Beindult a füvespályás teniszidény

Beindult a füvespályás teniszidény
A németországi Stuttgartban, a hollandiai ’s-Hertogenboschban és a brit Nottinghamben rendeznek a héten jelentősebb tenisztornát.

A hollandiai, 612 755 euró összdíjazású vetélkedőn jól kezdett Marius Copil (97. a világranglistán), a jelenlegi legjobb román férfi teniszező. Az aradi versenyző a nyolcaddöntőbe jutott, miután szetthátrányból fordítva szoros mérkőzésen legyűrte szlovén ellenfelét, Aljaz Bedenét (70.). A 27 esztendős román sportoló két óra és 24 perc küzdelem után bizonyult jobbnak egy évvel idősebb ellenfelénél.

Copil nem vesztette el a meccs során az adogatását (ötször kellett bréklabdát, a második szett végén egy meccslabdát is kellett hárítania), 15 ászt ütött és 6 kettős hibája volt. Ellenfele 13-szor adogatott védhetetlenül és két duplahibája volt. Copil negyedik mérkőzésükön tudott először diadalmaskodni Bedene ellen. A román teniszező eddigi jutalma 10 470 euró és 20 világranglistapont, a negyeddöntőbe jutásért a hetedik kiemelt japán Juicsi Szugitával (53.) mérkőzik.

Copil párosban is elindult a görög Sztefanosz Cicipasz oldalán, de már az első körben búcsúzott: 7:5, 7:5 arányban kikapott a Fabrice Martin, Purav Raja (francia, indiai) kettőstől.

Eredmények, 1. forduló: Copil–Bedene (szlovén) 6:7 (6), 7:6 (4), 6:3; Haase (holland, 6.)–Karlovics (horvát) 7:6 (3), 6:7 (5), 6:3; Szugita (japán, 7.)–Baszilasvili (grúz) 6:3, 6:2.

Stollár Fanny bravúrral jutott a második fordulóba a hollandiai ’s-Hertogenbosch városában rendezett torna női versenyében.       

A selejtezőből érkezett magyar játékos – aki 161. a világranglistán – kedden a 29. helyen álló Su-aj Csanggal csapott össze, és remekül kezdett az ötödik helyen kiemelt kínai ellen. Két brékkel 5:2-re meglépett, majd ugyan elvesztette az adogatását, de rögtön ismét elvette Csangét, ezzel besöpörte az első szettet.

A folytatásban a 19 éves Stollárnak már egyszer sem kellett bréklabdát hárítania, és a legjobbkor, 4:3-nál elvette riválisa adogatását, majd magabiztosan kiszerválta a meccset. A találkozó 53 percig tartott.   

Stollár a délután folyamán párosban is megkezdte szereplését Hollandiában a cseh Renata Voracova oldalán, első ellenfelük a hazai közönség előtt szereplő szabadkártyás Arantxa Rus és Eva Wacanno, a találkozó lapzárta után végződött.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Stollár–Csang (kínai, 5.) 6:3, 6:3.

Fucsovics Márton bejutott a 730 ezer euró összdíjazású stuttgarti füvespályás férfi tenisztorna második fordulójába.

A világranglistán 46. magyar játékosnak a tavalyival ellentétben idén már nem kellett selejtezőt vívnia a németországi versenyen, ahol első ellenfele a főtáblán a kvalifikációból érkezett Denis Kudla (112.) volt. Az amerikai Fucsovicshoz hasonlóan 26 éves, és eddigi egyetlen meccsüket ő nyerte meg tavaly az Indian Wells-i selejtezőben 6:3, 6:3-ra.

A nyíregyházi teniszező kedden 3:0-ra, majd egy bréklabdát hárítva 5:2-re elhúzott, aztán 5:3-nál első szettlabdáját értékesítve hozta a nyitójátszmát. A folytatásban is a rendkívül stabilan ütő Fucsovics akarata érvényesült, aki 2:2-nél brékelt, majd előnyét megtartva 68 perc alatt győzött.

A magyar játékos a nyolcaddöntőben a hetedik helyen kiemelt kanadai Milos Raoniccsal (35. a világranglistán) vagy a bosnyák Mirza Basziccsal (78.) találkozik.

Fucsovics a délután folyamán párosban is pályára lépett a hazai közönség előtt szereplő Mischa Zverev oldalán, első ellenfelük egy thaiföldi duó lesz.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Fucsovics–Kudla (amerikai) 6:3, 6:4.

A közép-angliai Nottinghamben a hölgyeknek rendeznek 226 750 dollár összdíjazású vetélkedőt, amelynek selejtezőjében indult Elena Gabriela Ruse (205.), s a főtáblára „verekedte magát”. A húszéves román lány kétfordulós előcsatározás során brit teniszezőket vert meg, Eden Silvát 7:6 (8), 6:4-re, Tara Moore-t pedig 6:2, 3:6, 6:4 arányban. Ruse a főtáblán már nem volt szerencsés helyzetben, ugyanis a második favorit szlovák Magdalena Rybarikovát (19.) kapta ellenfélnek. Tapasztaltabb, 29 esztendős ellenfele egy óra és 24 perc alatt győzte le három játszmában, Ruse 2100 dolláros csekkel és 19 WTA-ponttal vigazstalódhat.

A tornán alanyi jogon főtáblás Mihaela Buzărnescu, az ötödik kiemelt a paraguayi Veronica Cepede Royggal kezd. Buzărnescu párosban is indul, társa a brit Heather Watson, első ellenfelük pedig az első favorit Ljudmila Kicsenok, Alla Kudrjavceva (ukrán, orosz) kettős lesz.

Eredmények, 1. forduló: Rybariková (szlovák, 2.)–Ruse 6:0, 3:6, 6:1; Oszaka (japán, 3.)–Vickery (amerikai) 3:6, 6:1, 6:2; Jakupovics (szlovén)–Giorgi (olasz, 8.) 7:6 (4), 6:2.