Bemutatták Dragomán György Máglya című regényéből készült színművet Drezdában

Bemutatták Dragomán György Máglya című regényéből készült színművet Drezdában
Nagy sikerrel mutatták be szombaton este a Dragomán György Máglya című regényéből készült színművet Drezdában. „Iszonyatosan intenzív előadás volt, a színészek két órán keresztül meg sem álltak” – idézte fel a premieren résztvevő író vasárnap az MTI-nek.

A Máglya alapján készült drámát a neves német színházi rendező, Armin Petras állította színpadra. Az előadás a Vígszínház, a stuttgarti Staatstheater, a drezdai Stadtschauspiel és a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház együttműködésének köszönhető. 

A darabnak négy premierje is lesz. Petras két magyar, két német és két román színésznővel dolgozott hat hétig, aztán a háromnyelvű előadás bemutatói előtt külön is próbál a színészekkel – mesélte el Dragomán György.

A szombati drezdai bemutatón a stuttgarti színház színésznői, Viktoria Miknevich és Lea Ruckpaul játszottak. Május 7-én lesz a nagyszebeni Nemzeti Színházban a premier románul, aztán az őszi évadban műsorra tűzi a Vígszínház a két magyar színésznővel, Puzsa Patriciával és Kopek Jankával, októberben pedig Stuttgartban debütál az előadás – fűzte hozzá az író.

„Úgy mentem Drezdába, hogy a darabról szinte semmit nem tudtam. Persze láttam magam előtt a könyvet, de nem tudtam elképzelni színházi előadásként úgy, hogy csak két szereplő van benne. Nagyon látványos” – mesélte.

Petras 11 jelenetre bontotta a könyvet, az előadásba a regény szövegét emelte át néhány magyarázó mondattal, és egy Kafka-idézet is elhangzik. Dragomán szerint már a színpadkép is izgalmas: egy rámpákkal körülvett, jégkockákkal feltöltött 4x4 méteres medencét lát a néző. „Első pillantásra látható, hogy különleges dolog következik” – mondta. 

A két színésznő végig a színen van, ott is öltözik át. A koncepció szerint 11 szerepet játszanak el felváltva, van amikor mindketten Emmát alakítják, van mikor csak az egyikük. A közönség vastapssal fogadta a produkciót, tízszer is visszatapsolták a szereplőket, a szerző végül nagyon megilletődött, amikor őt is felhívták a színpadra. 

Arról is beszámolt, milyen fontos volt számára, hogy az előadás három nyelven készül. „Mi gyerekkorunkban mind a három nyelvet megtanultuk” – mondta a Marosvásárhelyről származó Dragomán. 

A Máglya a szerző harmadik regénye. A könyvben a tizenhárom éves Emmát, akinek a szülei egy balesetben meghaltak, váratlanul felbukkanó nagyanyja veszi magához. Tőle tanulja meg a mindennapok szertartásait és mágiáit,  miközben lassan feltárul előtte családja története, amely szorosan összefonódik a történelmi múlttal.

(Borítókép: Jelenet az előadásból. Fotó forrása: drezdai Stadtschauspiel)