Bob Dylan, a Holdra lépés és az irodalmi Nobel-díj

Bob Dylan, a Holdra lépés és az irodalmi Nobel-díj
Korábban nagyjából ugyanakkora esélyét látta annak, hogy a Holdra léphet, mint hogy megkapja az irodalmi Nobel-díjat – írta Bob Dylan a Svéd Akadémiának és a szombati Nobel-díjkiosztó közönségének címzett levelében. Az amerikai dalszerző-énekes köszönőbeszédét az Egyesült Államok svédországi nagykövete olvasta fel a díjátadót követő banketten.

„Sajnálom, hogy nem lehetek jelen személyesen, de lélekben ott vagyok” – üzente, és kitért a kitüntetését övező vitára is, hogy megkaphatja-e dalszerző a díjat. Amikor Shakespeare a Hamletet írta, talán azon járt az esze, mely színészeket válogassa be a darabba és hol találhat egy koponyát – írta, majd hozzáfűzte: „biztos vagyok abban, hogy a legmesszebb ez a gondolat állt tőle: akkor vajon ez irodalom?” Köszönetet mondott a Svéd Akadémiát, amiért fontolóra vette a kérdést, és „ilyen csodás választ adott rá”.

Stockholmban szombaton adta át XVI. Károly Gusztáv svéd király az idei orvosi, fizikai, kémiai, valamint közgazdasági Nobel-díjakat. Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan előre jelezte, hogy más elfoglaltságai miatt nem lesz ott. Helyette zenésztársa, Patti Smith amerikai punk-ikon vett részt az eseményen, aki Dylan A Hard Rain’s A-Gonna Fall című híres dalát énekelte el.

A díjakat, amely mellé idén is 8 millió svéd korona jár, minden évben az elismerést alapító Alfred Nobel-halálának évfordulóján, december 10-én adják át.

(Fotó: Frazer Harrison/Getty Images)