BL-selejtezők: kisorsolták a második selejtezőkört, ellenfelek a Fradinak és CFR-nek (FRISSÍTVE)

Sorsoltak az Európa Ligában is

BL-selejtezők: kisorsolták a második selejtezőkört, ellenfelek a Fradinak és CFR-nek (FRISSÍTVE)
A Celtic Glasgow-val vagy a KR Reykjavíkkal játszhat a magyar bajnok Ferencvárosi Torna Club a második selejtezőkörben továbbjutása esetén, a Kolozsvári CFR 1907 pedig továbblépése esetén a GNK Dinamó Zágrábot kaphatja ellenfélként.

A hétfői, nyoni sorsoláson a magyar együttes – amely az első körben a svéd bajnok Djurgardennel találkozik itthon – a bajnoki ágon az 1. csoport nem kiemeltjei között szerepelt, és sikeres kezdés esetén a skót–izlandi elsőkörös mérkőzés győztesével csapna össze, idegenben.

A svájci sorsoláson az is kiderült, hogy Románia bajnoka hasonlóképpen nem kiemeltként horvát ellenfelet kapott, amennyiben továbbjut a máltai FC Floriana ellen megvívott első párharcból. A második fordulóban viszont a CFR 1907 lenne a pályaválasztó, tehát a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban rendeznék a találkozót.

A sorsolás előtt az európai szövetség (UEFA) csoportokat alakított ki a bajnoki ágon, nehogy olyan csapatok kerüljenek össze, amelyek nem rendelkeznek járványidőszakban is engedélyezett stadionnal. Az előző kör 17 párosításából, illetve további három ebben a szakaszban csatlakozó csapatból alakítottak ki párokat. A nem bajnoki ágon hat most belépő együttest sorsoltak össze. A pályaválasztókról is sorsolás döntött.

A kvalifikáció második fordulójának mérkőzéseit augusztus 25-én és 26-án rendezik, zárt kapuk mögött, ha szükséges hosszabbítással és tizenegyesrúgásokkal. A győztes a BL-selejtező harmadik körébe jut, a vesztes pedig az Európa Liga harmadik fordulójába.

*

Nyonban hétfőn megejtették az Európa Liga első fordulója párosításának sorsolását is.

A Magyar Kupa-győztes Budapesti Honvéd a finn Inter Turkuval, a bajnoki második Székesfehérvári MOL Fehérvár FC az ír Bohemian FC-vel, a harmadik helyezett Puskás Akadémia pedig a svéd Hammarbyval találkozik. A sorsoláson az is eldőlt, hogy a Honvéd és a Fehérvár hazai pályán, míg a Puskás Akadémia idegenben játszik augusztus 27-én.

Románia mindhárom képviselője az egykori Szovjetunió tagköztársaságaiból kapott ellenfelet. A Román Kupa-győztes FCSB az örmény FA Sirak Gjumrit fogadhatja a fővárosi Nemzeti Stadionban, a Botoşani-i FC-nek és a Krajovai Universitatea FC-nek viszont idegenben kellene kivívnia a továbbjutást, előbbinek a kazah Ordabaszi Simkent, utóbbinak a georgiai/grúz Lokomotív Tbiliszi otthonában.

Az európai szövetség (UEFA) előzőleg csoportokat alakított ki, nehogy összekerüljön két olyan csapat, amelynek stadionjában járványidőszakban nem lehet mérkőzést rendezni. Tizenhárom csoportba három-három kiemelt és három nem kiemelt, kettőbe pedig négy-négy kiemelt és nem kiemelt együttes került sorszámmal. A sorsolásnál a számokat párosították a kisebb és a nagyobb csoportok esetében is, és a húzás egyformán érvényes volt valamennyi csoportra. Az első helyen kihúzott sorszámmal rendelkező csapatok játszhatnak otthon.

A zárt kapus párharcok egy mérkőzésen dőlnek el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következik, a győztesek pedig a selejtező második fordulójába jutnak.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

CFR 1907: GYŐZELEM AZ ELSŐ FELKÉSZÍTŐN

Az osztrák edzőtáborban tartózkodó Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata első felkészülési mérkőzését a helyi területi bajnokságban játszó FC Wels ellen vívta, és magabiztos 4–0 (2–0) arányú győzelmet aratott. A gólokon Mike Cestor (12. perc), Ciprian Deac (37. perc) és Claudiu Petrila 2 (52. és 86. perc) osztozott.

Sport