BL-selejtező – Soha nem látott bravúr kell a Vidi továbbjutásához

BL-selejtező – Soha nem látott bravúr kell a Vidi továbbjutásához
A MOL Vidi FC egygólos hátránnyal várja az AEK Athén elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának keddi, idegenbeli visszavágóját, melyen soha nem látott bravúr kellene a csapattól a továbbjutáshoz.

A fehérvári klub honlapja kiemelte: az UEFA-koefficiens alapján ellenfelénél alacsonyabban rangsorolt együttes a BL-selejtező 2009 óta megrendezett rájátszásában, a play off-körben hazai vereséget követően még sohasem tudott továbbjutni. A második számú kupasorozatban, az Európa Ligában volt már példa hasonló bravúros fordításra, sőt, két olyan párharc is akadt, amelyben a papíron gyengébb csapat idegenben fordított, és került főtáblára.

A Vidi és az AEK múlt szerdán a budapesti Groupama Arénában mérkőzött meg, a vendég görög gárda Huszti Szabolcs kiállítását követően a 23. perctől emberelőnyben játszott, majd a 34. percben szerzett vezetést, és a 49. percben megduplázta az előnyét. A fehérváriak a 67. percben szépítettek – akkor egy görög kiállítást követően már egyenlő létszámmal voltak a pályán –, és állították be az 1–2-es végeredményt.

A hétvégi bajnoki fordulóban – a szezon során másodszor – a Vidi elhalasztotta a mérkőzését, az AEK viszont a vendég PASZ Jannina 2–0-s legyőzésével kezdte meg szereplését szombaton a görög pontvadászatban. Az AEK góljai a 37. és a 47. percben születtek, tehát a mérkőzésnek ugyanabban a periódusában volt eredményes az athéni együttes, mint a felcsúti összecsapáson. Az AEK a szezon negyedik tétmérkőzésén is megőrizte veretlenségét, viszont először nem kapott gólt.

A Vidi eközben már az idény 12. tétmérkőzésére készül, de ez nem újdonság a csapat számára: a fehérváriak 2015 óta sorozatban negyedszer lépnek pályára a nyári hónapokban minimum 12 tétmeccsen.

A visszavágót, amelyet a lengyel Szymon Marciniak vezet, kedden 22 órától játsszák a közel 70 ezer néző befogadására alkalmas athéni OAKA Szpírosz Lúisz Stadionban, élőben közvetíti az m4sport tévéadó.

A győztes a Bajnokok Ligája, a vesztes az Európa Liga csoportkörébe kerül.