Boc, Bodog és Dâncu is tanú lehet Lucan ügyében. Azt állítják, még nem kaptak idézést

Boc, Bodog és Dâncu is tanú lehet Lucan ügyében. Azt állítják, még nem kaptak idézést
Igazságügyi forrásokból a Mediafax úgy tudja, Emil Bocot, Florian Bodogot és Vasile Dâncut is tanúként hallgatják majd ki Mihai Lucan orvos korrupciós ügyében. Ők azonban azt állítják, egyelőre nem idézték be őket hivatalosan a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztályhoz (DIICOT).

Értesüléseik szerint a három említett személynek már napokkal ezelőtt elküldték az idézést. Emil Boc volt miniszterelnök, Vasile Dâncu volt miniszterelnök-helyettes és Florian Bodog egészségügyi miniszter ezt cáfolta.

Úgy tudjuk, nem kizárt, hogy mindhármukat rendőri kísérettel viszik majd kihallgatásra.

Emanuel Ungureanu, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke (képünkön), akitől a Lucan-ügy kirobbant, szerdán három órán át nyilatkozott a DIICOT-nak, ő állította azt, hogy Bodog, Boc, sőt, Gheorghe Funar is részt vett az ügyletekben.

„Nem sikerült volna a Lukmednek mindez Boc úr nélkül, akit állami és magánkórházban is műtöttek. Gondolják, hogy van erről bármilyen nyugta? Boc személyes tanácsadójának nevezte ki Lucan doktort” – mondta a DIICOT előtt Emanuel Ungureanu, a Mentsétek Meg Romániát Unió (USR) képviselője.

Emil Boc azt mondja, nem volt része megkülönböztetett bánásmódban Mihai Lucan részéről, a Lukmed klinika felépítését célzó haszonbér-szerződést pedig a kolozsvári önkormányzat még azelőtt elfogadta, hogy ő polgármester lett volna.

„Nem volt részem semmiféle megkülönböztetett bánásmódban Lucan úr részéről, apróbb orvosi beavatkozásaim voltak, amikért nem kellett befeküdnöm, mind az állami, mind a magánklinikán. Mivel a beavatkozást Kolozsváron is el tudták végezni, nyilván inkább itthon, és nem külföldön kezeltettem magam” – mondta Boc.

Florian Bodog megkeresésünkre azt mondta, Emanuel Ungureanu kijelentései „teljesen irreálisak”.

A DIICOT gyanúsított hiányában indított eljárást minősített emberölés kísérlete miatt, miután Mihai Lucan állítólag megpróbálta átvágni egy beteg artériáját, hogy egy kollégájának ártson – tudtuk meg igazságügyi forrásokból.

A hírügynökség úgy értesült, aznap este, amikor Mihai Lucant őrizetbe vették, hogy naplót találtak nála, amelyben az igazságügyi rendszerben dolgozó több személy adatai szerepeltek. A vizsgálatokból kiderült, hogy az orvos azt kérte az ügyvédjétől, hogy fonjon köré védőhálót. Amikor Lucant megmotozták, a napló mellett 5000 eurót is találtak nála – tudták meg igazságügyi forrásokból.