Boc is az AstraZeneca ABV2856-as szállítmányából származó vakcinát kapott

Boc is az AstraZeneca ABV2856-as szállítmányából származó vakcinát kapott
Több politikust, köztük Emil Bocot is az AstraZeneca által gyártott vakcina ABV2856-as szállítmányából származó szérummal oltották be, amelynek használatát Olaszországban felfüggesztették, mert két személy elhunyt, miután megkapta.

Boc a Ziarul de Clujnak elmondta: jól érzi magát, egy közönséges hűléssel járó tüneteken kívül nem tapasztalt különösebb mellékhatásokat. „Az élet megy tovább. Én bízom az Európai Unióban, jelenleg a szakemberek elemzik a helyzetet, biztos vagyok, hogy a megfelelő döntés születik majd ezügyben. Az jó, hogy a maradék vakcinát, amely ebből a szállítmányból származik, félreteszik, de ez nem jelenti azt, hogy az oltási folyamatnak meg kell torpannia”, mondta.

A polgármester április 9-én jelentkezik majd az emlékeztető oltásra, amennyiben nem rendelkeznek másképp. Emil Boc szerint az egyedüli kivezető út a járványhelyzetből, ha minél többen beoltatják magukat.

Hasonlóan nyilatkozott Lucian Viziteu, Bákó polgármestere is. „Több ezer román állampolgárt oltottak be az elmúlt napokban ebből a problémás szállítmányból és eddig senkinél sem jelentkeztek nyugtalanságra okot adó mellékhatások”, nyilatkozta.