Bimbambummal a Czárán-tábla nyomában
Vissza

Bimbambummal a Czárán-tábla nyomában

Inczifinczy Bimbambummal, az íróasztalfiókomban lakozó EKE-manóval éppen a trolibuszon utazunk a város túlsó végébe, az ünnepekre bevásárolandó. Úgy félórás út, úgyhogy unaloműzőként elkezdtem mesélni.

Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély szilveszteri különszámában.

– Tudod, Bimbi, úgy a kilencvenes évek végéig gombamódra elszaporodtak a környezettel foglalkozó civil szervezetek. Igaz, támogatásokra is hajtottak, akár külföldről is.

– Mi ebben a poén? – néz rám kérdően Bimbambum.

– Hát az volna, hogy jómagamat az EKE részéről, más kolozsvári egyesületek képviselőivel együtt beválasztottak egy ezeket valamelyest rekcumozó, a Kolozs Megyei Tanács hatáskörében működő, úgynevezett turistautakat hitelesítő bizottságba. Mint ilyen górét pedig a bihari EKE-sek megkértek, hogy járjak utána, milyen engedélyek szükségesek egy leendő Czárán Gyula-emléktábla felállításához a pádisi Aragyásza barlangban – miután ez a 97-es Vertopi EKE Vándortáborban elmaradt. „Kísérletileg”, hogyan oldanánk meg, ha mi, kolozsvári EKE-sek akarnánk emléktáblát állítani egy természetvédelmi területen.

– Aha, értem.

– No, el is baktattam a megyei tanácshoz, beszélni a bizottsági kollégákkal. Mondom nekik, hogy a kolozsvári EKE szeretne Czárán Gyulának emléket állítani a Túri-hasadék falára, egy Máthé Gyula által tervezett és kivitelezett (szóval meglévő), úgy arasznyi alumíniumplakettet, „In Memoriam Iulius Czárán” felirattal – minthogy turistaelődünk, az EKE tiszteletbeli tagja a Túri-hasadék egyik feltárója volt. A hasadék mai turistaútját is ő létesítette 1905-ben.

– Hát, tegyétek fel – tanácsolják.

– Jaj, azt nem lehet – szabadkozom –, esetleg valami „hivatalosak” kötekedhetnek.

– Akkor kérjetek építkezési engedélyt.

– Hogy micsodát??? Képzelheted megrökönyödésemet. Ha jól emlékszem, a legkisebb terület, amire építhet valaki, olyan nyolc négyzetméter. Hol van ettől a mi 20-22 cm átmérőjű plakettünk? De az ötletben volt fantázia és ha így kell, így vágunk bele, ám lássuk, mi történik. (Bimbambum kezeit dörzsölgetve várja a folytatást.) Kezdetnek kikértük a Túri-hasadék helyzetrajzát, mert ez is szükséges volt a kérvényezéshez. Megjegyzem, bár csak fénymásolatról volt szó, akár egy telekkönyvi kivonat, aránytalanul sokba került. Abba berajzoltunk egy nagy X-et oda, ahova a tábla fog kerülni. De csak most jött a neheze, mert az építkezésnek megvannak a maga szabályai.

– No, és mik azok?

– Hát, az illető épületnek végül is kell hogy legyen egy kedvezményezettje… azaz haszonélvezője. Valamint szükséges egy tervező meg egy kivitelező vállalat.

– Elég bonyolult, mert tényleg, milyen alapon is kérhettek ti építkezési engedélyt, ha nem is vagytok tulajdonosok?

– Szóval kedvezményezettnek (tudtán kívül) kineveztük a tordatúri polgármesteri hivatalt – mintha ők akarnának Czárán-táblát állítani, kivitelező vállalatnak (önkéntes munkával) meg magunkat, a kolozsvári EKE-t. A tervet is persze mi, azaz jómagam készítettem. Műszaki rajztudásomat bevetve egy A4-es lapra szépen felrajzoltam a kb. 20 cm-es plakettet, aztán oldalnézetben is, tengelyekkel, segédvonalakkal, nyilacskákkal, méretekkel, hitelesen. Erre egy megfelelő jogosultsággal rendelkező kedves műépítész ismerős rányomta a pecsétjét. Rövidesen a dokumentáció elkészült: kérvény, indoklás stb. Az egész paksamétát Máthé Gyula akkori elnökünk szépen hóna alá vette, és elment a túri polgármesteri hivatalhoz, hogy írják alá ők is a „kérelmüket”. Ott persze nagyot néztek, mert halvány fogalmuk sem volt a dologról. Máthé Gyula pedig csak a vállát vonogatta és azt mondta, hogy a megyei tanácstól küldték, ha nem hiszik, járjanak utána… telefonáljanak. Telefonáltak is, aztán a válasz az volt, hogy írják csak alá, mert akkor… minden rendben lesz. Erre, hála a kommunizmusból örökölt „felső utasítás” intézményének… alá is írták.

– No, és megkaptátok az engedélyt?

– Persze. Így 1998 őszén, a Szinden tartott kétnapos Czárán-megemlékezés keretében sor is került a kis plakett felerősítésére a Túri-hasadék egyik jobb parti sziklájára, a kijárathoz közel. Szilágyi Bandi szerelte fel.

– Igazi huszárvágás volt ez az építkezésiengedély-história – jegyzi meg elismerően Bimbambum –, de nem teszed hozzá, mint az életből merített témájú filmeknél szokás, hogy „bármilyen egyezés a valósággal csupán a véletlen műve, szereplői is csak kitalált személyek”?

– Nem, mert ez a Túri-hasadéki Czárán-emléktábla hiteles története, és bár évek óta nem jártam arra, ott kell lennie most is (aki nem hiszi, járjon utána).

Elhallgatunk, a troli elhagyja a Kétágú templomot. A megállóban felszállt gyermek tangóharmonikája kántálásra jajdul: Dészcsidé usá, krestinyéé! (nyisd az ajtót, kereszténnyee). És láss csodát, fék csikorog, kivágódnak az ajtók. A sofőr vigyorog: – Te akartad, le veled! A megszeppent harmonikás még segélykérően körbenéz, de aztán jobbnak látja, ha leszáll, az utasok szenvtelen tekintetétől kísérve.

(Borítókép: Dávid legyőzi a bürokrácia Góliátját – Tóthpál Tamás a Rókadombon FOTÓ: BOZSOKI ADRIENN)


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ha látja Molnár Beátát, hívja a ...
Felerősödött a munkaerő-ingadozás, ...
Háborús sebek és történelmi helyek ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ