Benyújtotta jelöltségét Iohannis

Benyújtotta jelöltségét Iohannis
Ma a Központi Választási Iroda (BEC) székhelyén Klaus Iohannis benyújtotta az államfőjelöltségét támogató több mint 2 millió 200 ezer aláírást tartalmazó iratcsomót.

„A Nemzeti Liberális Párttal közösen a jelöltségemet támogató több mint 2 millió 200 ezer aláírást adtunk le. Óriási szám ez, és nagy örömmel tölt el engem" - fogalmazott az államfő.

Iohannis azt mondta, nehéz időszakon megy át az ország, és sok munkára van szükség ahhoz, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) által az elmúlt három évben okozott károkat helyrehozzák. „Korszerűsíteni kell Romániát” - tette hozzá az államfő.

"Amolyan atomtűzoltó voltam" - reagált Klaus Iohannis államfő Dan Barna korábbi nyilatkozatára, amelyben az USR-PLUS Szövetség államfőjelöltje azt mondta, Iohannis elnöki mandátuma alatt tűzoltómunkát végzett.

„Elejét vettem Románia összeomlásának”

„Amolyan atomtűzoltó voltam, aki elejét vette Románia összeomlásának. Biztosítom önöket arról, hogy az én jelenlétem nélkül a PSD tönkretette volna a teljes igazságügyi rendszert, megkaparintotta volna magának az egész országot, ami katasztrofális következményekkel járt volna az eljövendő generációkra nézve" - fogalmazott Iohannis.