Barozda-állapot és csodamadárkák

Zenés emlékmorzsák 8.

Barozda-állapot és csodamadárkák
Gyakran elfelejtettnek hitt szép emlékek törnek fel a lélek mélyéről, egy-egy színvonalasan megszólaltatott élő, vagy televízióban közvetített hangverseny, opera- és balettelőadás, esetenként egy-egy CD-felvételről hallgatott zenei ritkaság is varázsolhat megálljt kiáltó ünnepi pillanatokat a rohanó mindennapokban. A zenei ünnepnapokra mindig örömmel gondolok vissza, a régi emlékek és a közelmúlt zenei élményei időben ide-oda röppenve, lelki gyógyírként szépítik újra életemet.

Barozda együttes – Állapotomat jelentem

2016 őszén, operaházunk színpadán, A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozat sztárvendégeiként, a rég nem hallott Barozda együttes lépett fel. A régizene színvonalas előadói gazdag múltat mondhatnak magukénak, hiszen a Barozda a múlt évszázadban, pontosabban 1976-ban alakult, a kolozsvári zenekonzervatórium frissen végzett zenetanáraiból, Szenik Ilona és Jagamas János professzorok ösztönzésére. A kezdeti években, az erdélyi táncmozgalom fő mozgatórugóiként sikert sikerre halmoztak, a bukaresti román televízió magyar adásának Kaláka című műsoraiban és a Csíkszeredai Régizene Fesztivál életében döntő szerepet játszottak. De az 1980-as években, mint megannyi kulturális örökségünkért, megmaradásunkért harcoló együttes, a Barozda is a kommunista diktatúra áldozatává vált, tevékenységét betiltották. Tagjai – Györfi Erzsébet (ének), Papp István Gázsa (hegedű), Simó Csongor (hegedű, pengetősök), Pávai István (kontra, hárfacitera, blockflöte), Toró Lajos (kontra, ének, furulya), Simó József (bőgő, ének, pengetős hangszerek) –, Európában szétszóródva, de továbbra is konok kitartással gyűltek össze, hogy a Nyugat számára is ismertté tegyék a hagyományos erdélyi magyar régi- és népzenét. Előadói tevékenységüket tudományos munkával tették teljesebbé, folyamatosan kutatva az erdélyi magyar zenés emlékek töredékeinek nyomait a ma is élő népzenében. Állapotomat jelentem című műsorukban dalok és táncok szerepeltek, többek között a Kájoni- kódexből (Csíksomlyó, 1634, 1671), a Kájoni János Cantionale Catholicumából (Csíksomlyó, 1676), a Vietoris-kéziratból (1679), a Sepsiszentgyörgyi kottás kéziratból (1757), a Kolozsváron 1554-ben kinyomtatott Tinódi Lantos Sebestyén Cronicájából. Az est esztétikai élményét a régi dalok és a nekik megfelelő, Kodály Zoltán, Vikár Béla, Kallós Zoltán gyűjtéseiből idézett, népi emlékezetben megőrzött változatok párhuzama tette ragyogóvá. A negyvenéves zenei múltra visszatekintő Barozda együttes lenyűgöző, tartalmas kolozsvári koncertje igazából örömünnep kellett volna legyen, de az egykori zenésztárs és jóbarát, Kostyák Alpár elhunytának rájuk nehezedő gyásza, a szomorúság fátylát vonta együttlétükre.

A „21. század énekes csodamadárkái”

Nézem a Duna TV január 20-i Család-barát műsorát, amelynek Sebestyén Márta, és a Fölszállott a páva gyermekkiadásának két szívemhez nőtt énekes kispacsirtája, Julcsi és Marcsi, vagyis a Haraszti ikrek voltak a „fő” meghívottjai. Igen ám, de amint az már a 2015-ös vetélkedő bemutatkozóiból kiderült, a két kicsi lánynak még 8 testvére van, így a Család-barát szombati adásának valóban családbarát jellegét, a népes Haraszti családnak, apának és anyának, valamint a szépséges gyermekkoszorúnak köszönhette. Csodálni való volt, ahogyan a testvérek egymást túllicitálva meséltek, felszabadultan, boldog mosollyal, választékosan. A „pávások” nagy családjához tartozó ikreket már ország-világ ismeri, de népszerűségük nem rontotta meg tiszta gyermeki lelküket. Ők minden vetélkedőn szívvel lélekkel drukkolnak a társaikért is. A nagyobb fiúk már egyetemre járnak, a legkisebb még csak óvodás, de a néptánc, a népdaléneklés mindnyájuknak életformát jelent. Haraszti Józsi főiskolán tanulja a néptáncot, és már tanítja is, egyelőre kisóvodásoknak, ahol legkisebb testvérében máris felgyújtotta a vágyat, hogy bátyjához hasonlóan, belőle is néptáncos legyen.

Még most is emlékszem azokra az őszintén rácsodálkozó, csillogó szemekre, amikor Sebestyén Márta zsűritagként először hallotta Julcsit és Marcsit énekelni a Fölszállott a pávában, és arra is, ahogyan a dalolásukat elragadtatással, és a   legnagyobb elismeréssel méltatta. Azóta is csodálattal hallgatja őket, és figyeli, követi fellépéseiket. Ezen a találkozón is büszkén mondta, hogy „énekes csodamadárkák ők”, akik gyönyörű hangjukkal a 21. század részére is átmentett népi hagyományt ápolják, és továbbterjesztik. 

A műsorban szó esett tanulásról, a feladatok megosztásáról, az egymás iránti szeretetről, hangszertanulásról, főzésről, palóc ételfinomságokról, éneklésről, táncról, és arról, hogy a dalok nagy részét a Palócföld idősebb, ismert „nótafáitól” tanulják. Agócs Gergely szerint „olyan emberektől tanulnak, akiknek mindez nem tananyag, hanem az életük része…Az »archív nénikkel« nemcsak a felvételeken találkoznak, hanem személyesen is megismerkednek. A kottából megismerhető az ami, a dallamnak a váza, a felvételről az ahogyan, vagyis a stílus, ahogyan elő kell adni, viszont a miértek, csak az emberekkel való közvetlen viszonyból érezhetők.” A Sebestyén Márta és a Haraszti ikrek által felcsendülő, Kodály Zoltán-gyűjtötte Mátra vidéki népdalok hallatán, a gyönyörűségtől lúdbőrös lettem. Márta szerint, Kodály sem gondolhatta volna száz évvel a gyűjtése után, hogy ezeket a dalokat a „két tüneményes kislány” így énekli, „ez nem produkció, amit ők énekelnek, hanem ténylegesen az ő bőrük, a húsuk és a vérük” – tette hozzá elismeréssel.

A Család-barát stábja a műsor végére újabb meglepetéssel kedveskedett. Meghívta Agócs Gergelyt, a Páva másik zsűritagját, aki Rozi nevű dudáján játszotta a talpalávalót, míg a Haraszti gyerekek a Nógrád Megyei Pásztortánccal intettek búcsút a vidámságról, családszeretetről, örömzenélésről, néptáncról és hagyományőrzésről szóló Család-barátnak.

(Borítókép: A Barozda együttes – archív felvétel)