Berki Krisztián: a vb-n visszakaphatom, amit az Eb-n elvettek

Berki Krisztián szerint amennyiben tudása legjavát hozva százszázalékos teljesítményt tud nyújtani a montreali világbajnokságon, akkor visszakapja, amit a kolozsvári Európa-bajnokságon elvettek tőle.

 „Elcsalták az egészet, nem tudok szebben fogalmazni. Soha senkit nem szoktam bántani és meggyanúsítani, de az oroszoknak egy nagyon jó lap volt a kezükben, és ezt kihasználva elcsalták az Európa-bajnokságot” – utalt az áprilisi kontinenstornán történtekre az MTI-nek adott interjújában az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, akit azért sújtottak három tizedpontos büntetéssel, mert túllépte a harminc másodperces időhatárt a gyakorlata előtt. Emiatt 14,900 pontja lett, ezzel pedig második helyen végzett, az orosz David Beljavszkij ugyanis 15,100 pontot kapott.

A magyar delegáció ezt nem hagyta annyiban, mert a zöld jelzés – amikor az orosz vezetőbíró elindította az órát – és a szólítás között 7-10 másodperc telt el, így Berkinek a szokásos harminc másodperc helyett kevesebb ideje maradt a gyakorlat elkezdésére. Az óvást elutasították.

„Valószínű, hogy én is hibáztam, hiszen nem figyeltem az időre. De tizenöt éve versenyzem az élvonalban, és általában teljesen más a protokoll. Ezért egy percig sem volt bennem, hogy időtúllépés miatt meg fognak büntetni, amivel elúszik az Eb-arany” – fejtette ki a lólengés specialistája.

Elmondta, visszanézte az esetet, s ha akkor indították volna el az órát, amikor számított rá, akkor benne lett volna az időben, és nyolc vagy tíz másodperce maradt volna.

„Orosz bíró és azerbajdzsáni rendszer volt a versenyen, no meg orosz vetélytárs. Bár nem is nevezném igazából annak, hiszen nem ló specialistáról van szó, eddig soha nem volt éremesély közelében világversenyeken – hangsúlyozta Berki, de hozzátette, nem okolja ellenfelét. – Biztosan nem volt beavatva, ő csak foglalkozott a saját dolgával. Amikor első körben odamentem gratulálni, ő sem értette a helyzetet.”

Berki megjegyezte, az Eb-n nem az adta a jelet, akinek kellett volna, így le kellett volna állítaniuk az órát, visszafújni az egészet és hagyni, hogy a saját ritmusában felmenjen a szerre.

A 32 éves sportoló elmondta, múlt hétfő óta tölti jövő hét vasárnapig tartó pihenőidejét, s majd akkor folytatja a felkészülését az októberi világbajnokságra. Kitért rá, a kontinensviadalon bemutatott 6,2-es kiinduló pontszámú gyakorlatában már kiaknáztak minden lehetőséget.

„Ha minden jól megy, a világbajnokságra a Berki-elem visszakerül a gyakorlatba, amely remélem, olyan szép lesz, mint Londonban, az olimpián bemutatott volt. Bízom benne, hogy a vb-n megfelelő eredményt fogok elérni vele. Ha meg tudom csinálni a saját tudásomnak megfelelően, százszázalékosan, akkor valószínű, hogy amit Kolozsváron elvettek tőlem, azt vissza fogom kapni” – hangsúlyozta Berki.

Úgy fogalmazott, mai napig nem fogja fel, hogy elneveztek róla egy elemet. Szerinte akkor fogja még jobban értékelni, amikor meglátja, hogy más versenyzők is csinálják, a közvetítésnél pedig hallja majd, hogy ez volt a Berki-elem.