Beutalták a pszichiátriára a nagyanyját a tizedik emeletről kidobó fiatalt

Beutalták a pszichiátriára a nagyanyját a tizedik emeletről kidobó fiatalt
További szakvizsgálatok elvégzése érdekében beutalták a pszichiátriára azt a fiatalt, aki kidobta nagyanyját a 10. emeletről, és bántalmazta a nagyapját. Nicolae Moldovan, a kolozsvári ügyészség szóvivője elmondta, a férfit korábban több egészségügyi intézményben kezelték.

„A kolozsvári törvényszék mellett működő ügyészség március 16-án, a kolozsvári Mehedinţi utcában vette őrizetbe Ionuţ Andrei H. gyanúsítottat, aki fizikailag bántalmazta nagyapját, majd kidobta nagyanyját a 10. emeltről. Az idős nő életét vesztette. Bűnvádi eljárás indult gyilkosság gyanújával. Mivel korábban több egészségügyi intézményben is kezelték, ideiglenesen beutalták a pszichiátriai klinikára, hogy megállapítást nyerjen, szellemi képességeinek a birtokában követte-e el a tettet, vagy sem” – fejtette ki az illetékes.

Pénteken az ügyészség vizsgálatot indított egy 23 éves kolozsvári férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy kilökte 79 éves nagyanyját egy Monostor lakónegyedi tömbház 10. emeletéről, az áldozat pedig szörnyethalt.

Igazságügyi források akkor azt nyilatkozták, hogy a fiatal bántalmazhatta nagyapját is, az idős férfit törésekkel szállították a sürgősségi osztályra.

A kolozsvári sürgősségi megyei kórház orvosigazgatója, Monica Costin elmondta, a 89 éves férfi arcán törési sérülések vannak. A 23 éves férfi édesanyja azt mondja, fia paranoid skizofréniában szenved.

(Fotó: www.nelubalandaniel.wordpress.com)