Bánky Vilma, „a némafilm szirénje” 30 éve halt meg

Bánky Vilma, „a némafilm szirénje” 30 éve halt meg
Harminc éve, 1991. március 18-án halt meg Bánky Vilma, a „Magyar Rapszódia”, a némafilm-korszak egyik legnagyobb hollywoodi sztárja, aki az 1920-as évek végén a legnagyobb bevételt hozta a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónak.

Koncsics Vilma néven 1898. január 9-én született a Tolna megyei Nagydorogon, tisztviselő családban. Vilma már a fővárosban végezte a kereskedelmi iskolát, majd gépírónőként kezdett dolgozni. Érdekelte a színi pálya is, munka mellett szerzett filmszínésznői képesítést a Bolváry Géza és Mattyasovszky Ilona által vezetett Star Filmiskolában. A Tavaszi szerelem című némafilmben állt először kamera elé és noha csak néhány jelenete volt, máris Németországba hívták, 1919-től játszott német, magyar és osztrák filmekben.

Élete 1925-ben vett fordulatot, amikor a friss tehetségeket kereső hollywoodi filmcézár, Samuel Goldwyn Budapestre látogatott. Bánky Vilma nevét és arcát már ismerte és az első személyes találkozó után már szerződtette is. Az ifjú tehetség Amerikába érkezését hatalmas, Magyar Rapszódia címet viselő reklámkampány előzte meg, az Egyesült Államokat elárasztották az új csillagot ábrázoló plakátok, nevét neonfények villogták, arca képeslapokon és újságok címlapján szerepelt. A stúdió félmillió (akkori) dollárra biztosította, repülőre nem ülhetett, lóra csak sétalovagolás céljából, és megtiltották, hogy arcát és alakját engedély nélkül rögzítsék.

Már első tengerentúli filmje lázba hozta a közönséget, ettől fogva nem volt nála ragyogóbb sztár. A kor nagy hősszerelmese, Rudolph Valentino ragaszkodott hozzá, hogy Bánky legyen partnere A sejk fia című filmben, amelyet Budapesten is hónapokig telt házakkal vetítettek. Számos filmben Ronald Colman oldalán játszott, kettősük népszerűségével csak Greta Garbo és John Gilbert párosa vetekedett.

Bánky Vilma és Rudolph Valentino A sejk fia című filmben

1927-ben ment férjhez kollégájához, Rod la Rocque-hoz, a Goldwyn által szervezett esküvőhöz hasonló fényes eseményt addig ritkán láttak Hollywoodban. A házasság jól sikerült, la Rocque 1969-ben bekövetkezett haláláig tartott. Amikor 1928-ban a házaspár Magyarországra látogatott, Budapest felbolydult,  Bánky és férje az újságírók és a kísérők hadától szinte lépni sem tudott, a rajongókat csak harminc rendőr volt képes féken tartani.

A hangosfilm megjelenésével Bánky csillaga leáldozott: angolul nem beszélt tökéletesen, akcentusa erős, hangja viszont gyenge volt. Két hangosfilmet még leforgattak vele, ezek kudarca után szerződését nem újították meg – a stúdió ezt úgy kommunikálta, hogy „Miss Bánky a teljes visszavonulás gondolatával foglalkozik”. Férjével ezután a Broadway egyik színházában léptek fel sikerrel, Bánky 1933-ban játszotta utolsó szerepét. Ezután jobbára férje szépen alakuló karrierjét egyengette és ingatlanokkal foglalkozott. Hollywoodi háza mindig nyitva állt az óhazából érkezők előtt, ismertségét, befolyását felhasználva igyekezett segíteni a tengeren túlra került magyarokon – többek között Molnár Ferencen, Lengyel Menyhérten, a forgatókönyvíró Bús-Fekete Lászlón.

Az 1950-es években került ismét az újságok címoldalára, ezúttal mint profi golfjátékos, még nyolcvanévesen is aktívan golfozott. 1991. március 18-án, 93 éves korában halt meg egy hollywoodi kórházban, neki is van csillaga a hollywoodi Hírességek Sétányán.

(Fotók forrása: mult-kor.hu)