Bodog: az egészségügyben dolgozók fizetése 2018-ban megközelíti majd az európai uniós szintet
Vissza

Bodog: az egészségügyben dolgozók fizetése 2018-ban megközelíti majd az európai uniós szintet

Az egészségügyben dolgozók fizetése 2018-ban megközelíti majd az európai uniós szintet, s idén is jelentős béremelések voltak – írta Florian Bodog egészségügyi miniszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

„Máris fontos lépéseket tettünk a közszféra hiányosságainak orvoslása terén. Az egészségügyben dolgozók fizetése 2018-ban, első ízben megközelíti majd az európai uniós szintet. Idén is jelentős béremelések voltak. A kórházak korszerű berendezésekkel való felszerelése prioritást élvez. (…) Mindaddig folytatjuk a korszerű felszerelések, berendezések beszerzésére irányuló politikánkat, amíg valamennyi megyei, regionális és egyetemi kórházban meglesz minden, amire a pácienseinknek szüksége van” – fogalmazott a tárcavezető.

Bodog azt követően szólalt meg a témában, hogy közzétettek egy elemzést, ami szerint az elmúlt tíz évben 5000 orvos hagyta el az állami egészségügyi rendszert.

„Az állami egészségügyi rendszer 5000 orvost veszített el 1997 óta, miközben a magán egészségügyi rendszer több mint 21 000 orvost alkalmazott – derül ki a Profit.ro elemzéséből. Eszerint 2016-ban 35 000 orvos és 80 000 asszisztens dolgozott az állami egészségügyi rendszerben. A magánszférára vonatkozó adatok szerint több mint 21 000 orvost és 42 000 asszisztenst foglalkoztatnak. Az állami szektor vérszegénységéhez mind a fiatal orvosok külföldi munkavállalása, mind a magánszféra elszívó ereje hozzájárult” – mutat rá az egészségügyi miniszter.

Meglátása szerint az állami egészségügyi rendszernek mind a fizetésekkel, mind pedig az egészségügyi infrastruktúrával lépést kell tartania a magánszférával.

„A lakosság jó része nem engedheti meg magának, hogy a magánszektorban kezeltesse magát. Nem is kellene arra kényszerülniük, hogy megtegyék. Az egészségbiztosítási hozzájárulás befizetése szavatolja számukra a szükséges szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Az állami egészségügyi rendszernek nem csupán a fő egészségügyi szolgáltatónak kell lennie a polgárok számára, hanem a minőséget is szolgáltatnia kell” – vallja Florian Bodog.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Hatósági felügyelet alatt Sebastian ...
Holnap Mesterségek Vására az Arénában
Erdély és Partium középiskolásai ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ