Bejegyzett élettársi kapcsolat – kutya vacsorája?

Bejegyzett élettársi kapcsolat – kutya vacsorája?
Várhatóan ezen a héten terjesztik a parlament elé a bejegyzett élettársi kapcsolatot szabályozó törvénytervezetet. Amint arról korábban tudósítottunk, az indítványozó Florin Manole szociáldemokrata képviselő. A kezdeményezők közt nem csak kormánypárti, hanem ellenzéki honatyák is vannak, köztük – egyéni képviselőként – Csoma Botond Kolozs megyei parlamenti képviselő is.

Az előterjesztésre vonatkozó bejelentésre két nappal a család fogalmának újraértelmzéséről szóló, érvénytelennek bizonyuló referendumot követően került sor. Az alkotmánymódosító népszavazás feszült hangulata vélhetően rányomja a bélyegét a parlamenti vitára is – amennyiben egyáltalán napirendre kerül a tervezet.  A pártok körében ugyanis nincs konszenzus e jogszabályt illetően. Codrin Stefanescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára például azzal “nyugtatja” a közvéleményt: saját képviselőik, szenátoraik törvényjavaslatainak 80 százalékát a párt rendszerint nem vállalja fel, nagyrészük tehát el sem jut el a parlamenti vitáig, szavazásig, könnyen ez lehet a sorsa a Manole-ötletnek is.

Az RMDSZ tegnapi frakcióülésének napirendjén szerepelt a tervezet. A szövetségben sincs egységes álláspont ezzel, többféle vélemény is elhangzott az indítvány tartalmát illetően – tudtuk meg.

Az európai államok többsége, ha az alaptörvény csakis férfiak és nők között teszi lehetővé a házasságkötést, alternatív jogi megoldást biztosít az azonos nemű párok számára kapcsolatuk elismerésére - elsősorban erről szól a bejegyzett élettársi kapcsolat.  Magyarországon már 2009 óta az azonos nemű párok is elismertethetik kapcsolatukat a törvény előtt.  A házasságra lépőkkel ellentétben azonban az élettársak nem vehetik fel egymás nevét, csak úgy lehet közös vezetéknevük, ha valamelyikük, vagy mindketten megváltoztatják családnevüket. Nem fogadhatnak örökbe közösen, még párjuk gyermekét sem, bár dönthetnek úgy, hogy egyikük örökbe fogad gyermeket, ilyenformán azonban társuk nem lesz a gyerek törvényes szülője. Magyarországon a leszbikus nők nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben.

Romániában a legutóbbi népszámlálási adatok alapján több mint 800 000 állampolgár él párjával a házasság intézményén kívül, áll a romániai ACCEPT melegjogi szervezet egy tavalyi közleményében, amelyben a bejegyzett élettársi kapcsolatok fontossága mellett érvel.  Ez az intézmény olyan egyszerű, de nélkülözhetetlen polgári jogokat biztosít, mint az örökösödési jog, vagyonközösség, közös banki kölcsön lehetősége, egészségügyi jogok, gondnokság, szociális juttatás, életbiztosítás, szó sincs egyházi esküvőről és gyerekek örökbefogadásáról, hangsúlyozzák.

Az EU tagállamainak többségében létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye. Egyes országokban azonban csakis azonos neműek vehetik igénybe. Ide sorolható Ausztria (2010), Ciprus (2015), Cseh Köztársaság (2006), Dánia (1996), Nagy Britannia (2005), Horvátország (2014), Németország (2001), Szlovénia (2006). Litvániában (2002) csakis a heteroszexuális párok élhetnek ezzel a joggal, Belgiumban (2000), Finnországban (1999), Görögországban (2008), Hollandiában (1998), Luxemburgban (2004), Magyarországon (2009), Máltán (2014), Olaszországban (2016), Spanyolországban (1998-2018), Svédországban (1994) viszont nincsenek ilyen restrikciók. Az azonos neműek házassága engedélyezett Austzriában, Belgiumban, Dániában, Nagy Britanniában, Finnországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Portugáliában, Spanyolországban, Németországban.

Franciaországban elsősorban nem az azonos neműek élnek a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségével, 94 százalékban heteroszexuális párok, gyermek nélküli fiatalok és diplomások választják ezt a jogi státust. Az élettársi szerződés engedélyezése nem igazolta vissza a félelmeket – derül ki az elemzésekből - a házasságok száma ugyanis nem csökkent ugrásszerűen, a gyermekek születésének száma pedig továbbra is magas az országban.

Angliában Theresa May kormányfő nemrég tett ígéretet arra, hogy ne csak a meleg, hanem a heteroszexuális párok is választhassák az élettársi kapcsolatot. A brit statisztika jelenleg 3,3 millió együttélő párról tud, ezeknek majdnem fele gyerekekkel él. Számukra eddig semmilyen jogi védelem nem állt rendelkezésre.

Máté: jogi szempontból nincs jelentős különbség házasság és élettársi viszony közt 

A szóban forgó törvénytervezet mind az azonos, mind a heteroszexuális párokra vonatkozik – válaszolt megkeresésünkre Máté András ügyvéd. A tervezet jelenlegi változatában a felek itt sem vehetik fel társuk nevét, és az örökbefogadás is tiltott. Továbbá a felek szerződésbe foglalhatják, hogy az élettársi viszony alatt szerzett vagyon közös vagyonnak számít, vagy saját tulajdont képez. Kitér többek közt az egészségügyi biztosításra, az örökösödésre is, magyarázta. Úgy vélekedett: a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat között jogi szempontból nincs jelentős különbség.

Kérdésünkre: van-e alapjuk azoknak az aggodalmaknak, miszerint az élettársi kapcsolat bevezetése előbb-utóbb háttérbe szorítaná a hagyományos házasságot, Máté nemleges választ adott, véleménye szerint túlságosan hagyománytisztelő társadalomban élünk ahhoz, hogy az élettársi kapcsolat törvényesítésének komolyabb kihatása lenne. Ami pedig a válásokat illeti, egy kapcsolat felbomlása mögött rendszerint olyan érzelmi okok húzódnak meg, amelyek nem attól függnek, hogy a családalapítás hagyományos, vagy épp alternatív módját választották a felek – tette hozzá.