Bejelentették a jubileumi TIFF időpontját

Idén sem maradunk filmélmények nélkül

Bejelentették a jubileumi TIFF időpontját
Nyilvánosságra hozták a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) huszadik, jubileumi kiadásának időpontját: július 23. és augusztus 1. között biztosan nem fognak filmhiányban szenvedni a kolozsváriak.

Tíz nyári napon át a premierfilmek mellett különleges meghívottakkal is találkozhatnak az érdeklődők, valamint a fesztivál két évtizedének történetét és jelentős pillanatait felelevenítő speciális eseményekbe is bekapcsolódhatnak.

A szervezők eleinte hagyományos, május végi dátumban gondolkodtak, de végül a járványhelyzet és a hatóságok tájékoztatása alapján a tavalyihoz hasonlóan ismét a nyári fesztiválozást találták a legbiztonságosabb megoldásnak. Tavaly a TIFF volt az első európai filmfesztivál, amelyet a járványhelyzet ellenére és a korlátozásokhoz alkalmazkodva fizikai jelenléttel megszerveztek.

„2002-ben, az országban uralkodó körülmények ellenére – hanyatló filmipar, üres vagy végleg bezárt mozitermek – megszületett a TIFF. Fesztivállá alakulásunk folyamatában semmi nem zajlott a szokásos módon, így a 20. évforduló sem lehet más, csak különleges. Most szeretnénk minél több rajongóval, baráttal és TIFF-meghívottal megemlékezni azokról a nagyszerű pillanatokról, amelyeket ebben a két évtizedben átéltünk. Azt a lehetőséget választottuk, amelyben mindezt a legbiztonságosabb módon tehetjük meg” – fogalmazott közleményükben Tudor Giurgiu, a TIFF elnöke.

Vegyes kiadáson dolgoznak a szervezők, hiszen, amennyiben a körülmények lehetővé teszik, a kültéri vetítések mellett beltéri moziélményt is biztosítanának a filmkedvelőknek. „Az idei TIFF nem csupán egy oltásos kiadás vagy egy emlékezetes esemény ígéretét kínálja, hanem reményt is a szinte teljesen elveszett normalitás visszatérésére” – emelte ki a közleményben Mihai Chirilov művészeti vezető.

A tavalyi kiadáshoz hasonlóan a fesztivál ideje alatt néhány film idén is megtekinthető lesz online az unlimited.tiff.ro honlapon. A szervezők közleménye emlékeztet, hogy a versenyszekciókba március 1-ig nevezhetők be alkotások.

(Fotó: TIFF/Nicu Cherciu)