Bírók és ügyészek tiltakoztak a fővárosi ítélőtábla előtt

Bírók és ügyészek tiltakoztak a fővárosi ítélőtábla előtt
Bukarestben az ítélőtábla épülete előtt tiltakozott vasárnap délután körülbelül 200 ügyész és bíró.
A tüntetésen résztvevők "A Legfelsőbb Bírói Tanács – CSM - nem dísznek van", "Tartsátok tiszteletben a Velencei Bizottság véleményezéseit" feliratú táblákat tartottak a kezükben. Cristi Danileţ bíró elmondta, kezdeményezésükkel fel akarják hívni a kormány és a parlament figyelmét arra, hogy az igazságszolgáltatás független hatalmi ág, és annak is kell maradnia. Rámutatott, az elmúlt egy évben több olyan jogszabálytervezet iskészült, amely sérti a nemzetközi normákat, a Velencei Bizottságnak az igazságszolgáltatás függetlenségével, pártatlanságával és feddhetetlenségével kapcsolatos állásfoglalásait. "A romániai igazságszolgáltatás gyakorlatilag ostrom alatt áll jelenleg. A politikusoknak le kellene állniuk a párhuzamos állammal kapcsolatos támadásokkal, ha bárkinek információi vannak bírák vagy ügyészek által elkövetett visszaélésekről, jelezze ezeket az Igazságügyi Felügyeletnél vagy a főügyészségen" – mondta Danileţ.

A tüntetés közben az ítélőtábla épületével szembeni járdán a tiltakozást támogató, illetve azt ellenző csoportok verődtek össze. A támogatók mintegy 30 személyből álló csoportja azt skandálta, hogy "Ne adjátok fel! Tartsatok ki!", "Független igazságszolgáltatást!" A körülbelül  húsztagú ellenző csoport pedig azt kiabálta, hogy "Szégyen!", "Tartsátok tiszteletben az alkotmányt!" – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A közúti fuvarozók és a mezőgazdasági termelők küldöttsége nem ment el a szombaton 13 órára meghirdetett találkozóra a szállításügyi minisztériumba. A szaktárca képviselői újabb meghívást intéztek a tiltakozókhoz.
Belpol