Benigni Sámuel, a kolozsvári iparosok legendás vezéralakja (II.)
A Szamos-híd sarkánál épített örökségünk egyik gyöngyszeme, a Benigni-palota emlékeztet a múltra és építtetőjére
A Szamos-híd sarkánál épített örökségünk egyik gyöngyszeme, a Benigni-palota emlékeztet a múltra és építtetőjére
Vissza

Benigni Sámuel, a kolozsvári iparosok legendás vezéralakja (II.)

Benigni Sámuel az új székház létrehozása mellett az egyesület szervezeti működésének új alapokra való helyezését is feladatául tűzte ki. Kezdetekben az egyesület, mely az első működési szabályzat szerint – az akkori kormányszék csak ilyen formában engedélyezte létrehozását – „nemes társalgásra képes ártatlan időtöltést és művelődést kereső férfiak egylete” volt.

Egyre több szakosztály alakul az egyletben

Az 1868-ban jóváhagyott szabályzat már engedélyezte ugyan a különböző szakosztályok létrehozását, és lehetővé tette bizonyos mértékben az egyesület beleszólását bizonyos szakmai ügyekben is, még távolról sem felelt meg Benigni elképzeléseinek. Benigni Sámuel kitűnő szervezőképességének és az iparosok körében megnyilvánuló egyre nagyobb tekintélyének köszönhetően a tagok létszáma fokozatosan növekszik, újabb és újabb szakosztályok jönnek létre. Ezeknek, valamint az egyleti élet fokozódó szervezettségének és színvonalának emelkedése következtében a Kolozsvári Iparos Egylet egyre nagyobb elismerést, és vele együtt befolyást is szerzett magának. Elnöksége idején Benigni mindvégig az egyesület tekintélyének és befolyásának megőrzésén és megerősítésén munkálkodott, ezért is idegenkedett, az évszázad utolsó évtizedében felvetődő, egy újabb, kimondottan szakmai, az ipari közigazgatást magára vállaló intézmény létrehozásának gondolatától. Ennek ellenére részt vett a Kolozsvári Ipartestület 1896. május 10-én megtartott alakuló gyűlésén, de a felajánlott elnöki széket, elfoglaltságára hivatkozva, visszautasította és csak a díszelnöki címet fogadta el.

Az újabb iparos szakmai testület elnöke végül Reményik Károly építész lett, akinek a nevéhez köthető tulajdonképpen a társulat létrehozása. Díszelnöki beiktatására 1896. szeptember 20-án, a millenniumi ünnepségek keretében megtartott díszgyűlésen került sor. A Redut nagytermében a város illusztris személyiségeinek (gr. Béldi Ákos főispán, Albach Géza polgármester, egyházi méltóságok, országgyűlési képviselők, városi tanácsosok, egyetemi tanárok és mások) és a nagyszámú közönség jelenlétében megtartott gyűlést Reményik Károly ipartestületi elnök nyitotta meg. Beszédében Benigni Sámuelnek, az Iparos Egylet elnökének az iparosok javára kifejtett több mint két évtizedes munkáját méltatta. Ezt követően Hirschfeld Lajos titkár felolvasta, majd átnyújtotta a tiszteletbeli elnök nevére kiállított díszoklevelet, melynek szövege szerint:   

„…A kolozsvári ipartestület mindezek megfontolásával, Benigni Sámuel urat, mészáros mestert, a kolozsvári mészáros társulat, az iparos egylet, az iparosok hitelszövetkezete, az iparos ifjak önképző körének és a kerületi betegsegélyző pénztárnak tevékeny elnökét, a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara buzgó alelnökét, a Kolozsvár szab. kir. város egyik érdemes képviselőjét 1896. május 10-én tartott alakuló közgyűlésén egyhangúlag közfelkiáltással tiszteletbeli elnökévé megválasztotta, részére ezen dísz-oklevél kiállítását határozta….”

Benigni népszerűségét, tekintélyét és vezető szerepét az iparosok körében az Ipartestület megalakulása után sem veszítette el. Sőt, azzal, hogy az új szervezetben nem vállalt gyakorlati szerepet, csak fokozódott népszerűsége. Így történhetett meg, hogy az 1899-es tisztújító közgyűlésén az ipartestület tagsága, 215 szavazattal 119 ellenében, őt szerette volna látni Reményik Károly helyett az elnöki székben, amelyet Benigni ezúttal is elutasított.

Benigni, a bankigazgató és az „elaggott iparosok” támogatója

Benigni Sámuel az Iparos Egylet elnöki tisztsége mellett az egyesület szárnyai alatt már 1869-tól működő Iparosok Hitelszövetkezetének vezetését is magára vállalta, mely az ő elnöksége alatt igazi bankká nőtte ki magát. Mint „bankigazgató” is megállta a helyét, céljául az iparosok igényeinek megfelelő olcsó hitelek biztosítását tűzte ki. Neve és vagyona garanciát jelentett a pénzintézet részvényesei és a hitelező bankárok számára. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy halálát követően a betétesek bizalmának megingása következtében az 1903. márciusi közgyűlés a hitelszövetkezet felbomlását volt kénytelen elhatározni.

A Rudolf úti iparos aggmenház

Benigni Sámuel elnöki működésének idejére esik az „elaggott iparosok” számára eltervezett aggmenház létrehozása is. Az „elszegényedett öreg iparosok számára létesítendő menedékház” gondolata már 1876-ban felvetődött, de komolyabban csak az Egylet főtéri székházának felépítése és felavatása után kezdtek vele foglalkozni. Benigninek köszönhetően, aki teljes mértékben támogatta és szorgalmazta, az „eszme, mely szerint az „önhibájukon kívül munkaképtelenné vált vagy elaggott tagjainak menedék-házat létesítsen az Egylet”, mindinkább népszerűbbé vált.  Benigni Sámuel minden alkalmat - ünnepélyes összejövetelt, jótékonysági bált és egyéb rendezvényt - felhasznált arra, hogy gyűjtésre ösztönözze a szervezőket, és adakozásra a résztvevőket. Az 1889-1892 közötti időre esik az „Aggmenház”-nak nevezett alap számottevő gyarapodása, hála a nagyobb összegű adományoknak és az alapítványokból befolyt összegeknek. Az 1901. évi közgyűlés, Benigni javaslatára, egy „alap és taggyűjtő bizottságot” hozott létre Hevesi József elnökletével, az aggmenház számára szükséges gyűjtések szorgalmazása céljából, amely egy év alatt 7000 koronát gyűjtött össze. 1902-re az Aggmenház alapingó és ingatlan tiszta vagyona elérte a 60.000 koronát, így az az évi közgyűlés indítványozta, hogy „a Kolozsvári Iparosok Menedékháza alkalmas módon és helyen felépíttessék”. A tervek kidolgozására és a munkálatok elvégzésére Reményik Károly kapott megbízatást. Azonban a Rudolf/Decebal utca 22. szám alatti épület elkészültét és az 1905. március 19-én történt átadását az, aki a legtöbbet tette érte, Benigni Sámuel, már nem érhette meg.

Benigni, a művelődés mecénása

Benigni Sámuel az Iparos Egylet számára lapot is alapított. Az Iparosok Lapja néven kéthavonként egyszer megjelenő szaklap szerkesztője Kertész Mihály volt. 1897-től kezdve, miután Benigni lemondott a lap tulajdonjogáról, Erdélyrészi Iparlap címmel  Tussai Gábor szerkesztésében folytatódott, és az Ipartestület, az Iparos Egylet a Hitelszövetkezet és a kerületi betegsegélyző pénztár közös, hivatalos orgánumává vált. Sajnos a lap elégséges számú előfizető hiányában anyagi nehézségek miatt 1898 júliusában megszűnt.

         Az Iparos Egylet keretében, Benigni Sámuel elnöksége alatt nagyon élénk művelődési élet is zajlott. A kezdetben még alig néhány száz kötetből álló könyvtár a 19. század végére már 3000 kötetet tudhatott magáénak, de az olvasni vágyók, a könyvek mellett, kedvükre válogathattak a rendszeresen járatott helyi és országos lapok közül is.

A polgári Dalegylet félévszázados jubileumát Benigni már nem érte meg

Az egylet égisze alatt 1874-től működő Polgári Dalegylet is Benigni irányítása alatt vált egyre ismertebbé es elismertebbé, amelynek nemcsak elnöke, hanem fő mecénása is volt. A népszerű dalárda gyakran fellépett a városban szervezett különféle dalestélyeken, a Hójában és más helyeken szervezett majálisokon és szabadtéri rendezvényeken, jótékonysági bálokon és más ünnepi rendezvényeken, de sikeresen szerepelt az országos kórusversenyeken is, ahol gyakran az elsők között végzett. Az ő érdeme is, hogy a harmadik országos versenynek Kolozsvár lehetett a házigazdája. 1895 októberétől kezdődően a Polgári Dalegylet férfikara mellett női énekkar is alakult felesége, Benigni Lujza védnöksége alatt.

Virilis és választott polgár

Benigni Sámuel tevékenysége nem korlátozódott csupán az iparos osztály szakmai és művelődési életének az irányítására. Mint virilis, vagy választott polgár, három évtizeden keresztül, 1874-től haláláig, a Városi Törvényhatósági Bizottság tagjaként tevékeny részese volt a városi közügyek intézésének is. Ilyen minőségben mindig a közjó és a város érdekében cselekedett, véleményét bátran és őszinte meggyőződéssel fejtette ki. Számos városi határozat az ő meggyőző erejének köszönhetően került elfogadásra és törvénybe iktatásra. Az évek során több szakbizottság tagja vagy éppenséggel elnöke volt, melyeknek sikeres tevékenysége az ő kitartó munkájának is köszönhető. Mint iskolaszéki tag, vagy iparhatósági megbízott, az ő hatáskörébe tartozott az ipariskolák látogatása és ellenőrzése illetve az iparlajstromok vizsgálata, a gyárak és műhelyek felügyelete, és ő volt éveken keresztül az ipari segédmunkások képzésére alakult bizottság alelnöke is. Fontos szerepe volt a város arculatának és infrastruktúrájának átalakításában, fejlesztésében. Tagja volt a város „legnépszerűbb bizottságnak”, az un. „villamos bizottságnak”, amelynek dr. Fabinyi Rudolf elnökletével 1894. január 14-én megtartott első gyűlése elindítója volt „egy új korszaknak, melyet, Kolozsvárt is és ennek nyomán, vidéken is villamos erőt teremt, s mely fényt, kényelmet és anyagi gyarapodást fog előidézni”.

A politikától sem zárkózott el

Benigni Sámuel a politikai élettől sem tartotta távol magát. Hazafias érzelmeit nem rejtette véka alá, tagja volt a Bartha Miklós és Ugron Gábor képviselők által fémjelzett kolozsvári 48-as függetlenségi pártnak. Oszlopos tagja volt ugyan a pártnak, de különösebb tisztségre sosem áhítozott, és amikor képviselőnek akarták javasolni, szerényen visszautasította. Kora előrehaladtával a párton belüli tevékenysége már nem volt olyan látványos, mint fiatalabb korában, de továbbra is kitartott pártja és politikai elvei mellett. Mint a március 15. eszmék elkötelezett híve, egyike volt a kolozsvári Március 15. bizottság 48 tagjának. Ez az állandó bizottság Hory Béla javaslatára, a 48/49-es forradalom kitörésének megünneplésére itt Kolozsváron alakult 1873-ban, az országban elsőként. A bizottság legfőbb feladata az ünnepségek megszervezése és lebonyolítása volt. Ebben a munkában Benigni is tevékeny részt vállalt, az Iparos Egylet dalárdája pedig elmaradhatatlan szereplője volt az ünnepségeknek.

Az örök ifjú, aki sohasem akart megöregedni

Sokirányú tevékenysége, nagy akaraterővel párosult munkaképessége, anyagi és erkölcsi sikerei, melyeket még ellenfelei is elismertek, nagy népszerűséget és általános tiszteletet szereztek számára. Fáradtságot nem ismerő mindennapi munkája mellett, a társasági élettől sem zárta ki magát. Gyakori és szívesen látott vendége volt a vendéglők esténkénti szórakozó asztaltárságainak. Tette mindezt nem kimondottan a szórakozás kedvéért, hanem elsősorban azért, mert jól tudta, hogy ezek az alkalmak a legmegfelelőbbek arra, hogy megnyerje az embereket a közügyek érdekében kitűzött céljainak. Lételeme volt az állandó munka, a közügyek intézése, az öregkori tétlenséget el sem tudta képzelni, baráti körben többször hangoztatta, „hogy ha ő a hatvan évet betölti, agyon kell őt ütni”.  Mikor betöltötte a 60 évet, barátai, akik észben tartották ezt a kijelentését, egy tréfás feliratokkal ellátott hatalmas bunkósbottal akarták felköszönteni. Benigni azonban megneszelte a dolgot, és az őt ünnepelni készülők elől – talán életében ez volt az első alkalom, amikor egy ünnepségtől távol maradt - hazulról megszökött. Még tréfából sem akarta megünnepelni a 60. születésnapját.

… mint a jó katona, kit a harctéren talál a golyó…”

Benigni, ha meg is érte a 60 évet, sokkal többel nem élte túl. Több évtizedes áldásos tevékenységének 1903. február 3-án bekövetkezett váratlan halála vetett véget. A végzetes agyvérzés (apja halálát infarktus okozta) mindennapi hivatalos teendőinek végzése közben, az Iparos Egylet irodájában érte. Halálát az Ellenzék másnapi, február 4-i számában így jelentette be:

„Kolozsvár közéletének nagy halottja van. Benigni Sámuel nagyiparos tegnap f. hó 3-án este 6 órakor bevégezte munkás és eredményekben is gazdag életét. Halála váratlanul és gyorsan érkezett. Hivatalos teendői közepett, tehát munka közben esett össze, mint a jó katona, kit a harctéren talál a golyó.

           Halála széles körben keltett mély megdöbbenést és szomorú részvétet. Hiszen mindenki tudta, hogy közéleti tevékenysége ipari, társadalmi és városi ügyekben egyaránt nagyarányú és tiszteletre méltó volt. Munkaképessége, szilárd meggyőződése, igazságszeretete, ritka akaratereje szívjósággal és tartós baráti érzelmekkel párosult; mindezek együttvéve a társas életben is olyan helyre emelték őt, amelyet csak a kiválók tudnak elérni…”

{Tovább olvasható még 813 szó.}
Az Iparos Egylet Benigni Sámuelt saját halottjának nyilvánította, temetésének megszervezését, lebonyolítását és annak költségeit magára vállalta. A temetésre egy csütörtöki napon, február 5-én került sor. Az elhunyt koporsója az Iparos Egylet székházának nagytermében lett felravatalozva. A rokonok, a különböző egyesületek és városi szervezetek küld
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Friedmann Endre fotóriporter, ...
Stanley Kubrick elveszett forgatókönyve ...
Mátyás, Széchenyi, Emese és Imre a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ