Beethoven-kori hangszer a XXVI. Mozart Fesztiválon

Beethoven-kori hangszer a XXVI. Mozart Fesztiválon
Egy 19. század eleji, azaz Beethoven-korabeli fortepiano is megszólal a XXVI. Mozart Fesztiválon. A felbecsülhetetlen értékű, teljesen felújított hangszert támogatók segítségével a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia vásárolta meg, és Aurelia Vişovan zongoraművésznek köszönhetően most mi is megismerkedhetünk a közel kétszáz éves hangszer által produkált hangzásvilággal. Adriana Bera, a Román Mozart Társaság elnöke a zeneakadémián megtartott sajtótájékoztatón számolt be a december 9-e és 16-a között 26. alkalommal zajló Mozart Fesztiválról, amelynek keretében ünnepi konferenciát szerveznek a negyedszázados fennállását ünneplő Román Mozart Társaságnak.

– László Ferenc (1937–2010) muzikológus kezdeményezésére 1991-ben alakult meg Kolozsváron a Román Mozart Társaság.Ez volt az első ilyen szervezet, amely a volt szocialista tömb országaiban létrejött. A megalapítást követően csatlakoztunk a Salzburgi Mozarteumhoz – mondta Adriana Bera zongoraművész, zeneakadémiai oktató, a társaság elnöke.

Kiemelte: a zeneakadémia stúdiótermében december 14-én, szerdán este 7 órakor kezdődő koncertet, amelynek szólistája, Aurelia Vişovan zongoraművész Mozart A-dúr KV 414-es számú zongoraversenyét adja elő az 1825-ben készült fortepianón.

A fesztivál megőrizte hagyományos szerkezetét: szimfonikus hangversennyel kezd és zár, közben kamarazene-koncerteket és egy operaestet is tartanak. Az idén 25 éves Román Mozart Társaságot december 16-án, a zeneakadémián 10 órakor kezdődő tudományos ülésszakkal köszöntik az oktatók és a doktoranduszok. A zeneakadémiai kamarazene-estek ingyenesek, a két szimfonikus koncertre és az operaelőadásra jegyet kell váltani.

Az idei versenyre, amelyet a zongoratriók számára szervezik, nyolc együttes jelentkezett. Adriana Bera elégedett ezzel a számmal, mivel a zongoratriók Mozart kései alkotásai, megszólaltatásuk nem mindennapi tehetséget, hangszertechnikát feltételez.

A Román Mozart Társaság elnöke visszaemlékezett arra, hogy a kolozsvári Arcadia vonósnégyes éppen tíz évvel ezelőtt jött létre, hogy részt vegyen a Mozart-versenyen, amit meg is nyert, és azóta világhírűvé váltak. Az együttes három tagja a mostani fesztiválon is fellép, hiányolni fogjuk viszont Ana Török első hegedűst, akinek nemrég kisbabája született.

Két világhírű művész vezet mesterkurzust a fesztiválon: a kolozsvári származású Diana Ligeti cselló- és kamarazene-mesterkurzust tart, a iaşi-i Vlad Iftinca pedig – aki jelenleg a new york-i Metropolitan Opera House zongoraművésze és karmestere – pedig zongoristák és magánénekesek érdeklődésére számít.

Mint kiderült, december 15-én Mozart-operarészleteket hallgathatunk meg a Kolozsvári Magyar Operában. Szép Gyula, az intézmény igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ő is a társaság és a fesztivál egyik kezdeményezője volt, természetes tehát, hogy az opera részt vesz a fesztiválon. – Tavaly a Figaro házasságát adtuk elő a rendezvénysorozaton, az idei évadban pedig nemrég mutattuk be a Don Giovannit; jövőre a Così fan tutte premierjét tervezzük – részletezte az operaigazgató.

Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója megjegyezte: a mostani Mozart Fesztivál újabb alkalom arra, hogy tiszteletadása jelképeként „levegye a kalapját”. – Kész csoda, amit ez a társaság megvalósít. A fesztivál népszerűsége töretlen, egyik koncert érdekesebb a másiknál – hangsúlyozta.