BETÖRTEK A KOLOZSVÁRI SZENT MIHÁLY-TEMPLOMBA

BETÖRTEK A KOLOZSVÁRI SZENT MIHÁLY-TEMPLOMBA
Alig tíz nappal a kolozsvári Szent Mihály-templom ünnepi megáldása után, vasárnapra virradóan máris megrongálták a négy év felújítás nyomán megújult templomot, tájékoztatott László Attila főesperes-plébános.

BODÓ MÁRTA

Miután tegnap az egyik perselyt lopta el egy,,élelmes” tolvaj, ma reggelre sokkal szomorúbb látványra ébredt Kolozsvár: a torony alatti egyik festett üvegablakot vasrúddal törték össze annak reményében, hogy ott bejutva tovább rabolhatnak.

László Attila főesperes-plébános elmondta: különösen is szomorú, hogy a munkálatok még nem is értek véget, a projekt elszámolása előtt, az utolsó kisebb munkálatok befejezése előtt a rossz szándék máris ezen erdélyi katolikus kincs ellen fordított embereket. Jelenleg a rendőrség a helyszínen vizsgálja az ügyet, remélhetőleg fény derül arra, ki vetemedik az éj leple alatt ilyen tettre. Legfőképpen pedig remélhetőleg Erdély ékkövének épségét, szépségét nem veszélyeztetik a továbbiakban. (Forrás: romkat.ro)

Értesüléseink szerint a rendőrség ismeretlen tettes(ek) ellen bűntető eljárást kezdeményezett az ügyben. Annyit tudtunk meg: a betörési kísérletre az éjszaka folyamán került sor, egy vasrúddal verhették be az üvegablakot. Az elkövető(k)nek nem sikerült bejutniuk a templomba.