Bocskai a tiencsini gyarmatunkról
Vissza

Bocskai a tiencsini gyarmatunkról

A minap ezt voltam kénytelen megosztani az oldalamon: Soha, de soha ne rendeljetek ruhaneműt az internetről Kínából! Tényleg ne!

Kezdjem talán ott, hogy amióta tinédzser korom első zsebpénzeit összekuporgattam, hogy megvehessem, ami tetszik, már akkor annak a híve voltam, hogy nem ugrunk bele egy vásárlásba csak úgy. Bár ma már nem hordom, de még mindig épen megvan egy kluzsána bakancsom, amit lassan két évtizede vettem és nem bírtam elnyűni, persze ehhez hozzátartozik az is, hogy abban az időben jobban vigyáztam a dolgaimra. De nem csak én, hanem mindannyian jobban vigyáztunk. Még ma is kacagok rajta, hogy ha nagyszülőktől ajándék bakancsot kaptam, akkor az minimum 2 számmal nagyobb volt, mivel arra gondoltak, hogy jövőre úgyis jó lesz. Nem zavarta őket a számozás, úgysem egy szezonra vették, hanem minimum öt évig kellett tartson egy lábbeli. Volt is a cipészeknek munkájuk bőven. A nővérem félcipője legalább tízszer kapott új talpat, utána nem számoltuk. Mert ami jó volt, azt nem dobtuk el. Ami menthető volt, azt megmentettük. Legalábbis számomra ismeretlen volt a gyorsdivat tavaszi-nyári kollekciójának a fogalma.  A szép ebben az, hogy nem feltétlenül a nincstelenség miatt, inkább nevelés kérdése volt nálam, hogy amim van, megbecsülöm. Így az is elképzelhetetlen volt, hogy úgy vásároljak meg egy hacukát, mint ahogyan azt manapság teszem. Sőt, az is elképzelhetetlen volt, hogy egy ruhámat hacukának nevezzem, de az előbbi gondolatokból valószínűleg már átjött az, hogy anno inkább tiszteltük, ma viszont már egyre kevésbé tiszteljük a minket körülvevő dolgokat. Tárgyaink a tervezett elavulás rendszerében hamarabb devalválódnak, ehhez az ütemhez mi is hozzászoktunk, átálltunk.

2000-ben: kell karácsonyi bakancs! Szeptemberben elkezdtem figyelni, hogy milyen irányba alakul a tél divatja, s ez akkor még kimerült abban, hogy kék, vagy fekete Lotus farmert kezdtek hordani az osztálytársaim, sárga fordított bőr bakancsot, vagy más színűt. Októberben elindultam és minden üzlet ajánlatát felkutattam. Sosem vezettem írásban, de minden potenciális üzlet minden valamire való cipőjét ismertem, és azoknak a folyamatosan alakuló árait is. Mai fejjel azon töprengek, ha erre visszagondolok, csoda, hogy nem bolondultam bele. Milyen körülményes lehetett ... Pedig egy cseppet sem. Éppenséggel relaxált ez a tevékenység, amire valahogy mindig találtam időt. Ma, ha a méret jó, a szín megfelel, akkor gyorsan megadom érte, amit kérnek, mielőtt még eltelik az életem az alkudozással. Persze ez az arab országok esetében nem ilyen egyszerű, de az is csak legenda, hogy megsértődnének, ha nem alkudozol. Saját tapasztalatból mondom, hogy ha 100 dirhemet kér valamiért a marokkói, akkor nem dobja utánad azt az 1 dirhemet, 99 helyett megadod a 100-at.

Ma nem csak alkudozásra, de arra sem akad mindig idő, hogy elmenjek a fizikai világ egyik fizikai üzletébe és megnézzem azt a kabátot, amit akarok. Megtapogathassam az anyagát, megszagoljam, egyáltalán érezzem. És ezen a ponton visszatérhetek a címhez. Nem elég, hogy a hónapokig tartó prospekció elmarad, ma másodpercek alatt döntöm el, hogy megveszek valamit, vagy nem. Nincs lehetőség megtapogatni a portékát, de helyette legalább mindenféle szép képek sorakoznak rajta az online virtuális üzletben. Kár, hogy sokszor ezek a képek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

Így történt az is, hogy egy szürke bocskai felsőt találtam rendelni 63 amerikai dollárért az egyik kínai oldalról. Percek kérdése volt, megtetszett, a kártya adatai a telefonban vannak, csak egy kattintás és megszabadítottak a pénzedtől. Utólag már késő bánat ... Másnap ugyanezt a zakót már 30 dollárért kínálták. Inkább ne láttam volna meg. Mindez tavaly november 20-án történt, a hong-kongi online áruház azt ígérte, 2 hét alatt ingyen leszállítja, de 25 dollárért már 3 nap múlva megkaphatom a bocskaimat. Az ingyenest választottam: karácsonyig még belefér - gondoltam. Idén február közepén értesítést kaptam, hogy megjött egy csomagom Kínából. Őszintén nem számítottam rá, hogy valaha elküldik. Csak a 63 dolcsi bosszantott, de ezennel megnyugodtam. Legalább kapok valamit cserébe. Meg is kaptam. Amikor megláttam a csomagot, amit a kolozsvári vámszolgálatnál elém tettek, azt hittem, hogy összecserélődött a pakkom. Ugyanis az én bocskaim mindössze akkorába volt összecsomagolva mint a két öklöm. Amikor kibontottam, az anyaga lycra, a viszkóz és a trikógatya textil valami igen vékony és fura keverékének tűnt. Legfennebb bocskai ing. Cipzárral, aranyszínű olcsó, műanyag gombokkal ... Úgy éreztem, át lettem verve, ugyanakkor csak magamat hibáztattam. Ki vásárol így? Ki ilyen felelőtlen? Akinek nem számít a pénz, vagy aki ostoba.

Ha engem kérdezne, csak azt tudom mondani, amit ezen eszmefuttatás elején: internetről, látatlanba ne! Különösen Kínából. Onnan, ahonnan a haveremnek olyan inget küldtek, ami bebújós trikó volt, a képen voltak rajta gombok és zseb is, de a valóságban mindezek csak nyomtatva voltak a textilre.

Bevallom, vettem már Gyűrűk ura gyűrűt, szerencsére nagyméretűt küldtek, ezért sose hordtam. Illetve nem is vettem – aki az online vásárlás világában jártas, az tudhatja, hogy néha vannak ingyenes ún. Giveaway-napok az internetes áruházakban. Így vehettem volna magamnak Harry Potteres varázspálcát is. Milyen kár, egy zakatával több lenne. Olyannal még nem találkoztam, aki valami igazán értékest szeretett volna venni és kidobta a pénzét a látatlanba egy interneten látott kép alapján. Talán ennél jobb jellemzője nincs is az internetes vásárlásnak, pedig már ausztrál labradorit kőtől kezdve, esernyőt Hollandiából, véroxigénszint-mérő készüléket Amerikából, könyvet, pizzát, műanyag palackban kiküldött állítólagos portói boron keresztül mindent vettem az interneten, de  számomra akkor is a limlom kategóriát képviseli a 21. század ezen vívmánya.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Továbbra is Cioloș az elnök
Európai Filmdíjak – A kedvenc a ...
Acapulco, a kövek városa

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ