BL: Angol rangadó és Barcelona–Manchester United a negyeddöntőben

BL: Angol rangadó és Barcelona–Manchester United a negyeddöntőben
A Manchester City a Tottenhammel, míg az FC Barcelona a Manchester Uniteddel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A svájci Nyonban rendezett pénteki sorsoláson így eldőlt, hogy a négyből egy angol csapat biztosan ott lesz a négy között. A Barcelona és a Manchester United közel tíz éve több emlékezetes csatát is vívott egymással a BL-ben: a 2008-as elődöntőben az angolok bizonyultak jobbnak, a katalánok az egy évvel későbbi fináléban 2–0-ra, míg a 2011-es döntőben 3–1-re verték a manchesterieket.

A címvédő Real Madridot kiejtő, négyszeres BL-győztes Ajax a nyolc között a kétszeres bajnok Juventusszal találkozik, a tavaly döntős, ötszörös bajnok Liverpool pedig az 1987-es és 2004-es első Portóval mérkőzik.

A sorsolás alapján mindkét manchesteri csapat hazai pályán játszhatná a visszavágót, ám az európai szövetség (UEFA) a helyi hatóságok kérésének eleget téve a United esetében felcserélte a pályaválasztói jogot, így Ole Gunnar Solskjaer együttese hazai pályán kezdi a negyeddöntőt. Az UEFA azzal indokolta döntését, hogy a Premier League legutóbbi, 2017–2018-as kiírásában a Manchester City előkelőbb helyen végzett (bajnok lett), mint városi riválisa.

Pénteken kialakult az elődöntő párosítása is: eszerint a 3. negyeddöntő továbbjutója az első párharc győztesével játszik, míg a negyedik összecsapás győztese a Liverpool–Porto találkozók nyertesével találkozik.

Az első negyeddöntőket április 9-én és 10-én, a visszavágókat egy héttel később játsszák. Az elődöntők első felvonását április 30-án és május elsején rendezik, a második mérkőzéseket egy héttel később tartják. A döntőt június 1-jén Madridban, az Atlético Madrid stadionjában játsszák.

A negyeddöntő párosítása: • Ajax Amsterdam (holland)–Torinói Juventus (olasz) (1.) • FC Liverpool (angol)–FC Porto (portugál) (2.) • Tottenham Hotspur (angol)–Manchester City (angol) (3.) • Manchester United (angol)–FC Barcelona (spanyol) (4.).

Az elődöntőben: • a 3. negyeddöntő továbbjutója–az 1. negyeddöntő továbbjutója • a 4. negyeddöntő továbbjutója–az 2. negyeddöntő továbbjutója.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

CFR 1907: GYŐZELEM AZ ELSŐ FELKÉSZÍTŐN

Az osztrák edzőtáborban tartózkodó Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata első felkészülési mérkőzését a helyi területi bajnokságban játszó FC Wels ellen vívta, és magabiztos 4–0 (2–0) arányú győzelmet aratott. A gólokon Mike Cestor (12. perc), Ciprian Deac (37. perc) és Claudiu Petrila 2 (52. és 86. perc) osztozott.

Sport
Sport