BL-selejtező: Nehéz mérkőzésre számíthat a Vidi FC Malmőben

BL-selejtező: Nehéz mérkőzésre számíthat a Vidi FC Malmőben
Nehéz feladat megoldása vár a Vidi FC-re a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, a Malmö elleni párharc első, idegenbeli mérkőzésén.

A fehérvári és a svéd csapat kedden 20.15-től játszik – a találkozót a Duna World élőben közvetíti –, a visszavágót pedig jövő kedden Felcsúton rendezik 20 órától.

A magyar klub honlapjának tájékoztatása szerint a klub 1985 és 1993 között hét alkalommal játszott nemzetközi tétmérkőzést a Malmővel, és bár pályaválasztóként még gólt sem kapott a svédektől, idegenben négy meccsen csak egy pontot szerzett. Az összesített mérleg a Vidi szempontjából: három győzelem, egy döntetlen, három vereség, 6–9-es gólkülönbség.

A továbbjutónak már csak egy ellenfelét kell legyőznie, hogy a BL-ben a csoportkörben szerepeljen. Amennyiben elbukja a következő párharcot, úgy automatikusan az Európa Liga 48 csapatos főtáblájára kerül. A Malmö–Vidi versengés vesztese szintén átkerül a második számú kupasorozatba, ahol viszont még egy ellenfél választja el a csoportkörtől.

A Vidi a BL-selejtező első fordulójában a luxemburgi Dudelange, a következő körben a bolgár Razgrad Ludogorec gárdáját győzte le, előbbit 3–2-es, utóbbit 1–0-s összesítéssel. A fehérvári csapat mindkétszer idegenbeli döntetlennel kezdett – 1–1, illetve 0–0 –, majd a hazai visszavágón elért győzelmével – 2–1, valamint 1–0 – harcolta ki a továbbjutását. A bajnokságban két mérkőzést játszott le – a Kisvárdát 4–0-ra győzte le, a Pakssal 1–1-et játszott –, a Mezőkövesd Zsóry elleni szombati összecsapását viszont elhalasztották, így főpróba helyett pihenéssel készülhetett a malmői útra Marko Nikolics vezetőedző csapata.

A svéd bajnokság az oroszországi világbajnokság miatti nyári szünetet követően július elején folytatódott. A Malmö ebben az időszakban négy találkozójából egy döntetlen mellett hármat megnyert, és jelenleg 16 fordulót követően a hatodik helyen áll a 16 csapatos élvonalban. A hétvégi fordulóban – hasonlóan a fehérváriakhoz – nem lépett pályára a svéd gárda, amely a BL-ben a koszovói Drita – kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel – és a Kolozsvári CFR 1907 – 2–1-es összesítéssel – búcsúztatását követően mérkőzik meg a Vidivel.

Hétfőn a svájci Nyonban az is eldőlt, hogy a Malmö–Vidi FC párharc győztese Celtic Glasgow (skót)–AEK Athén (görög) párharc továbbjutóját fogadja a csoportkörbe jutásért. Az első mérkőzéseket augusztus 21-én vagy 22-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Amennyiben a Vidi a Malmővel szemben alulmarad, úgy az Európa Liga play off-körébe kerül, ahol a TNS (walesi)–Midtjylland (dán) párharc továbbjutójával találkozik. A magyar csapat otthon kezdene augusztus 23-án, a visszavágóra pedig egy héttel később kerülne sor. A győztes az EL-csoportkörében szerepelne tovább.

Az EL-ben szereplő romániai együttesek is megtudták várható ellenfeleiket. A Kolozsvári CFR 1907-re, amennyiben sikerrel megugorja az akadályt az örmény Alaskert ellenében, akkor a következő ellenfele a Dudelange (luxemburgi)–Legia Varsó (lengyel) párharc győztese lesz. Az FCSB, ha túljut a horvát Hajduk Split együttesén, akkor a Slovan Pozsony/Bratislava (szlovákiai)–Bécsi Rapid (osztrák) párharc továbbjutójával mérkőzik. S végül, ha a sorozatba csak most bekapcsolódó Román Kupa-győztes Krajovai Universitatea SK meglepetésre búcsúztatná a német RB Lipcsét, akkor Zorja Luhanszk (ukrán)–Sporting Braga (portugál) párharc győztese ellen folytatná. Addig azonban augusztus 9-én és 16-án még a harmadik forduló párharcait sikerrel kell venni mindhárom romániai együttesnek.