Bemutatkozott Elena Moșuc, A lombardok Giseldája

Bemutatkozott Elena Moșuc, A lombardok Giseldája
Elena Moșuc nemzetközi szinten elismert szoprán énekli Giselda szerepét a Kolozsvári Magyar Opera 2019/2020-as évadát nyitó premierben, Giuseppe Verdi A lombardok című operájában. Az előadóművész, aki már énekelt a világ legfontosabb színpadain, áprilisban pedig elnyerte az Oscar della Lirica díjat szoprán kategóriában, először lép fel a magyar operában és először énekli Giselda szerepét is, derült ki az intézményben tartott sajtótájékoztatón tegnap, amelyet az énekesnő, Szép Gyula, az opera igaztatója, valamint Kulcsár Szabolcs, A lombardok karmestere tartott. Elena Moșuc a sajtó képviselőinek elmondta, lassan húsz éve ismeri az előadás rendezőjét, Némedi Csabát, aki tavaly ajánlotta fel neki Giselda szólamát. A „felnőtt és igényes szerepet” az énekesnő pedig örömmel el is fogadta.

Elena Moșuc Iaşi-ban született, majd ott végezte el az iskolát, egyetemi évei alatt már számos díjat nyert, köztük a müncheni ARD nemzetközi zeneverseny fődíját, amelyet 1990-ben kapott meg, ennek köszönhetően előbb Münchenben, majd Bécsben énekelt, végül Zürichbe került, ez a város mindig nagyon közel állt hozzá. Míg Zürichben játszott, látogatás nélkülin folytatta tanulmányait a iasi-i zenekonzervatóriumban, viszont az igazi iskolát a svájci opera színpada jelentette számára, mesélte a sajtótájékoztatón. Zürichben évente 2-3 szerepben debütált, miközben a világ legnagyobb színpadaira hívták meg énekelni, szinte 30 éves karrierje során fellépett már a legfontosabb európai, észak-amerikai és ázsiai operaházakban. Kolozsváron most énekel harmadszor, kétszer lépett fel a Román Opera színpadán, legutóbb tavaly, a Trubadúrban.

– Ajándék volt ez a meghívás, amely pont jó időben jött a karrierem során – mondta a Kolozsvári Magyar Operában kapott szerepéről. Mint kiderült, eddig több Verdi-műben énekelt, többek között Violetta, Leonora és Desdemona szerepét is magára öltötte. – Ezek egyre drámaibb, nehezebb szerepek, amelyek után egyértelműen A lombardok kellett következzen. A Gilda korszakom lejárt, ezt a szerepet a fiatalokra hagyom, viszont Giselda pont megfelel annak, amit a karrierem megkíván tőlem, összetett, nehéz szerep, amely ötvözi a belcantot más elemekkel – tette hozzá.

Az operát Verdi fiatalként írta, még kereste az útját, így nagyon merész darab, fogalmazott. A szerep nagyon nehéz, hiszen három, nagyon különböző áriát, illetve egy tercettet énekel, miközben számos összetett jelenete van a kórussal is. Szerinte Giselda egyszerre intim és hősies, drámai, mégis élénk, a szerep pedig felnőttes és igényes. „Ez a szerep kifacsar, de imádom”, összegzett az énekesnő.

Elena Moșuc ugyanakkor kiemelte, rendkívül jól tud együtt dolgozni a Kolozsvári Magyar Operával, amely lenyűgözte kitűnő zenei minőségével, figyelmes, felkészült, jó hangzású kórusával és profi munkamódszerével.

Az énekesnőt idén áprilisban tüntették ki az operavilág egyik legfontosabb elismerésével, elnyerte az Oscar della Lirica díjat a legjobb szoprán kategóriában. Mint mondta, büszke az elismerésre és karrierjére, amely remélhetőleg még sokat fog tartani, s amely most ért el egyfajta tetőpontra. Ugyanakkor megjegyezte, a mai világban nem értékelik a hosszú karriereket, a fiatalokra helyezik a hangsúlyt. „Ez nem feltétlenül baj. A probléma csak az, hogy a fiatalok olyan szerepeket is énekelnek, amelyekhez még nem értek meg. Én örülök, hogy a karrierem során lépcsőről lépcsőre haladtam”, fogalmazott Elena Moșuc.

(Borítókép: www.mosuc.ro)