Bemutató a Reactornál „az életről, amelybe úgy merülsz bele, hogy nem tudsz úszni”

Bemutató a Reactornál „az életről, amelybe úgy merülsz bele, hogy nem tudsz úszni”
Az év végéhez közeledve 2022 utolsó bemutatójához érkezett a kolozsvári Reactor Alkotói és Kísérleti Egyesület: a Ioana Toloargă által az idei Dráma 5 rezidensprogramban írt szöveg alapján Olivia Grecea által rendezett Sub apă (Víz alatt) című előadást november 15-én játsszák premier előtt, maga a bemutató november 22-én lesz, majd a produkciót 23-án és 24-én is megtekintheti a közönség – derül ki a társulat közleményéből.

„Egy nő nem tudja, hogyan kell tutajt készíteni. A felszínen maradásra tett kísérletei az emlékek folyékony közegén keresztül vezetik – némelyik torz, némelyik képzeletbeli. A magányt négy hang töri meg, amelyek az együttérzés és a szabotázs között ingadoznak. A félelmek különböző intenzitású és állagú rétegekben rakódnak le. Szinte mindig ég legalább egy lámpa” – olvasható az előadás leírásában. A szöveget Ioana Toloargă írta, rendező Olivia Grecea, díszlettervező Mihai Păcurar, a színpadi mozgásért Sinkó Ferenc felel, a zenét pedig Alexandru Condurat szerezte. A főbb szerepekben Andrada Balea, Christian Har, Oana Mardare, Alina Mișoc és Tavi Voina látható.

A közlemény idézi a darab szerzőjét, aki úgy fogalmaz, az életről, a világról, a félelmekről akart írni: „Az életről, amelybe úgy merülsz bele, hogy nem tudsz úszni. (…) A világról, amelyet – mint víztükrön keresztül – a bizalmatlanság, a frusztráció, az önbüntetés és a félelem rétegein át látunk. Egy világ, ahol nem tudod, hol ér véget a falu és hol kezdődik az aszfalt, hol ér véget a mágikus és hol kezdődik a hétköznapi, hol ér véget az élet és hol kezdődik a halál. A világ, amelyben kezded tisztán látni önmagad.”

Olivia Grecea rendező a történethez gyerekkori emlékkel kapcsolódott, amikor is a Fekete-tenger egyik erős hulláma a víz alá nyomta. „Nagyon hosszúnak tűnő ideig küzdöttem a víz alatt. Leírhatatlan magányban. Számomra a tenger az a csend, ami körülveszi a félelmet” – fogalmazott.

Az előadás a Reactor Alkotói és Kísérleti Egyesület idén immár hetedik alkalommal megszervezett Dráma 5 rezidensprogramjának részeként jött létre, amely a román dráma fejlődését támogatja évente öt szerzőt segítve egy-egy dráma megírásában. A program Alina Nelega író, akadémikus mentorálásával zajlik.

A Sub apă (Víz alatt) című előadás premier előtt november 15-én, este 8 órától látható, a bemutatóra pedig november 22-én, szintén este 8-tól kerül sor a Reactor egyesület Petőfi Sándor utca 4. szám alatti épületében. A produkció megtekintését 14 éven felülieknek ajánlják, jegyek az eventbook.ro weboldalon válthatók, további részletek pedig a www.reactor-cluj.com honlapon vagy a Reactor Facebook-oldalán olvashatók.