Bizalmatlansági indítvány - Szerdán dönt az RMDSZ, hogyan szavaz

Bizalmatlansági indítvány - Szerdán dönt az RMDSZ, hogyan szavaz
Szerdán, a szavazás előtt dönti el az RMDSZ, hogy megszavazza-e a szociálliberális koalíciónak a saját kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítványát, vagy sem – jelentette ki Kelemen Hunor, aki szerint a rekordok könyvébe illik ez a romániai „teljesítmény”. Az RMDSZ elnöke azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy szombaton, Kolozsváron tanácskozott a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), amely az aktuális belpolitikai helyzetről folytatott vitát. Kelemen Hunor elmondta: mandátumot kaptak a szövetség operatív döntéshozó szervétől arra, hogy tárgyalásokat folytassanak a román parlamenti pártokkal, a döntést azonban a parlamenti frakciók szerdai együttes ülésén hozzák majd meg.

Kelemen Hunor kifejtette: az RMDSZ nem akar döntőbíró lenni ebben a helyzetben, nem a szövetségnek a dolga, hogy jobbra vagy balra billentse a mérleg nyelvét, ugyanakkor valamennyien érzik, mekkora felelősség hárul az RMDSZ-re a válság megoldásában. Az RMDSZ is a belpolitikai stabilitás, a jogállam mielőbbi visszaállításában érdekelt, amihez maga is hozzá akar járulni. Jelenleg az RMDSZ nem ismeri a bizalmatlansági indítvány szövegét sem, ennek felolvasására a parlament vasárnapi ülésén kerül sor, amelyen viszont az RMDSZ-es képviselők technikai okokból nem vesznek részt.

- Ezért a válságért a Szociáldemokrata Pártot (PSD) terheli a felelősség, neki kell megoldást találnia a konfliktus lezárására, mégpedig „házon belül” – mondta a szövetségi elnök. Az RMDSZ tehát sem Liviu Dragnea, sem pedig Sorin Grindeanu pártjára nem kíván helyezkedni, itt ugyanis elsősorban elvekről van szó, amelyeket azonban nem lehet felülírni. Egy parlamentáris demokráciában a törvényhozásban kialakult többség alakíthat kormányt, amelynek lehetősége kell legyen arra, hogy leváltson minisztereket, lecserélje a kormányfőt – hangsúlyozta a szövetségi elnök.