„Tapasztalatom szerint Kolozsvár egyházai évek óta bámulatra méltó munkát végeznek. Lokálpatrióta gőggel mondom: lehet mutogatni az itteni gyakorlat különböző elemeit Kárpát-medence-szerte, a kolozsvári templomok rendkívül magas színvonalon védekeznek a rossz minőségű zene ellen” – kezdte a beszélgetést Selmeczi György zeneszerző, karmester.
Benkő Tímea, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet oktatója hozzátette: minden előrelépést értékelni kell, amit sikerül e téren elérni a gyülekezetekben, a továbbiakban pedig lehet koncentrálni a különféle feltételek, például a hangszerellátás jobbá tételére. Benkő Tímea a kántorok szerepének fontosságát is hangsúlyozta.
Péter Éva, a BBTE oktatója szerint „a kántor, az egyházzenész legyen jó hangszeres, orgonista, legyen alapvető teológiai és liturgiai ismerete, ne szólista zenészként lépjen a templomba és játsszon, hanem a liturgiából építkezzen”. Hozzátette: nagy hangsúlyt fektetnek a református kántorok folyamatos továbbképzésre, az Erdélyi Református Egyházkerület évente szervez kántorképző tanfolyamokat. „A cél az, hogy bevonzzuk a fiatalságot is az egyház berkeibe, a liturgiába” – tette hozzá.
Selmeczi György úgy fogalmazott: „a jó kántor legyen figyelemfelkeltő, ne legyen mufurc, magányos kántor, aki feloson, majd eloson az istentiszteletről”, ugyanis az igazi kántor a személyisége révén alakítja, formálja a gyülekezetet. „A jó kántor »kizsarolja« a munkája visszaigazolását, az egyháznak pedig meg kell becsülnie a jó kántort, aki, ha impulzust kap a saját egyházától a fejlődésre, az elismerés olyan elégtételt szolgáltat, amelynek köszönhetően a következő vasárnap is érdekes tud lenni” – folytatta Selmeczi György.
Selmeczi György: a kolozsvári templomok rendkívül magas színvonalon védekeznek a rossz minőségű zene ellen
„A kántorsággal kapcsolatban tapasztalatból mondom, hogy a kántor megbecsülését fizetésben is ki kell fejezni” – fogalmazott Ványolós András székelyföldi kántor-karnagy, hozzátéve: a katolikus egyházban a kántorság két ember munkája. „Mi szerencsés helyzetben vagyunk a feleségemmel, mert ketten végezzük a kántori teendőket: ő orgonál, én a kórusokkal foglalkozom. Jó lenne, ha a kántornak nem lenne irodai szolgálata, és ha nem várnák el tőle a templomkert kaszálását, a templom fűtését, takarítását, a harangozást. Ha nincsenek megfelelő feltételek, nem beszélhetünk szakmai dolgokról” – tudtuk meg a kántor-karnagytól, aki úgy vélekedett: az ifjúságot már gyerekként kell bevonni az éneklésbe.
Jobbágy Valér 1988-ban vette át a pécsi székesegyház kórusának vezetését és – mint elmondta – azóta igyekeznek helyreállítani a gregorián énekek, a vokális polifónia hagyományát, időnként pedig 20. századi kortárs szerzők műveivel is „megbarátkoznak”. „Ennek eredménye Csemiczky Miklós kortárs magyar szerző miséje, ahol éneklünk kortárs zenét, de a szűkre szabott idő egyre kevesebb próbát tesz lehetővé. Heti másfél óra próbával kell beérni, a latin repertoárt is így tartjuk életben. Ennyi a mi részünkről a hagyományőrzés. Hálásak lehetünk, hogy a latin mise él Pécsen, máshol ugyanis ez nem mondható el” – ismertette tapasztalatait a kórusvezető.
Horváth Zoltán, a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom karnagya elmondta: örülnek a felújított templomnak, most próbálják megtölteni lélekkel és zenével, ennek pedig egyik sikeres eleme volt az idén tavasszal megrendezett Bach-maraton, amelyre sokan voltak kíváncsiak és még a helyi román sajtó is hírt adott róla.
A beszélgetésen Sógor Csilla, az alsóvárosi református egyházközség kántora úgy vélekedett: a kántor legfontosabb feladata a gyülekezet bevonása az éneklésbe. Elmondta: hét éve került a kétágú templom gyülekezetébe, ahol Adorjáni Katalin kántorkolléga munkájának eredményeként jól éneklő gyülekezetet és kórust talált. „A gyülekezeti kórus graduált énekelt, de olyanra is volt példa, hogy a háromhajós templomban kétszázan énekelték a kánont. Gárdonyi Zoltán zeneszerző két kisebb oratóriumát Erdélyben egyedüliként és elsőként adtuk elő” – tette hozzá. Sógor Csilla a továbbiakban úgy fogalmazott: az egyházzene akkor szóljon az istentiszteleten, amikor helye van, ne a kórus határozza meg, mit éneklünk. „Nagy szükség van a gyülekezetek által énekelhető kórusművekre. Legyen kórusa a gyülekezetnek. Legyenek kórustagok az orgona körül” – fogalmazott, hozzátéve: a fiatalok nem az énekeskönyvi énekeket, hanem sokkal inkább az ifjúsági énekeket éneklik szívesen.
„Ingoványos talaj az ifjúsági énekeké, az egyházakban járványként terjed a »demokratikusosdi«. Az egyház demokráciát játszik, és azt próbálja artikulálni, hogy mindent lehet, ebből pedig néha elkeserítő jelenségek születnek: sok templomban olyan zenének mondott szemét szól, ami elfogadhatatlan” – vélekedett Selmeczi György. Hozzátette: az egyház joggal üdvözli a jó szándékot, de a törekvésnek és a jó szándéknak kétségbeejtő „eredményei” születhetnek, ha nincs, aki javító szándékkal lépne fel ezekkel szemben. „Nincs olyan szakember a gyülekezetekben, aki elvégezné a szelekciós munkát. A világi művészetben is egyre látványosabb a közízlésre hivatkozó színvonalengedmény. Ez az öncsalás egyik formája, amikor a közönségre hivatkozva értéktelen és ízlésromboló produkció jön létre. A templomban zajló gitáros szertartások a szekták hozadékai. Ez az, amit »nagy kanállal eszik« Európa. Ez a műfaj egyre lennebb »igazít« és jelentős személyiségek sem szegülnek szembe vele, sőt nyilatkozatban állnak ki ezen irányzat mellett” – magyarázta Selmeczi György.
„A lelkészek részéről megjelent az a jelenség, hogy istentiszteleten kézbe veszik a gitárt és »koncertistentiszteletet« tartanak, amelyen mindenki énekel. Egyesek számára ez az élmény. Az unitárius egyház elkezdte a jelenlegi énekeskönyv reformálását, hogy visszakerüljön néhány 18. századi értékes ének, amely egykor kimaradt. A mi reformunk, hogy jó szakemberekkel visszahozzuk ezeket az értékeket” – emelte ki Kovács István unitárius püspök. Hozzátette: Sepsiszentgyörgyi lelkészsége idején jónak tartotta, hogy a város zeneiskoláinak diákjai istentisztelet előtt néhány perc minőségi hangszeres zenét adtak elő a templomban. Az egyháznak módot kell találnia arra, hogy a fiatalok lelkét megérintse a minőségi zene – tette hozzá Kovács István.
„A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) számára mindig is azt volt a cél, hogy megteremtse az éneklő Erdélyt és biztosítsa a lehetőséget arra, hogy a gyermek megtanulja a magyar nyelvet az éneklés által” – fogalmazott a beszélgetésen Tóth-Guttman Emese, az RMD országos elnöke, kiemelve: a kántoroknak biztosítaniuk kell, hogy magyarul szóljon a dal a liturgia keretében. Tóth-Guttman Emese elmondta: a dalosszövetségen belül működő kórusoknak rendszeresen szerveznek kórustalálkozókat. „Nem versenyre, hanem kórustalálkozóra van szükség, ahol ki lehet állni akár öt gyerekkel is, akik megtanultak magyarul két népdalt. A kórustalálkozók fontos eleme az, hogy magyarul szóljanak az énekkarok olyan körülmények között is, amikor a kóruskultúra és a zeneoktatás a perifériára szorul. Szomorú vagyok, amikor egy-egy kórus a fellépése során egyetlen kórusművet sem énekel magyarul” – fogalmazott Tóth-Guttman Emese.
Csemiczky Miklós magyarországi zeneszerző úgy vélekedett: a zeneszerzők mindig a legjobb tudásuk szerint írták meg az egyházzenei műveket. „Amíg az egyházzenével kapcsolatos megfontolás a legmagasabb szinten nincs »rendbe téve«, addig csak az alulról jövő kezdeményezéseknek van lehetőségük és sikerük, hogy az egyházzenét a megfelelő távlatokba juttassa el. Az egyházak részéről ritkán van erős igény és késztetés, hogy a kortárs zeneszerző egyházi zenét komponáljon az egyházközségnek, plébániának” – hangsúlyozta a zeneszerző.
A gondolatmenethez hozzátéve Selmeczi György elmondta: a templomok és a papok szuverén döntési joga, hogy van-e házi szerzője az adott templomnak. Nagyon kevés példa van arra, hogy az egyházközség megrendel a zeneszerzőtől egy-egy művet, vagy a zeneszerző ajánlja fel művét az egyházközségnek – tette hozzá Selmeczi György.
(Fotók: Magyar Egyházzenei Fórum)
