BL: Fölényes sikerrel kezdett az FC Barcelona
Vissza

BL: Fölényes sikerrel kezdett az FC Barcelona

Az FC Barcelona kiütéses győzelmet aratott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, Messi mesterhármasig jutott.

Borítókép: Ismét varázsolt az argentin csatár

A B-csoport barcelonai mérkőzésén Lionel Messi szerzett vezetést szabadrúgásból a PSV Eindhoven ellen, majd Ousmane Dembélé volt eredményes egy látványos szóló végén. Ezután ismét Messi talált be, és bár a katalánok a francia Samuel Umtiti kiállítása miatt emberhátrányban fejezték be a meccset, az argentin csatár megszerezte harmadik találatát is, szinte lemásolva második gólját.

Ezzel Messi lett az első játékos, aki nyolc mesterhármasig jutott a BL történetében. Csapata 2013 májusa óta veretlen hazai pályán a Bajnokok Ligájában.

Drámai körülmények között nyert az Anfield Roadon az FC Liverpool, amely 2–0-s előnyét szinte eladta a Paris Saint-Germain ellenében, de a hosszabbításpercekben Roberto Firmino is betalált, ezzel lett 3–2 az angolok javára.

Eredmények, Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:

A-csoport: • FC Bruges (belga)–Borussia Dortmund (német) 0–1 (gól: Christian Mate Pulisic – 85. perc) • AS Monaco (francia)–Atlético Madrid (spanyol) 1–2 (Samuel Grandsir – 18. perc, illetve Diego Costa – 31. és José Giménez – 45. + 1. perc).

B-csoport: • Milánói Internazionale (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) 2–1 (Mauro Icardi – 86. és Matias Vecino – 92. perc, illetve Christian Eriksen – 53. perc) • FC Barcelona (spanyol)–PSV Eindhoven (holland) 4–0 (Lionel Messi 3 – 32., 77. és 87., valamint Ousmane Dembélé – 75. perc; kiállítva: Samuel Umtiti – 79. perc).C-csoport: • FC Liverpool (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 3–2 (Daniel Sturridge – 30., James Milner – 36., 11 m és Roberto Firmino – 91. perc, illetve Thomas Meunier – 40. és Kylian Mbappé – 83. perc) • Crvena Zvezda Belgrád (szerb)–SSC Nápoly (olasz) 0–0.D-csoport: • Galatasaray Isztambul (török)–Lokomotív Moszkva (orosz) 3–0 (Garry Rodrigues – 9., Eren Derdiyok – 67. és Selcuk Inan – 94. perc; kiállítva: Badou Ndiaye – 87. perc, Galatasaray) • FC Schalke Gelsenkirchen (német)–FC Porto (portugál) 1–1 (Breel Embolo – 64. perc, illetve Otávio – 75. perc, 11 m; a Porto játékosa, Alex Telles 11-est hibázott a 13. percben).

Három góllal küldte haza az AS Rómát a Real

A legutóbbi három kiírásban győztes Real Madrid hazai pályán magabiztosan, 3-0-ra nyert az AS Róma ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

A spanyolok Isco 45. percben lőtt szabadrúgás góljával szereztek vezetést, majd a második félidő elején Gareth Bale talált be. A hajrában Maríano Díaz látványos tekeréssel állította be a végeredményt.

A nyitóforduló legnagyobb meglepetését az Olympique Lyon okozta azzal, hogy az angol bajnok Manchester City otthonában diadalmaskodott. Josep Guardiola együttese ezt megelőzően nyolc hazai BL-csoporttalálkozóján volt veretlen.

A nyáron több mint százmillió euróért szerződtetett Cristiano Ronaldo számára rosszul kezdődött új csapatában, a Torinói Juventusban „kedvenc” sorozata: 120 góljával a BL történetének legeredményesebb játékosát Valenciában a 29. percben azonnali piros lappal kiállította a játékvezető, miután ütközött Jeison Murillóval. A játékteret sírva elhagyó Ronaldo a 154. mérkőzésen lépett pályára a legrangosabb európai kupában, és először jutott a kiállítás sorsára. A korai emberhátrány ellenére a Juve Miralem Pjanics két értékesített büntetőjével magabiztosan vitte el a három pontot. A hajrában a házigazda is kapott egy büntetőt, de Daniel Parejo kihagyta.

Eredmények, Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:

E-csoport: • Ajax Amszterdam (holland)–AEK Athén (görög) 3–0 (gól: Nicolas Tagliafico 2 – 46. és 90., továbbá Donny van de Beek – 77. perc) • Benfica Lisszabon (portugál)–Bayern München (német) 0–2 (Robert Lewandowski – 10. és Renato Sanches – 54. perc).F csoport: • Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia) 1–2 (Bernardo Silva – 67. perc, illetve Maxwell Cornet – 26. és Nabil Fekir – 43. perc) • Sahtar Donyeck (ukrán)–1899 Hoffenheim (német) 2–2 (Ismaily – 27. és Maycon Barberan – 81. perc, illetve Florian Grillitsch – 6. és Haavard Nordtveit – 38. perc). Utóbbi találkozón kezdőember volt a vendégeknél Szalai Ádám, a 75. percben cserélték le.G-csoport: • Real Madrid (spanyol)–AS Róma (olasz) 3–0 (Isco – 45., Gareth Bale – 58. és Maríano Díaz – 92. perc) • Viktoria Plzen (cseh)–CSZKA Moszkva (orosz) 2–2 (Michael Krmencík 2 – 29. és 41. perc, illetve Fedor Csalov – 49. és Nikola Vlaszics – 95. perc, 11 m).H-csoport: • FC Valencia (spanyol)–Torinói Juventus (olasz) 0–2 (Miralem Pjanics 2 – 45. és 51. perc, mindkettő 11 m; kiállítva: Ronaldo – 29. perc, Juventus; a Valencia játékosa, Daniel Parejo 11-est hibázott a 90. percben) • Young Boys Bern (svájci)–Manchester United (angol) 0–3 (Paul Pogba 2 – 35. és 44., a második 11 m, továbbá Anthony Martial – 66. perc).


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Több mint tíz százalékkal nőtt az ...
Ellenzi az RMDSZ a sürgősségi eljárást ...
Romsilva: az év eleje óta több mint 20 ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ