BL: a Hapoel negyedóra alatt eldöntötte a továbbjutást

BL: a Hapoel negyedóra alatt eldöntötte a továbbjutást
A Hapoel Beer-Seva kettős győzelemmel búcsúztatta a Budapesti Honvédot a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, ugyanis hazai 2–1-es sikerét követően szerdán a kispesti visszavágón 3–2-re nyert a Bozsik Stadionban. A találkozót az olasz Davide Massa vezette, a zártkapus meccset mintegy 200 izraeli néző tekinthette meg.

Az izraeli együttes bő negyedóra alatt eldöntötte a továbbjutást, mivel 16 perc után már 2–0-ra vezetett. A kispestiek ugyan Davide Lanzafame értékesített büntetőjével és Baráth Botond szép góljával egyenlítettek, végül a vendégek a hajrában megszerezték a győztes gólt.

A magyar válogatott Korhut Mihály kezdőként lépett pályára az izraeli bajnoknál,  és 56 perc játéklehetőséget kapott. A Hapoel nigériai idegenlégiósai, John Ogu és a Kolozsvári U FC-nél is megfordult Anthony Nwakaeme lőtte a gólokat, utóbbi kétszer is betalált.  

A Hapoel Beer-Seva a következő körben a bolgár Razgrad Ludogorec csapatával találkozik, míg a Honvéd befejezte európai kupaszereplését.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó: • Budapesti Honvéd–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2–3 (gól: Lanzafame – 45 + 2., 11 m és Baráth – 76. perc, illetve Ogu – 12., továbbá Nwakaeme 2 – 16. és 84. perc) – továbbjutott a Hapoel kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel.

A ciprusi APOEL Nicosia a múlt heti első mérkőzéshez hasonlóan a szerdai, idegenbeli visszavágón is 1–0-ra győzte le a luxemburgi Dudelange csapatát, vagyis kettős sikerrel jutott tovább. A brazil születésű, 9-szeres belga válogatott Igor de Camargo volt eredményes büntetőből a 40. percben. Az APOEL következő ellenfele Románia bajnoka, a Konstancai Viitorul lesz.

A bolgár Razrgad Ludogorec hátrányból fordítva 4–1-re legyőzte hazai pályán a litván Zalgiris Vilniust, a sikerből Claudiu Keşerü két góllal és egy gólpasszal is kivette részét. A másik román idegenlégiós, Cosmin Moţi végigjátszotta a meccset, Keşerüt a 88. percben cserélték le. A vendégeknél sérülés miatt nem játszott az ex-CFR-es Liviu Antal.

Az első összecsapást a Zalgiris 2–1-re nyerte, a bolgár együttes 5–3-as összesítéssel lépet tovább, s a következőkben a Hapoellel játszik.

Gabriel Sava kapus csapata, az ír Dundalk cserepadján ülve nézte végig, hogyan esik ki együttese hosszabbítás után a Rosenborg Trondheim ellenében. A Legia Varsó 6–0-s kiütéssel nyert a finn IFK Mariehamn ellen, Nagy Dominikot nevezték, de nem kapott lehetőséget a lengyeleknél. A következő körben a Legia a Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató kazah FK Asztana ellen lép majd pályára.

További eredmények: • Dudelange (luxemburgi)–APOEL Nicosia (ciprusi) 0–1 – továbbjutott az APOEL kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel • FC Koppenhága (dán)–MSK Zsolna/Zilina (szlovákiai) 1–2 (Verbics – 48. perc, 11 m, illetve Otubanjo – 19. és Kasa – 58. perc) – tj. a Koppenhága 4–3-as összesítéssel • Kukësi (albán)–Sheriff Tiraspol (moldáv) 2–1 (Emini – 35. és Pejics – 45. perc, illetve Bayala – 56. perc) – tj. a Sheriff 2–2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal • Rosenborg Trondheim (norvég)–Dundalk (ír) 2–1 (De Lanley – 43. és Vilhjalmsson – 98. perc, illetve Gartland – 12. perc) – tj. a Rosenborg 3–2-es összesítéssel, hosszabbítás után • Razgrad Ludogorec (bolgár)–Zalgiris Vilnius (litván) 4–1 (Natanael – 41., Wanderson – 55., továbbá Keşerü 2 – 56. és 74. perc, illetve Nyuiadzi – 15. perc) – tj. a Ludogorec 5–3-as összesítéssel • NK Maribor (szlovén)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 1–1 (Viler – 27. perc, illetve Todorovics – 7. perc) – tj. a Maribor 3–2-es összesítéssel • Red Bull Salzburg (osztrák)–Hibernians (máltai) 3–0 (Rzatkowski – 11., Gulbrandsden – 19. és Haidara – 85. perc) – tj. a Salzburg kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel • Legia Varsó (lengyel)–IFK Mariehamn (finn) 6–0 (Guilherme – 6., Kojola – 37., öngól, Kucharczyk 2 – 40. és 55., a második 11 m, Hämäläinen – 80., valamint Michalak – 82. perc) – tj. a Legia 9–0-s összesítéssel • Celtic Glasgow (skót)–Linfield (északír) 4–0 (Sinclair 2 – 4. és 54., Rogics – 47., továbbá Armstrong – 92.) – továbbjutott a Celtic kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel.

*

A Bajnokok Ligája harmadik fordulójában már Románia képviselői is bekapcsolódnak a sorozatba, Gheorghe Hagi már említett bajnokegyüttese mellet a FCSB is. Utóbbinak a cseh Viktoria Plzen az ellenfele. Mindkét román csapat pályaválasztó az első meccsen, július 25. vagy 26. az első találkozók időpontja, egy hétre rá játsszák a visszavágót.