástól: az államhatalommal folytatott egyeztetések és tárgyalások (statútum-tervezet, rendelkezések kivitelezése, béke) és az egyházmegye belső életét szabályozó intézkedések (körlevelek, rendelkezések, teológia stb.).

Első intézkedései közt arra kérte papjait, hogy különösen a börtönben lévő papokért, püspökökért minél odaadóbban imádkozzanak.[50] Engedélyezte az államsegély elfogadását, feloldva Márton Áron püspök tilalmát abban a reményben, hogy nem fogják büntetésül alkalmazni a megvonását.[51]

A kultusztörvényt a Teológia is megérezte. Ugyan nem zárták be, de működési engedélyét megvonták. A négy egyházmegyének egységesítenie kellett papképzését. Márton Áron szerette volna elérni, hogy az elvett Majláth gimnáziumot erre a célra visszakapja az államtól. Habár a beterjesztett szabályzatot – ami akadálya volt a nyilvános működésnek – jóváhagyták, a püspök letartóztatása gátat vetett a papképzés magasztos terveinek. Boga Alajos legtöbb idejét a statútum-ügy erőltetésének kivédése és a békepapi mozgalom megakadályozása töltötte ki. A teológia irányításában Gajdátsy Béla rektorban, régi jó barátjában megbízható képviselőt talált. Neki köszönhető, hogy a föld alá szorult papnevelő intézet átvészelte a legkritikusabb időszakot is. Márton püspök bebörtönzése utáni zűrzavaros politikai és egyházi állapotok ellenére Boga Alajos ősszel mégis behívta a mintegy 40 fős kispapságot, és így Szent Mihály ünnepén elkezdődhetett – „liturgikus és lelki nevelés” álcája alatt – az új tanév.[52] Nemsokára Gajdátsy rektort letartóztatták.[53] Hogy a papképzés meg ne szakadjon, Boga Alajos sürgősen kinevezte az új rektort Péter Antalt személyében.[54] Nagy elfoglaltsága ellenére igyekezett minden jelentősebb eseményen ott lenni. A szolgálatok feladásakor, a diakónus- és papszentelésekkor,[55] a jelentősebb vizsgákon, az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola (EMEI) előadásain mindig részt vett. A ma is élő egykori növendékek visszaemlékezéseiben egy nagy pedagógus, egy szerető atya képe él Boga Alajosról, akit sokkal inkább barátjuknak, mintsem elöljárójuknak éreztek kedvességéért, közvetlenségéért.[56]

A román állam nem elégedett meg „legnagyobb ellenségének” elfogatásával. Továbbra is követelte a statútum tervezet beadását, gondolva, hogy az előzmények láttán megrendült főpapok, hajlékonyabbak lesznek ezúttal. A nunciatúra által Bukarestbe összehívott tárgyaláson, 1949. július 25-én a gyulafehérvári egyházmegyét Boga Alajos képviselte. Három napig tartó tárgyalások után a helynökök úgy döntöttek, hogy a Márton Áron által szerkesztett, és elfogatása alkalmával Bukarestbe vinni szándékozott statútum tervezetet nyújtják be Stanciu miniszternek a nunciatúra régense útján.[57] Ennek egykori megszerkesztésében nagy segítségére lehetett Márton Áronnak vikáriusa, Boga Alajos, aki így jól ismerte a benyújtandó szöveget és a bebörtönzött püspök álláspontját is.

Augusztus elején, a nunciatúra régensének jóváhagyása után a vikáriusok felkeresték Stanciu kultuszminisztert és átadták neki a „legújabb”[58] tervezetet, aki megelégedéssel fogadta a vikáriusok együttműködését. Ebből látható, hogy nem a tervezet szövege, hanem az együttműködési gesztus volt a fontos. A további megtorlások lehetőségeit látva a helynökök arra kérik a nunciust, hogy inkább tárgyaljon, mintsem ellenállásuk a napokban feloszlatott szociális és tanító jellegű rendek mintájára tömeges deportációkat váltson ki.[59]  Alapos megfontolás után a további tárgyalásokat a nuncius a vikáriusokra bízta. A miniszterrel folytatott tárgyalásokon – melyek magyar nyelven folytak – Boga Alajos is részt vett. Stanciu „dogmatikai műnek” nevezte a tervezetet és megváltoztatását kérte, azonban a helynökök nem engedtek álláspontjukból. Megindoklásul felhozták, hogy „a kezük meg van kötve: a Szentszék nem adott felhatalmazást arra, hogy olyan egyezményt kössenek, amilyet a lengyel, cseh illetve a magyar püspökök kötöttek a kormányaikkal.”[60] Így maradtak abba a kormánnyal folytatott tárgyalások. [61] A további tárgyalás jogát a Szentszék magának tartotta fenn.

Boga Alajos és a béke

Ezek után a román állam végleg elszánta magát a kisebbségi egyházak likvidállására. Tervük egy kínai típusú ateista államegyház megszervezése volt.[62] Hogy biztosak voltak tervük sikerében azt nagyon jól kifejezi a magyar követ 1950. január 25-én Budapestre küldött jelentése, melyben a Dr. Petru Groza miniszterelnöknél tett bemutatkozó látogatásakor hallottakról számol be Budapestnek: „… a miniszterelnök elég részletesen foglalkozott az egyházak kérdéseinek megoldásával, s akkor büszkélkedett azzal, hogy ők a problémát már megoldottnak tekintik.”

Jól jöttek ehhez a tervhez az egész világot lángba hozó béke-világmozgalom szólamai és elvei, melyek a két világ-nagyhatalom közt egyre feszültebb atomfegyverkezés ellen szállt síkra. Ehhez a mozgalomhoz Románia is csatlakozott. Ezt a nemes jelszót használták fel az állami hatóságok arra, „hogy a katolikus híveket és a papságot szembeállítsa a püspökkel, és elszakítsa egyházunk fejétől, a római Pápától.” – írja Márton Áron 1963-ban.[63]

A már szétzilált egyházat – az alkotmányilag megígért vallásszabadság megvalósulásának mézesmadzagával – a proletárdiktatúra eszközévé akarták degradálni. Mivel a börtönben lévő püspökökkel nem mentek sokra, a vikáriusokkal akarták ezt végrehajtatni. Mikor ők is ellenállást tanúsítottak, az alsópapsághoz fordultak. A Szentszék, a püspökök, a joghatóságot gyakorló vikáriusok helyett egy demokratikusabb, népi mozgalomszerű papi szervezetet, egyházi hierarchiát kívántak kiépíteni, kikkel könnyebben ment volna az állam által „sugallt” statútum elfogadtatása.

Márton Áron idejében felkészült az ilyen fondorlatos tervek meggátolására. 1948. október 6-án szigorú rendeletben tiltotta meg – azonnali kiközösítés terhe alatt – minden papjának és hívének, hogy olyan gyűléseken vegyenek részt, amelyet a rendezők a római katolikus egyháztól való elszakadás előmozdítása szándékával szerveznek.[64] Bebörtönzése után azonban az állami szerveknek sikerül néhány egyházmegyés papot beszervezni mozgalmuk aktivistái közé, akik körbejárták az egyházmegye plébániáit és béke-aktivistákat toboroztak. Arra próbálták rávenni a papokat, hogy az egyház és állam kibékítése érdekében – amelynek viszonyát Márton Áron makacsságával a szakadék szélére vitte – az alsópapságnak egy demokratikusabb, egy – az egyházat „megmentő” – püspököt kell választania. A papság nagy része ezt a kezdeményezést keményen elutasította. A kezdeti sikertelenség nyomán az ügy egy pár hónapra elült.

Újabb fellángolása 1950. február 28-án, a román ortodox egyház szinódusán következett, mely felszólította Románia minden keresztény egyházát, hogy csatlakozzon a stokholmi békekiáltványhoz. Ez a béke már nemcsak világpolitikai állásfoglalásról, hanem az egyházról is szólt. A Szinódus elfogult következtetései alapján, amíg Kelet keresztényei a(z orosz) békeharcosokhoz csatlakoztak, a Vatikán a háborús uszítókkal (Egyesült Államok) kötött szövetséget és egy új világháború kitörését mozdítja elő. Alapvető és kikerülhetetlen volt tehát az állásfoglalás: vagy a béke (és Oroszország), vagy a háború (és a Vatikán)! A békefelhívást százmilliók írták alá világszerte, tehát Románia minden lakójának is ezt kellett tennie! Ennek hatására elkezdődtek Romániában az aláírásgyűjtések, amiből az egyházaknak is ki kellett venniük a részüket.

A katolikus egyház állásfoglalásra kényszerült. Bogától a Kultuszminisztérium 1950. március 28-án kelt levelében propagandaszerű, a békéről szóló körlevél kibocsátását kérte. Erre a levélre, a még szabadlábon levő püspökök és vikáriusok nevében Boga Alajos válaszolt. 1950. április 19-én levelet intézett Stanciu Stoian kultuszminiszterhez az egyház által képviselt béke fogalmáról, és ezt „miheztartás végett”, – hisz körlevelet kértek – minden papjának megküldte. Habár ez nem a híveknek szólt, hanem útmutatás gyanánt a papságot tájékoztatta – és nem is olvasták föl a vasárnapi szentmise keretében – mégis nagy port kavart államvédelmi körökben.

Boga levelének bevezetőjében hivatkozott egy előző, március 28-i – ugyancsak a miniszterhez intézett – levelére, amelyben beszámolt arról a prédikációs és imaprog­ramról, amelyet a gyulafehérvári egyházmegye papsága „a szeretet és az igazságosságon alapuló béke érdekében” tervezett, és részben már meg is valósított. Mivel azonban nemrég arról értesült, hogy az egyházmegye papságát úgynevezett „békebizottságok”, „egy meghatározott” mozgalomhoz való csatlakozásra akarják rábírni, szeretné ismét ki­fejteni az egyház tanítását a békéről. Tenné ezt a következő három pontban. Az elsőben a pápa 1948. Karácsonyán mondott szavaival szeretné kihangsúlyozni, hogy az Egyház szerint a háború bűn, gonosztett és Isten fölsége elleni merénylet. Tehát az Egyház igenis elítéli a háborút. A második pontban – ismét a pápa 1948. februárjában mondott szavaival – elítéli az atombomba használatát. Végül a harmadik pontban vázolja azt a békét, amelyért a romániai katolikus Egyház papjai imádkoznak. Ez a béke a szereteten és az igazságosságon alapul. Béke, amely „kizárja a gyűlölködést és az ellenségeskedést”, béke, amely „kiküszöböli az erőszakot a nemzetközi kapcsolatok közül, végül amely bűnténynek tekint mindenfajta vallásüldözést”.

Boga ordinárius nyílt levele őszinte válasz volt arra a békefelhívásra, amelyet a kommunisták kezdeményezésére összehívott Béke Világtanács adott ki Stockholm­ban. Ugyanakkor válasz volt arra a kommunista kormány által előírt és szorgalmazott, helyesebben erőltetett békeprogramra is, amelyet későbben az úgynevezett „akciós papok” marosvásárhelyi békegyűlése tett magáévá. A kommunista hatalomnak azon­ban – éppen ezért – nem kellett se a pápa, se Boga ordinárius békéje. Mivel a békeharc a hazai és a nemzetközi politika szerves része lett, és a kormány éppen azon fáradozott, hogy az ellene támadt belső „klerikális” ellenállást letörje, Boga Alajos levelét – végigjárva és átkutatva a plébániákat – mindenhol elkobozták, nehogy hát­rányosan befolyásolja az erőszakkal kibontakoztatott békemozgalmat. A papság azonban már előző héten [máshol hét elején] megkapta a körlevelet, volt ideje tanulmányozni és gondo­latait a vasárnapi szentbeszédbe bedolgozni. Hogy hánynak volt bátorsága aztán el is mondani, azt nem tudjuk, de minden templom és minden pap megfigyelés alatt állott. A kormány tettét az úgynevezett akciós-papok is kimagyarázták, és az elkövetke­zendő letartóztatásokat Boga Alajos gyulafehérvári helyettes ordinárius körleve­lének tudták be.[65]             

A miniszter Boga Alajos levelét április 24-én kapta kézhez. Három napra rá, április 27-én a hatóságok Marosvásárhelyre toborozták a „demokratikusabb” papokat békegyűlésre. A sajtó kellő diszkrécióval és ravaszsággal igyekezett jól előkészíteni a terepet, beszennyezve az „imperialista bérenc” vikáriusokat és dicsérettel halmozta el a „néphez hű”, „dolgozó”, mégis „kizsákmányolt” alsópapságot. A gyűlésen Ágota Endre elnökölt és ott ült az emelvényen dr. Fejér Gerő, Boga gyulafehérvári „lakótársa” is.[66] Körülbelül százan gyűltek össze; sokak gyanútlanul jöttek, sokakat közülük erőszakkal retiráltak. Az előre megszerkesztett forgatókönyv szerint lefolyt gyűlés után, minden jelenlévő aláírta a békenyilatkozatot és vele az ülés határozatait. Ez volt beindítója a papok között elinduló aláírásgyűjtésnek, melyet a sajtó is nagyon propagált. Sokakat kényszerrel, zsarolással bírtak rá az aláírásra, de olyan neveket is találunk a listán, akiket habár kategorikusan visszautasították azt, mégis felírtak a sajtóban közölt listára.[67] Sőt, magát Boga Alajost is megpróbálták a békeív aláírására rábírni. Ö azonban igyekezett megmagyarázni Ágotháéknak, hogy az egyház ta­nításában már alapítása óta ott van a békéről szóló tan is, tehát a mozgalom célt tévesztett, nem lehet egyszerre a pápának is és az istentelen kommunista kormánynak is szolgálni. Arra is felhívta Ágotháék figyelmét, hogy miközben ők a kormánnyal egyezkednek, és az egyházat a népköztársaság alkotmányos keretei közé kívánják bevezetni, egy kivételével valamennyi püspök le van tartóztatva. Továbbá nem lehet, hogy míg az akciós papok a pápát és saját püspökeiket, mint háborús uszítókat megbélyegzik és elítélik, maguk a hívek előtt a katolikus egyház hű fiai köntösében tetszelegnek. Azon túl a nyilatkozat szövegének a keresztény szeretet tanításával ellentétben álló, gyűlöletre szító hangja és a béke korlátolt területre való leszűkítése pedig végképp nem egyeztethető össze a katolikus tanítással. Ennek következtében lehetetlenné válik bárkinek, papnak és hívőnek egyaránt, hogy a hittagadás gyanú­jának veszélye nélkül a békeívet aláírja, mivel nincs mód arra, hogy az egyház fele­lőtlen egyének téves beállítása ellen tiltakozzék. Következésképpen ő sem adja aláírását egy olyan békemozgalomhoz, amely azt az Egyház fejétől vagy a törvényes egyházi vezetőségtől való elszakadás, vagy azzal ellentétes vélemény dokumentá­lására használja fel. A békeív aláírását papjainak is megtiltotta. Helyes döntését igazolta az 1950. május 5-én kelt szentszéki rendelkezés, mely kiközösítette mindazokat akik a békemozgalomhoz csatlakozottakat, Ágota Endrét pedig név szerint, mint „vitandus”-t (kerülendőt) exkommunikálta.

Az állam által kiüresített, bemocskolt „békével” szemben, ott állt Boga Alajos evangéliumi tisztaságú békéje.[68]

A kormány tudta azt, hogy amíg még szabadon vannak egyes főpásztorok, addig nem lesz békemozgalom. Eddig békén hagyta őket, mert azt remélte, hogy idő­közben majd csak megtörnek, vagy kezesebbek lesznek. Most viszont, hogy nyil­vánvalóvá vált az ellenállásuk, elhatározta letartóztatásukat. Sajátos logikája ugyan­is így hangzott: a püspökök és a vikáriusok elutasítják a békemozgalom irányelveit, a mozgalom viszont a békéért harcol, a békét akarja; tehát a püspökök és a viká­riusok a béke ellen vannak. Következésképpen a háború mellett tették le a voksukat.

            Boga Alajos tudta, hogy állásfoglalásával életét kockáztatja, de Márton Áron püspök példájára minden Rómától elszakító együttműködést elutasított.  1950. május 10-ről 11-re virradó éjszaka tartóztatták le. Vele együtt őrizetbe vették titkárát, Dr. Dávid László, valamint Glaser Márk jászvásári püspöki helynököt. Ez utóbbit a rendőrségi kihallgatás során oly súlyosan bántalmazták, hogy két hétre rá belehalt sérüléseibe. Titkára ugyan szabadult, de a későbbiekben több alkalommal bebörtönözték. Nemsokára Alexandru Cisar érseket is elhurcolták s csak halála előtt engedték szabadon, hogy ne a börtönben haljon meg.

            Dr. Dávid László elbeszéléséből tudjuk, hogy amikor a hatósági emberek megjelentek Boga Alajosnál, hogy letartóztassák, nagy nyugalommal vette kezébe bőröndjét, amelyet már jó előre elkészített. Fejére tette kalapját, majd sétabotjával olyan nyugodtan indult, mintha a közeli helységbe utazna. „[…] Úgy ment el, mint egy hős; semmi félelmet nem mutatott” – írja róla Jakab László.[69]

            Letartóztatásának híre mindenkit fájdalommal töltött el. Búcsúzáskor tanúsított bátorsága sokakat megerősített. Sokak szívébe belevésődtek búcsúzáskor mondott szavai, melyek vértanúságra is kész lelkületét bizonyítják: „VISZONTLÁTÁSRA A MENNYORSZÁGBAN!” 

Titkosszolgálati jelentés

            A kimerítő és megalázó kihallgatások ideje következett. Az ellene felhozott vád az volt, hogy „gyulafehérvári római katolikus általános helynöki minőségben intenzív antidemokratikus tevékenységet folytatott a vallás álcája alatt, változatos fogásokat (módszereket) használva: kémkedés, sovinizmus, államellenes diverzió stb.”[70] Az ellene felhozott vádakat „dajkamesének” minősítette.

             Letartóztatásának legfőbb és kiváltó oka az államhatalomnak be nem hódoló bátor magatartásában keresendő. Mivel ellenállásának kiváltója az állam béke fogalmával össze nem egyeztethető nemes békeideálja, szükséges ezt kissé részletesebben is megvizsgálnunk. A dolgozat során dőlt betűvel jeleztük Boga Alajos azon megnyilvánulásit, ahol az általa képviselt béke jellemzői megjelennek. Csak egy pár helyet hadd említsünk meg ezekből: A háborúból hazatérő fiatal pap lelkében – a határtalan gyűlölet és embertelenség, az enyhíthetetlen szenvedés és nélkülözés láttán – a békevágy olyan igazgyöngyé formálódik, mely egy életen át vezérelve és forrása volt egy békésebb nemzedék felneveléséért folytatott küzdelemnek. Az 1939. karácsonyán Kolozsvárra látogató román király előtt elmondott beszédében is ez a krisztusi béke-szeretet kap hangot, mely a nemzetek közötti harag és viszálykodás isteni orvossága.[71] Az oroszok Kolozsvárra való bevonulásukkor tanúsított bátorságával, melyet fentebb idéztünk, tanújele adta annak, hogy a krisztusi béke emberének nincs mitől félnie. Találóak ide a Szent Pál szavai, aki ugyanilyen bátorsággal néz szembe a halállal.[72] Főesperesi bemutatkozó levelében, melyről szintén beszámoltunk, arra kéri papjait, hogy munkálják egymás közt a lelki egység és béke kötelékét, hisz csak az összefogás lehet a jövendő megpróbáltatásokban támaszuk.[73] Az első főesperesi koronagyűlésen a békítés és helyreigazítás munkájára hívja papjait: „mindenki tőlünk vár, bennünk bízik […] a haragos békességet, a tévelygő utasítást.” Boga Alajos békéjének summája a Stanciu Stoian miniszternek írott levele, melyet már elemeztünk. Ennek a krisztusi békének lesz áldozata Boga Alajos, ezért méltón nevezhető „a béke vértanújának”. Nemhiába utolsó embertársai felé megnyilvánuló gesztusa is a bocsánatkérés volt.

A másik súlyos vád, amivel illették Boga Alajost a sovinizmus volt. Ennek cáfolatát is a dolgozat során bemutatott történetek bizonyítják. Szerette nemzetét, népéhez mindig ragaszkodott, de tisztelt minden másságot, és ezen meggyőződése keresztény hitéből fakadt. Négy nyelvet beszélt, több kultúrát ismert, minden igazi értéket felismert és megbecsült. Harcolt az igazság mellett, felemelte szavát az elnyomott védelmében. Nagyra értékelte a barátságot, gondoljunk itt a püspökeihez kötődő mély lelki kapcsolatra. De ugyanígy voltak német, zsidó, román barátai. Ennek tudatában alaptalannak minősíthető a sovinizmus vádja. Álljon itt példának egy román barátjával folytatott levélváltás rövid kivonata. Dr. Ion Ciomar kolozsvári agrármérnök, tanácsos 1947. karácsonyán a következőket írja: „Nagyon kellemetlen meglepetés volt számomra, arról értesülni, hogy elhagyta Kolozsvárt, noha tudtam erről a dologról épp Öntől. Olyan kedves személy volt számomra, hogy eltávozása mély űrt hagy lelkemben. Mégis reméljük, hogy Gyulafehérváron is ugyanolyan jól fogja érezni magát, mint Kolozsváron érezte, annak ellenére, hogy az egy kisebb város. […] A közelgő szent ünnepekre és az Újévre szeretettel kérem, fogadja legmélységesebb jókívánságaimat és jó akaratom nyilvánítását, abban a reményben, hogy az új esztendő valóban a béke és a jóakarat éve lesz mindannyiunknak”[74].  Boga Alajos válaszából kisugárzik a hála és a legmélységesebb tisztelet: „[…] Ami csekélységemet illeti, mindig a legjobb emlékeim között fogom megőrizni Tanácsos Úr jóságát, melyet sok alkalommal szerencsém volt érezni. Bármikor szívesen látom itt és szállást s jó bort is tudok adni.  Őszinte szívből kívánok Önnek a kis Jézustól minden jót az újesztendőben. Igaz tisztelettel és szeretettel foglalom imáimba kész szolgálója: Dr. Boga Alajos.”[75]

Amint láttuk, koholt vádakkal illették személyét. Ártatlanul kellett vállalnia a rágalmakat, de bátran viselte azokat Krisztus Egyházáért. Beigazolódtak Márton püspök úr szavai: „[…] szent hivatásunkkal járó kötelességeink teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintet. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”[76]    

Bilincs és glória

       Bírósági peres eljárás nélkül tartották mindvégig fogva. Fogva tartására csak határozatot hoztak, mellyel a Bukarest melletti Văcăreşti munkatáborba internálták előbb 24 hónapra,[77] melyet utólag ismét 24 hónappal meghosszabbítottak.[78] Mivel azt hitték, hogy titkos püspök, „kivizsgálás céljából” 1951. szeptem­ber 7-én a máramarosszigeti politikai börtönbe vitték. A börtönt 1. Ferenc József király építette 1897-ben a megyének. 1950. május 5-tól 1955. február 6-ig volt politikai részlege is. Ide zárták a politi­kusokat és a püspököket.[79] Ebben a börtönben kb. 150 politikai fogoly fordult meg. Közülük kb. 60 itt lelte halálát.[80]

Valószínű azt hitték titokban felszentelt püspök. Sokat éheztették és kínozták, de megtörni nem tudták. 65 éves volt ekkor. Cukorbetegsége és kezdődő trombózisa keményen kikezdték egészségét. A politikai foglyoknak kemény fizikai munkát kellett végezniük: favágást, vízpumpálást, ami még a fiatalabbak erejét is megpróbálta. Egy ideig Zsilaván egy ötszemélyes cellában lakott Vasvári Aladárral, Durkovici jászvásári püspökkel, P. Farrenkopf SJ atyával és Zwidinek marsallal. Nemsokára Vasvári Aladárral együtt egy másik cellába transzferálták, amelyben többségében görögkatolikus papok laktak.  Itt társuk Bob nagybányai prelátus, Clofanda William, Ratiu Alexandrescu, Deliman János aradi görögkatolikus esperes és egy Sălăjan nevű pap volt. Boga Alajos a börtönben mindvégig magasfokú lelkiéletet élt, elmélkedéseket, lelkigyakorlatokat tartott és vezetett. Gyakran gyónt és áldozott. Lelkivezetője Vasvári Aladár brassói plébános volt.[81] 

Néha erőt vett rajta a csüggedés. Ilyenkor fiatalabb társai vigasztalták. „Derűsek voltak görögkatolikus testvéreink is, sokszor ők vidították fel szegény kedveszegett ­Boga Alajos bácsit. Sohasem felejtem, el azt a jelenetet, amikor Salajan átölelte Boga bácsit, s örömmel mondta: „eljön az idő, amikor hazamegyünk, s amikor, s akkor megszólalnák a gyulafehérvári székesegyház harangjai, összegyűlnek a népek: Itt van Boga bácsi, hazajött, hála Istennek, áldjuk az Urat!” [82]

Többen fáradoztak azon, hogy szabadulását kieszközöljék. A püspökök szabadon bocsátását semmiképpen nem akarta az állam, de belement volna egy engedékenyebb, hajlékonyabb volt vikárius és főleg ordinarius substitutus kiengedésébe. Bercsényi Elemér kolozsmonostori esperes plébános például levelet intézett 1954. szept. 24-én Adorján Károlynak, melyben Boga Alajos kiszabadításáért kéri az egyházmegye közbenjárását, felidézve egy esetet, mely „soviniszta” percímének lehetne cáfolata.[83] Adorján Károly válaszában azt írja: „Mindent megtettünk és megteszünk érte.”[84] Adorján valóban írt levelet Petre Constantinescu-Iaşi kultuszminiszternek, melyben az egyre nehezedő egyházkormányzati helyzet orvoslását egy pár tapasztaltabb pap szabadon bocsátásában látja megoldhatónak. A lista első helyén Boga Alajos neve szerepel, de ekkor Boga Alajos már halott volt.[85]

Összezavarási szándékkal keltették egyes bebörtönzött egyházi vezetők szabadulásának hírét. Boga Alajos szabadulásának híre is így terjedte el. A „biztos forrásból” szerzett információk valóban a legmagasabb állami szervektől jöttek. Példának elég két esetet említenünk. Dr. Hosszú László „azzal a biztos értesüléssel” lepi meg 1954. július végén Pakocs Károlyt, aki akkor Boga Alajos volt szobájában lakott, hogy augusztus 6-ra az hazajön a börtönből. Ez azonban nem következett be.[86] Egy másik esetben maga Petru Groza miniszterelnök, az 1954. szeptember 18-án Boros József kanonokkal folytatott tárgyalása során – habár tudta, hogy négy nappal előtte elhunyt – konkrétan rákérdez a nevére is: „hasznos lenne-e Boga Alajos visszatérése?” Boros válasza kifejezi az elhunyt vikárius iránt érzett közvéleményt, miszerint mindenki nagyon örvendene szabadulásának, mert Boga jó ember volt. Egyházkormányzati szempontból azonban semmi jelentősége nem lenne, mert letartóztatásakor megszűnt a joghatósága.[87] Továbbra is nyitva marad a kérdés, hogy tényleg az átverés szándéka vezette a hatóságokat? Vagy valóban ki akarták volna engedni halála előtt, mint ahogy több bebörtönzöttet tették, hogy ne az ő kezükben haljon meg?

A börtönben eltöltött évek megpróbálták egészségét. A gyakori éhezés miatti testileg nagyon legyengült. Cukorbaja és trombózisa a gyógyszeres kezelés hiányában súlyosbodott. Vasvári Aladár megemlít egy szívinfarktust is, ami letartóztatása előtt pár évvel történhetett. Utolsó napjaira így emlékezik a legközvetlenebb tanú: „Közben sajnos a jó Boga Alajos gyengélkedni kezdett, soványodott, pedig, erős, kemény ember volt. (Egy infarktus után a budapesti orvosok tíz évet ígértek még neki, ha józanul él. Boga a börtönben is megérte a tíz esztendőt, bár józan életről ott csak némi gúnnyal beszélhetünk.) Egy reggel ijedten kiáltott utánam: „Aladár, Aladár, olyan rosszul érzem magam!” A fekvőhelyéhez támogattam. Boga néhány napja nem beszélt az egyik román pappal, mert az állandóan gúnyolta. De most, amikor a halálát érezte közeledni, hátranyúlt a másik priccsre, s azt mondta neki: „Uram, semmi kifogásom nincs ön ­ellen, ne haragudjon.” Majd a másik priccs felé fordult, az öreg William bácsihoz, a botosani-i plébánoshoz: „Absolution, absolution!”, kérte a feloldozást. A karjaim között halt meg. Hiába verték az ajtót a többiek, a szanitéc későn érkezett, arra már a halotti zsolozsmát is elvégeztük. 1954-ben a Szent Kereszt felmagasztalásának ün­nepén halt meg,[88] ilyen példaadó módon, bocsánatot kérve Istentől, embertől.” Egy másik helyen ugyancsak Vasvári Aladár így emlékezik: „Rosszullét vett erőt rajta. Lefektették és közben vért köpött. Amikor látta a vért, azt mondta: Ez már a vég!”[89]

Hitéhez és meggyőződéséhez mindhalálig hű maradt, így lett Krisztus vértanúja. Testét még azon az éjjel elszállították, sírja azonban ismeretlen. A hagyomány szerint valószínű, hogy a város végén, Csárdán, a Tisza-parti „szegénytemetőben” temették el[90] – a máramarosszigeti börtönben elhunyt négy katolikus püspökkel együtt.[91] A politi­kai foglyok temetője lehetett még a börtön közelében fekvő, vele egy utcá­ban található, fallal körülvett zsidó temető is. Itt azonban semmi nyoma, sem emléke nem maradt poli­tikai foglyok temetésének.

Hosszas utánajárás árán, halála után három évvel kiállított halotti bizonyítványa

    Erényes életének, gazdag munkásságának méltatására és lelki-szellemi hagyatékának értékelésében iránymutatójául, álljanak itt saját gondolatai, melyet Majláth püspökről fogalmaz, de saját végrendeletének is felfoghatunk:

„Elhull a virág, eliramlik az élet. Minden, ami földi porból lett, vagy földi anya szülötte, visszatér a földbe, a halálba. Nincs ma­radandó emberi alkotás. Elporlik a szikla, elfogy az élet vize, de mégsem egészen. A pusztából jövő szél századok folyamán eltakarja a hatalmas fáraók sziklasírjait, de a búzaszem, ami egy repülő kis madár csőréből hullott le a piramisokra, ezer esztendők múlva is kikel és kenyeret ad. Az élet csak elváltozik, de el nem múlik. Athén nagy férfija, Perikles is így beszélt az elesettek felett: „Akik a közjóért áldozták fel életüket, halhatatlan dicsőséget és a legszebb sírt szerezték meg maguknak; nemcsak itt, ahol nyugosznak, hanem mindenütt, ahol dicsőségük fennmarad, amelyet – valahányszor beszéd vagy tett alkalma kínálkozik, örökké emlegetni fognak." Felesleges tehát, hogy mikor nagyjainkról emlékezünk, emlékükre emelt szobrokra koszorúkat aggassunk hivalkodó dicséretekből. A szobor hideg és elmúlik, de az igazak élnek tetteikben. Épen azért igaza volt Eötvösnek, amikor így végrendelkezett: „Ha majdan átfutottam göröngyös utamat, s, hová fáradtan érek, a sír nyugalmat ad: márványszobor helyébe, ha fennmarad nevem, eszméim győzedelme legyen emlékjelem.” Tanítása, eszméi máris győzedelmeskedtek életünkben továbbélnek, hatnak és termékenyítenek.”[92]

Ide kívánkoznak még a legnagyobb magyarról, Széchényiről írt sorai, melyeket ha egyes szám első személybe átírunk megdöbbentően juttatják kifejezésre, hogyan néz szembe a halállal egy vértanú, egy igaz férfiú: „… kialudt a nemzet nagy-fia életének tüze. Vajon egészen kialudt ez a lobogó láng? Nem. Mi hiszünk a lélek örökéletében. Szentül meg vagyunk győződve, hogy nagy emberek életét sem a múló idő, sem a romboló erőszak, sem a gyilkos fegyver el nem pusztíthatja. A tettekben és a közösségért végzett cselekedetekben elpazarolt élet mindig fennmarad, mint világító fáklyafény a késő utódoknak: mutatja nekik az utat a jobb, a teljesebb és boldogabb élet felé. Az ország szívében felgyújtott fáklyák fénye nekünk is azt akarja jelképezni, hogy […] tanításai, munkássága most is útmutatás és példaadás a magyar nemzetnek.”[93]        

            Halálának híre csak egy évre rá jut el az egyházmegyébe. Deliman János aradi görögkatolikus főesperes plébános, aki ott volt Boga Alajos halálos ágya mellett kiszabadulása után írásbeli nyilatkozatot küldött a gyulafehérvári egyházmegyének. Ennek alapján a székeskáptalan 1955. szeptember 26-i ülése hivatalos halotti bizonyítvány hiányában tudatja a főegyházmegyei hatósággal Boga Alajos bizonyosnak vélt elhalálozását. Itt tesznek említést a végrendelet hiányáról és megboldogult vikárius könyveit a teológia könyvtárának juttatják.[94]

LÁBJEGYZETEK